A háláról és annak fontosságáról beszéltünk.Többek között minden gyerek és csoportvezető megnevezett három dolgot, amiért itt és most hálás lehet.Ezekből készítettünk egy közös hálakereket, ahol feltüntettük, hogy miért is lehetünk hálásak.Pl. a családért, barátokért, osziért, Istennek, de az életért is. Közben Bella dalokat hallgattunk !
Külön hálásak vagyunk a Jobb Veled a Világ Alapítványnak, hogy már ötödik éve részesei lehetünk a programnak.Köszönjük !
A hála gyakorlása
Hálásak vagyunk azért,hogy mindenki egészséges,és újra óvodában lehetünk.Új gyerekekkel gyarapodott a csapatunk , együtt örülünk,és tanuljuk egymás neveit és jeleit.
Szeptemberben a hála hónapjában örömmel üdvözöltük egymást a hosszas távollét után a csoportunkban.
Maci csoport
Ebben a hónapban a hála fogalmával, érzésével ismerkedtünk a gyerekekkel. Beszélgetőkörök alkalmával gyakran említettük, milyen érzés is ez, kinek mit jelent, ki mit tud azon a napon megköszönni, miért érez hálát.Mivel a mi ovis csoportunkban nagyon sok 3-4 éves kisgyermek jár. ezért a mi Hálapárnánkat az ügyes kezű dajkanénink segítségével kezdtük el elkészíteni, de a gyerekek javaslatára és az ő ötleteik alapján, inkább Hálatakaró lett belőle. Minden nap közös döntés alapján, az a kisgyerek aludhat a takaróval, akinek azon a napon a leginkább hálásak lehetünk valamiért: pld: ő segített a legszorgalmasabban a pakolásban, hogy észre vette, ha valakinek zsebkendőre van szüksége, vagy segített a mosdóban a kicsiknek kezet mosni, stb. A gyerekek már nagyon figyelik egymást és magukat is, hogy milyen ügyességet, kedvességet találjanak ki aznapra.
A szegvári Kurca-parti Óvoda Szivárvány kiscsoportjában több féle aspektusból is értelmezni tudjuk a szeptemberi témánkat, a hála hónapját.
A világjárvány miatt kialakult helyzet a hosszú távollét miatt a gyermekek nagy örömmel fogadták, hogy újra találkozhattak csoporttársaikkal, újra együtt lehetünk.
Csoportunk az idei tanévtől vegyes csoportként működik, így újra éljük a beszoktatás folyamatát. Az évet ismétlő gyermekek kialakult szokásrendszer birtokában örömmel fogadják a hozzánk érkező kicsiket.
Viselkedésük nagyon empatikus, segítőkész, toleráns. Kedvelik, hogy segíthetnek a náluk kisebbeknek. Ugyanakkor igénylik a tavalyi évben tapasztalt foglalkozásokat, tevékenységeket.
A szülők szintén hálásak azért, mert gyermekeiket biztos helyen, ismert személyek, körülmények között tudhatják. Együttműködésünk napi szintű, folyamatos.
Mi óvodapedagógusok az eltelt nehéz időszakban is törekedtünk arra, hogy megfeleljünk szakmánk követelményeinek, amire csak online kapcsolattartással volt lehetőségünk.
Hálásak vagyunk azért, hogy munkakörülményeink visszatértek a megszokott ritmusba, együtt lehetünk, dolgozhatunk a mindennapokban. Örömmel figyeljük a csoportunkba járó gyermekek fejlődését. Azt tapasztaltuk, hogy a kieső időszak ellenére gyorsan visszazökkentek a már ismert szokásrendszerünkhöz. Reméljük, hogy a teljes gyermeklétszám beérkezésével a boldogság órák gyakorlataival, zenéivel pozitív attitűddel rendelkező csoportot alakíthatunk ki a továbbiakban.
„Miért vagyok hálás? ” megbeszélése során a gyerekeknek nagyon sok élmény jutott eszükbe a családdal, iskolával, nyárral kapcsolatban.
A Hála gyakorlását a csoportunkban az őszi projekthez kapcsolódóan valósítottuk meg.
Az „Egy zsák alma” című mesét választottuk a téma feldolgozásához. A mesélést megelőzően közösen kasíroztunk almákat, melyeket a gyerekek jelével láttunk el, illetve egy almafát.Ezeket az eszközöket használtuk a mese mondanivalójának a feldolgozásakor is.
Az „Égig érő fa vagyok…” relaxációs gyakorlattal kezdtük a foglalkozást. A mesét követően beszélgettünk a gyerekekkel. Beszélgetés során rátértünk arra, hogy ki kinek, miért hálás.
Pl: „Hálás vagyok az Anyukámnak, mert társasjátékozik velem”
„Azert vagyok hálás az Apukámnak, mert vele aludhattam este, mert az anyukám kórházban van”
Majd a közös Hálafánkra felakasztottuk a Hála almáinkat. Közben Bagdi Bella: Boldog vagyok… című dalát hallgattuk.
Lezárásként az „Add tovább…” játékot játszottuk el a korcsoportunknak megfelelően 3 almával.
Zakladna Skola s VJM Alapiskola Fülekpüspöki
A feldat megbeszélése után a gyerekek az érdemrend készítése mellett döntöttek. Összedugták a fejüket és elkezdtek ötletelni azon, hogy is nézzen ki maga az érdemrend. Nem a megszokott kitűzőben, nyakba akasztható éremben gondolkoztak, hanem olyat szerettek volna, amit a hétköznapokban is hordani tud a díjazott. Színnek a pirosat választották, anyagának a puha pamutot, mert az fejezi ki legjobban a szeretetet és kellemes viselni. Nem jelekkel és jelképekkel, hanem szavakkal fejezték ki érzéseiket. Ezt az érdemrendet olyan valaki kaphatja, aki a kötelességén túl, a szabadidejét feláldozva odafigyel és segít másoknak. Mikor elkészültek, nem tudták eldönteni, ki kapja, ezért úgy határoztak, hogy első ízben egy csoporté lesz, azoké, akik iskolánkban és iskolánkért dolgoznak. Bennünket meghatott ez a gondolat, megvalósítottuk és íme elkészült …..a TRIKÓ.
A hálafa története c. mese elolvasása után beszélgettünk a háláról. Elkészítettük a hála szívet és megbeszéltünk ki miért hálás, majd zárásként Bagdi Bella Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek c. Dalra énekeltünk, táncoltunk.