A társas kapcsolatok ápolása életünk meghatározó feladata, hiszen e nélkül egy idő után magányosnak, és elszigeteltnek éreznénk magunkat. A közösen eltöltött idő, a barátokkal együtt megélt kellemes élmények egészségünket is pozitívan befolyásolják. A kapcsolataink egyfajta védőburkot is jelentenek számunkra. Megtartó erőt, védőhálót, akár jó, akár rossz dolgokról legyen is szó, amivel szembe kell néznünk.

A hónap feladataként Örkény István: Gli Ungereshi című egypercesét választottuk. Ehhez írtunk egy optimista befejezést.

GLI UNGHERESI
A fagylaltot egy cataniai cukrász találta föl, név szerint Ugo Riccardo Salvatore Giulio Girolamo B.
Hogy mikor, az még vita tárgya, ne töltsük most vele az időt, nagyjából akkortájt, amikor a könyvnyomtatást.
Ugo nemcsak a fagylaltot találta föl, hanem az ostyából sütött tölcsért, és a hozzá való toló­kocsit is. (Ez így van rendjén. El sem képzelhető, hogy például Irinyi csak a gyufát találta volna föl, és valaki más a skatulyát. Hogy Ehrlich csak a Salvarsant, és másvalaki a szifiliszt. Ilyen nincs.) Miután találmányát ekként tökéletesítette, nekivágott vele a világnak.
Bejárta Lodomériát és Besszarábiát, Tirolt, Burgundiát, Brandenburgot és a vend kapitánysá­got. Hogy miképpen fogadták, az elképzelhető, de le nem írható! Ahová megjött kis tolókocsijá­val, összegyűlt a helység apraja-nagyja, markukban tartották a pénzt, szájukban az összefutott nyálat, és dobogó szívvel várták málna-, eper-, csokoládé-, citrom- vagy pisztáciafagylaltjukat. Ugo mindenkinek azt adta, amit kért, s hogy vásárlóit megóvja a fölösleges kísérletezéstől, azt is megmutatta, hogy a fagylaltot egyszerűen csak nyalogatni kell.
Mindenütt örömkiáltásokkal fogadták, búsan nézték távozását, s alig tudták kivárni vissza­jöttét.
Egyszer aztán elvetődött Magyarországra is. (Olaszul: Ungheria.) Itt azonban a király éppen új sóvámot vetett ki, s az ország apraja-nagyja hallani sem akart másról, mint a sóvámról, ami már egymagában fölsebezte Ugo hiúságát. Bánatában csöngettyűt szerelt a tolókocsira, s azok­nak, akik a csengőszóra nagy nehezen összeverődtek, buzgalmában lángolva mutatta be fagy­laltját.
A magyarok azonban (olaszul: gli ungheresi) oda se bagóztak. Nem érezték a nyári hőséget, tehát nem vágyakoztak hűsítőkre sem, mert tele volt a sóvámmal a fejük. Hiába magyarázta Ugo, hogy gondolhatnak közben amire akarnak, hiszen a fagylaltot csak nyalogatni kell, azt mondták, köszönik, nekik mindig van mit nyalogatniuk. De, válaszolta Ugo, akit sértett ez a sötét közöny, őnála minden fagylalt más és más ízű. Őnekik pedig, mondták erre ezek a fafejű magyarok, elég, ha az öt ujjukat szopogatni kezdik, mert mind az ötnek más-más íze van. És amikor Ugo tovább akarta bizonygatni az igazát, lógombócokat vágtak hozzá abban a hiszem­ben, hogy „gelatti” (magyarul: fagylalt) ezen a habarék nyelven azt jelenti: „Éljen a sóvám!” S ezt nem lehetett szó nélkül zsebre vágni.
Szegény Ugo, testben-lélekben felpezsdülve, még eltolta kocsiját a zárai grófságig, de onnan már hajóval szállították haza, mert képetelen volt abbahagyni a munkát.
A magyarok megihlették, így alkotta meg a sós-karamellás fagylaltot, melynek fantázi a neve gli ungheresi lett…

A hónap feladataként Örkény István: Gli Ungereshi című egypercesét választottuk. Ehhez írtunk egy optimista befejezést.

Az, hogy az iskolában hogyan érezzük magunkat, nagyban függ attól, hogy miként képzeljük el a hétköznapokat. Készítettünk egy optimista tablót, hogy emlékeztessen bennünket arra, milyen hasznos lesz, ha egy pozitív gondolattal indítjuk a napot!

Az optimizmus gyakorlásának hónapjában, a csoportunkban sorba vettük a különböző gondolkodásmódokat, és hogy azok hogyan befolyásolják azt, hogy egy személy hogyan reagál egy kihívást jelentő helyzetre. Azért, hogy ne felejtsük el a mindennapjainkban az pozitív hozzáállást, optimista tattookat készítettünk, melyekre ránézve máris jobb lesz a kedvünk! 