Mosolygós smileyt rajzoltunk és színeztünk ki, közben elmondhatták a gyerekek egymás jó tulajdonágaikat, amit nagyon élveztek.
Az optimizmus gyakorlása
Konyári Óvoda Napocska csoport
Életkori sajátosságaik miatt mind kiscsoportosak vagyunk, egész héten a témával foglalkoztunk, hogy megalapozzuk az optimista szemlélet kialakulását. Sokat meséltünk, báboztunk a gyerekekkel, annyira megragadta őket, hogy a hét folyamán többször is elővettük. A mese hallgatást majd beszélgetést követően egy kopasz fát öltöztettünk fel színes falevelekkel. Élményekkel, vidámsággal sok pozitív tapasztalattal lettek gazdagabbak a héten.
Az órát beszélgetéssel kezdtük, hogy megtudjuk, milyen az optimista ember. Sok szinonímát találtunk, melyet felírtunk a táblára. Örömmel színeztünk várakat, megoldottuk a munkafüzetből a rejtvényt, majd felépítettük az bizalom várát, ragasztásos technikával, amelyet elneveztünk a táblára írtakból. Lett szeretett folyónk és derű tornyunk, stb… A gyerekek élvezték az órát!

Székesfehérvári Kossuth lajos Általános Iskola
Vándormedál készítése szabadon választott technikával az osztály legpozitívabb szemléletű tanulójának.
Csurgói Eötvös József Általános Iskola Arany János Általános Iskolája
A hónap folyamán nagyon sok dalt meghallgattunk. Testhezálló feladat volt az osztály számára, mert nagyon szeretnek táncolni, vidám kis csapat. Kiválasztottuk a Top 5 dalt, amelyek számunkra leginkább a pozitív életérzést sugározzák.
Kis gyerek általában optimistábbak. Minden pozitív gondolatot felírtak ez esernyőikre, hiszen mindet átélik. Foglalkozásink után sokkal pozitívabban állnak minden tevékenységükhöz.