A Balmazújvárosi Általános Iskola Bocskai Tagintézményének másodikosai vagyunk. Szeptembertől büszkén viseljük a Boldog Iskola címet. Nagy örömmel készítettük el a Hálatablónkat. Hálakuponokkal köszönték meg a gyerekek szüleiknek, testvéreiknek, nagypapónak, tanító néninek azokat a mindennapi kedvességeket , törődést amit kaptak tőlük.
A hála gyakorlása
A boldogságfokozó hála minden alkalommal feltölti a csoportot. A beszélgetőkörben olyan szépen megfogalmazták a gyerekek, hogy legtöbben anyukájuknak hálásak a ruhákért, az ennivalóért, az ölelésért, a megvásárolt dolgokért. A legaranyosabb az a kislány volt, aki azért volt hálás az anyukájának, mert segíthetett neki a konyhában. Sokszor annyira apró és könnyen kivitelezhető dolgok váltják ki belőlünk a hála érzését. Ezek a kicsi gyerekek nekünk felnőtteknek is példát mutatnak, hogy kicsinek tűnő cselekedetek milyen jótékony hatást érhetnek el. Bella dala elvarázsolt minket, átadtuk magunkat a dal hangulatának. A Hálafa meséje még szemléletesebbé tette a gyerekek számára, hogy minden ember értékes, mindenkinek vannak olyan cselekedetei, amelyek hálával töltenek el másokat. Beszélgettünk a barátok közötti háláról is, ki miért hálás a kis barátjának. Ezt követően elkészítettük a Hálakertünket, melyet kitettünk a folyosóra. Több gyerek két hálavirágot is készített, hogy az anyukájának is tudjon egyet adni, ezzel is kifejezve érzéseit. Egyébként az anyukák örömmel vették át az értékes ajándékot, hiszen ezzel értékelték a munkájukat. Ettől nagyobb elismerés pedig nem is lehet. A boldogságóra után is sokáig beszélgettünk a háláról, és néztük, hány lépcsőn jutunk el a Boldogság várába.
A hála kifejezése,átélése nagyon fontos dolog ,melyet már kisgyermekkorban (óvodás korban) fontos kialakítanunk.Ehhez elengedhetetlen a szeretet,az öröm,jóság érzése . A boldogság egy jó érzés ,lehet megelégedettség is és vágyunk rá hogy ez az érzés megmaradjon.Fontos ,hogy mindenben a jót lássuk (láttassuk )meg és ezt alakítsuk ki a gyermekekben,mert így könnyebben élik meg a kudarcot is. Ebben példát kell mutatnunk nekik. A gyerekek nagyon élvezték hogy hálaadó szívekkel fejezhették ki hálájukat egymásnak. Megbeszéltük kinek és miért lehetnek hálásak. Nagyon fontosnak tartom e bölcs ,régi mondást : „Nagyobb boldogság adni ,mint kapni ( Cs 20:35 )
Radó Tibor Általános Isk. és EGYMI
Már 4 éve veszünk részt boldogságórákon! Mindig jól érzetük magunkat az órákon. A hála kifejezését sokszor gyakoroltuk már, de még mindig elfeledkezünk róla a boldogságórákon kívül. Most azt gyakoroltuk, hogy otthon, a családunk tagjainak hogyan mondunk köszönetet, hogyan fejezzük ki azt, mennyire hálásak vagyunk az otthon melegéért, a gondoskodásért, a testvéri kapcsolatokért. Megható volt, ahogyan reagáltak! A nagymamák még sírtak is! Jó lenne, ha mindig eszünkbe jutna, mennyire fontos ez a dolog, és naponta valakinek hálát mondanánk!
Hála és elismerés kifejezése egy számomra fontos embernek.
Petőfi Sándor Általános Iskola
Örökös Boldog Iskola, Örökös Boldog Óvoda címünket büszkén viselve tartjuk intézményünkben továbbra is a boldogságórákat. Első hónap témája: A hála gyakorlása.
A hálás gondolkodás pozitív gondolatokat hoz elő, aki hálás nem haragszik, nem irigykedik, nem hibáztatja magát és másokat. Egyszóval boldogabb. Ki ne akarna boldog lenni? A boldogság mindig gyermekeinkkel van, így aztán ezek az órák csak felerősítik bennük az örömteli pillanatok nagyszerűségét, tudatosítják azt, hogy mennyi mindenért lehet hálát adni. Minden tevékenység játék, ami még vonzóbbá teszi a foglalkozást.
Fülöp Pál Éva nevelési tanácsadó szeptemberben sok gyerekkel feldolgozta a hónap témáját, így a hálát gyakorolták az I. A, I. B, VII. B és a román tagozat elemi osztályos tanulói.
Mindenki számára élmény volt!
Jakab Enikő

A gyerekekkel hosszasan beszélgettünk, hogy miért lehetünk hálásak. Aminek az lett a következménye, hogy a szülők is nagyon hálásak lettek. A gyerekek rajzot készítettek, hogy miért hálásak és ezt keretbe foglalták.