Az optimizmus gyakorlása
Az optimizmus gyakorlása
Szilvási Általános Iskola Felsőszilvási Általános Iskolája
Az időjárás kedvezett a sok-sok gyalogláshoz, sétához. Az iskolánkhoz közeli parkokat kerestük fel több alkalommal.
A napi köszönésünk része az ölelés, ezt naponta gyakoroljuk, Az ölelés világnapján is így tettünk. Az Origami világnapja már az őszi szünetre esett, ezért előtte elkészítettük az ölelős figurát, amit hazavittek a gyerekek.
A második témánk az optimizmus gyakorlása volt. A foglalkozást azzal kezdtük, hogy a diákoknak kivetítettem egy poharat, ami félig volt vízzel. Kértem, hogy írják le mit látnak. Volt, aki azt írta, hogy egy félig üres, volt, aki azt, hogy egy félig teli poharat. Ezután megbeszéltük, hogy ez ugyanazt jelenti-e, van-e jelentősége a kétféle megfogalmazásnak, látásmódnak.
Majd közösen próbáltuk definiálni, mit jelentenek az optimista, pesszimista szavak.
Ezután három fős csapatokban előre megírt rövid szituációkat dolgoztak fel a tanulók.(pl. lekésted a buszt, valaki udvariatlan volt veled, sorban kell állni a boltban, eláztál az esőben hazafelé menet) A feladatuk az volt, hogy ötleteljenek, milyen pozitív dolgokat lehet kihozni egy-egy bosszantó, kellemetlen helyzetből. A végén minden csoport felovasta a megoldásokat.
A diákok nagyon élvezték a foglalkozást. Ismét egy hasznos témát dolgoztunk fel közösen. Nagyon fontos a mai világban az optimizmus, a pozitív szemlélet tudatos gyakorlása, megélése.
Az október a csoportunkban leginkább az őszről és a hozzá kapcsolódó tevékenységekről szólt. Az állatok világnapja alkalmából ellátogatott hozzánk egy nyuszi is, valamint egy kis szülinapozásra is időt szakítottunk. Igyekeztünk a Boldogságórát becsempészni a mindennapokba. Az optimizmus nehéz fogalom a gyerekek számára. Azonban ha ezt az ő kis nyelvükre „lefordítjuk”, mindjárt szebbnek látjuk a világot. Hatalmas kihívás a csoportba járó gyerekeknek az önállóság kialakítása. A „Nekem ez úgysem megy”, „Segíts, nem tudom” és az ehhez hasonló mondatok gyakran elhangzanak, majd ezeket váltják az „Ezt én is tudom” mondatok.. Éppen ezért igyekeztünk játékos formát ölteni az önállóságra. Cipőhúzó verseny, ki pakol a leggyorsabban, ki öltözik fel leghamarabb egyedül. Elolvastuk a témához tartozó mesét és megbeszéltük, hogy ki melyik szereplőnek látja magát. Mind nagyon büszkák voltak arra, hogy kinek mi megy már, így lett a téma címe az „Úgyis megcsinálom!”
Optimistán várjuk a következő havi témát.
A Boldogságóra Alapprogram havi témája: Az optimizmus gyakorlása volt. Az ajánlott tanmesével kezdtük, nagyon tetszett a gyerekeknek. Beszélgettünk, rajzoltunk a foglalkozás hátralévő részében. Meghallgattuk a Pozitív gyerek vagyok c. Bagdi Bella dalt.
Október az optimizmus gyakorlásának hónapja. Fő tevékenységi körünk a pozitív megerősítés volt.
Ehhez a gyerekek kezébe tükröt adtam, melyben magukat a „kedves” szemükkel kellett megfigyelniük. Feladatuk az volt, hogy külső és belső szépségeket fedezzenek fel magukban, az eredményt pedig lerajzolták, vagy kedves üzeneteket írtak maguknak. Fontosnak tartom, hogy a gyerekek elégedettek legyenek magukkal, szeressék magukat. Nem mindenkinek ment egyszerűen a feladat – később megfogalmazták az önbizalom mibenlétét. Sokkal könnyebben fogalmaztak meg egymásnak titkos üzeneteket, melyekben egymást dicsérték.
Gyulai Implom József Általános Iskola
Az Optimizmus témakörének feldolgozása:
1. Ráhangolódás
– szélfútta fa
– mi a szép az őszben?
– aki észreveszi, aki nem…
2. Jelentésteremtés:
Opti Pista/ Pesszi Miska
– páros munka- rajz, tulajdonságok, „névjegy”
– bemutatás
– szógyűjtés, szófelhő
3. Lezárás
– mit viszek magammal, miért?
Október hónapban az intézményben megalakult a Boldog Vándorlók Köre, amelynek célja a korábban népszerű szakkör folytatása. A környékbeli hegyek és nevezetességek felfedezése. Mindezt kötetlen formában és hangulatban.
Így csatlakoztunk a „Világ Gyalogló” hónap kezdeményezéshez és október 11-én a Kéktúrázás napján a Csobáncon tettünk túrát.
Ezen felül a 7. osztályban megtartásra került a havi 2 óra, melynek témája természetesen az optimizmus volt. A tanulóknak az első napokban nehézséget okozott megtalálni a jót az apró dolgokban, ezt kellett gyakorolni.
A hónap végére azt gondolom az alapvető különbséget megtudják határozni az optimista és a pesszimista érzés, hangulat között.
Különösen fontos téma az idei évben a REMÉNY – hiszen a Szentatya Ferenc pápa hirdette meg a Szentévet, melynek témája a REMÉNY ZARÁNDOKAI.
Optimista és pesszimista szemüvegeken keresztül látták a gyerekek a különböző élethelyzeteket.