Jó volt, hogy ebben a kialakult helyzetben a nyáron el tudtak menni a családok valahova nyaralni, kikapcsolódni. Ezeket az élményeket örökítették meg a gyerekek a rajzaikban.
A hála gyakorlása
Az egyik képen a Boldogságfalunk látható. Az óra eleji relaxációs gyakorlatok közé választottam az „Irkafirká”-t. Nagyon tetszett a gyerekeknek, ezért is tettem ki belőle néhányat a falra. Élvezték a feladat megoldását, az összevissza rajzolást. Kicsikről van szó, elsősök. Szinte még óvodások! Ezért úgy gondoltam, hogy inkább az óvodásoknak szóló feladatból választok! A szeptember úgy is az ismerkedésről szól, egymás nevének, jelének megtanulásáról. A „Hálapárna” kint van a faliújságon, mindenki látta, hogy melyik jelet ki ragasztotta fel. Sokkal könnyebben megjegyezték, én is, hogy kinek mi a jele.
Sajnos mostanában nagyon aktuális téma foglalkoztatja a gyerekeket. Természetesen ami most mindenkit foglalkoztat, az a koronavírus elleni vakcina feltalálása. Nekünk nem volt kérdés, milyen nemzetiségű embert szeretnénk jutalmazni. Mivel a gyerekek tervezték az érdemrendet, az érdemrend korona alakú , amit magyar színekkel ellátva mézeskalácsból készítenének el. Nagyon bizakodunk, hogy hálából hamarosan , ünnepélyes keretek között a gyerekek át is tudják azt majd adni.
UHU-HÁLA
„Szárnnyal” festve szárnyal kedvem,
Kicsi „csőröm” hálát rebeg.
Hálás vagyok: pl. Anyáért, testvéremért, családomért, természetért, játékaimért, Apával a kirándulásért…
Mindez festve, amiért minden baglyocska hálás volt! 🙂
Boldogságóránk témája a Hála gyakorlása. Relaxálással kezdtünk ” Napimádás”. Zenehallgatás a Világomban minden rendben van című albumról. Többször is meséltem már olyan mesét amelyben az állatok hálásak valakinak. Pl: A kis hal hálája c . mese. Hálaszíveket rejtettem el. A mikor megtaláltuk megbeszéltük, hogy ott miért lehetünk hálásak: pl: a szőnyegen a sok meséért, a babakonyhában a sok főzőcskézésért, az udvaron a mozgásos játékokért. Azt is megbeszéltük, hogy otthon miért lehetnek hálások. Először én mondtam el, hogy én miért vagyok hálás. Így már könnyebben sikerült az ovisoknak is elmondani.
Hálás vagyok, mert:
-Van családom.
-Anya, apa szeret engem.
-Van testvérem.
-Sok játékom van otthon.
-Van otthonom.
-Kirándulni voltunk.
Köszöntök mindenkit az új tanévben! Nagy öröm számomra,hogy ismét együtt vagyunk ebben a szuper közösségben.
Hálás vagyok,hogy az oktatás tantermi kereteken belül zajlik. Az új 4.osztályosaimmal most kezdem megismertetni a boldogságprogramot. Izgatottan várták,mivel a nagyobbaktól csupa jót hallottak róla. Első boldogságórán meséltem a tábor élményeiről és képeket is mutattam. A Bellával készült közös képek nagy sikert arattak. Egyben hozzá tudtam kapcsolni Bagdi Bella bemutatását és azokat a dalokat amiket mindig hallgatunk. Arra kértem a gyerekeket emlékezzenek vissza a nyárra és annak legszebb,leghálásabb pillanataira. Elmesélték a történeteiket,majd mindenki lerajzolta és ezekből láthattok néhány munkát.
Ebben a hónapban a hála gyakorlásával foglalkoztunk. Bagdi Bella gondolatai, zenéi áthatották mindennapjainkat. A Boldogságórák tényleg varázserővel bírnak. A gyakorlatok, feladatok, dalok pozitív nyomot hagynak a gyermekek életében, lelkében. Pedagógusként nagyon fontosnak tartom, hogy minél kissebb korban találkozzanak a gyerekek mindazon jó dolgokkal, melyek erősítik, segítik, támogatják őket útjuk során. Igyekeztünk felfedezni a legapróbb, és legtermészetesebb dolgokat is, amikért hálásak lehetünk. Sok idő után lehetünk újra együtt az iskolában, sokkal jobban értékeljük az együtt, egy osztályként örömét. Mind a könyv, mind a munkafüzet feladatai nagyon segítették mindennapjainkat. Olyan érdekes feladatokat találtam, hogy napról napra én is vártam, hogy kipróbáljuk. A gyerekek vidáman éneklik a hónapunk dalát, mint ahogy nagy kedvencük a Képes vagyok rá, és a Szeretem, és elfogadom magam dalok is. Sokat szineztünk, hálaleltárt készítettünk, megismerkedtünk a Csodakantár meséjével, hálavirágot szineztünk, hálalevelet írtunk. Nagy örömmel idézték fel a Nyári pillanatokat, csodaszép, színes rajzok születtek, az Asszociációs kör játéka tovább erősítette bennük az „együtt lenni jó” érzését. Visszatekintésünk, és Hálebefőttjeink elkészítése még előttünk álló feladatok, melyekre nagy várakotással készülök. Hálás szívvel köszönöm, hogy megtapasztalhatjuk: Jobb velünk a világ!
Boldogság óvoda lettünk, amiért nagyon hálásak vagyunk. A gyerekek nagyon lelkesen fogadták ezt a lehetőséget. Vidáman és aktívan vesznek részt a foglalkozásokon. Közösen készítettük el a „Boldogság várát”. Bár a képeken nem látszik, de a vár létrejötte igazi csapatmunka volt. Mindenki kivette a részét az előkészületekből. Volt, aki az ötletet adta, volt, aki a színeket keverte ki. Nagyon sokan segítettek a kis csillogó négyzetek kivágásában, felragasztásában. A hála fogalmát is viszonylag hamar megértették a gyerekek. A megmaradt festékekből készítettük el a tenyérlenyomatokat, majd abból a „hálaszívet” és a „hálafát”. A gyerekek döntötték el, hogy végül melyik megoldás (hálafa) kerüljön ki a hálafalra, ahol a szülők is megcsodálhatják az elkészült műveket. A mesét és a dalokat is szívesen hallgatják. Többször kérték tőlem az elmúlt hónapban. Elmondhatom, hogy nálunk a „boldogságóra” sokkal inkább „boldogsághét”, sőt „boldogsághónap” volt.
Szentlőrinci Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola és Kollégium
Az 1.osztályban a hála úgy fogalmazódott meg a gyerekeben, hogy kinek vagyunk hálásak. Ők a szüleiknek, nagyszüleiknek hálásak a sok gondoskodásért, szeretetért.