A foglalkozást az esőbot körbeadásával kezdtük. Aki megforgatta, becsukta a szemét, és úgy hallgatta tovább, közben elképzelve az esőt, esőcseppeket. Az „autómosó” játékkal folytattuk, a „kisautók” végighaladtak a mosóban – szemben álló gyerekek között – mindenki megmosta, megsimította a folyosón végighaladó gyermeket. Ezután mindenki elmondhatta milyen érzés volt a simogatás. A beszélgetés ezután arról folytatódott, hogy miért, kiknek lehetünk hálásak.
A gyerekek által legtöbbször mondott fogalmakhoz egy-egy virágot társítottunk, amit azután koszorúra ragasztottunk – hálakoszorút készítve. (A nagycsoportosok előző nap vágták ki a virágokat)
Piros: hálás vagyok a családomért
Rózsaszín: hálás vagyok a barátomért
Kék: hálás vagyok a természetért, ami körül vesz minket
Sárga: hálás vagyok a kedvenc helyemért (otthonom, játszótér, szökőkút, játszóház stb.)
Munka közben Bagdi Bella: Ölelj át szép nap c. dalát hallgattuk.
A hála gyakorlása
Idén kapcsolódtunk be a programba. Hagyományaink között fontos helye van a beszélgetőköröknek, így a gyerekek számára már megszokott, hogy egy-egy témáról kötetlenül, vagy kissé irányítva beszélgetünk. Az első hónap témája, nagyon sok gyerekben felszínre hozott emlékeket, gondolatokat, így nem volt nehéz beszélgetni a témáról. Meghallgattuk a dalt, beszéltünk John Lennon ismert mondásáról a boldogsággal kapcsolatban. Az óra második felében „Hála szíveket” készítettünk.
Elkezdődött az új tanév, a saját csoportunkba kerültünk vissza a nyári élet után. A hála fogalma már ismerős volt a tavalyi év után a gyerekeknek. Felelevenítettük az eddigi ismereteket. A mesehallgatás után / A Hálafa története /, a gyerekeknek is lehetőségük volt elmondani, hogy kinek hálás és miért. Minden héten tovább bővítettük az ezzel kapcsolatos ismereteket, míg elérkeztünk a hála párna készítéshez. Felkerült rá mindenki jele. A jelek színezését a gyerekek végezték el. Minden kisgyermek elmondta, hogy hová szeretné a jelét tenni a párnán. Amikor elkészült, körbe adtuk egymásnak, amikor a kezébe került elmondta, hogy miért hálás a mellette lévő kis társának, akinek tovább fogja adni. Megbeszéltük, hogy mindennap az a kisgyerek kapja meg egész napra, akinek valamiért azon a napon hálásak vagyunk. Ezt a falon egy táblán jelöljük is. Elhangzott az egyik legszebb mondat is, „hálás vagyok azért, mert újra együtt vagyunk”. A hála párnánknak varázsereje is van, mert nagyon sok szeretet ad a csoportunkba járó gyerekeknek. A szülői visszajelzések is ezt igazolják, mert többen visszajeleztek, hogyan élik ezt meg otthon a családok. A hónap dala a mindennapjainkban, szabad játék közben is szólt.
Ezekben a nehéz időkben is fontos , hogy hálásak legyünk mindazért ami a mindennapokban jelen van . Igyekeztünk megbeszélni , hogy ki miért lehet hálás . Majd lefeküdtek a gyerekek a párnáikra és be csukott szemmel ezeket a dolgokat felsoroltuk.
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Kertvárosi Tagintézménye
Hálásak vagyunk egymásért, hogy osztálytársak vagyunk.
Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI
Ez a tanévkezdés nagyban különbözött az eddigiektől, ugyanis fél éve nem lehettünk együtt a gyerekekkel személyesen, ami óriási idő. Mikor újra találkoztunk szinte olyan érzés volt, mintha ott folytatnánk ahol abbahagytuk, mintha nem is telt volna el ez a sok-sok hónap. Számomra a hála érzése most ezzel kapcsolatban volt a legerősebb. Hálás vagyok azért, hogy a gyerekekkel újra személyesen is együtt lehetünk, beszélgethetünk, nevethetünk.
A hála az egyik olyan téma, amire a gyerekek nagyon gyorsan rá tudnak hangolódni. Ez idén is így történt. Beszélgetésen és játékos feladatokon keresztül dolgoztuk fel a témát. Mindig nagy öröm látni, amikor aktívan belevetik magukat az adott témába és csak jönnek és jönnek belőlük a csodás ötletek és meglátások.
A plakátunkon igyekeztünk megörökíteni a nyár legszebb pillanatait: a biciklizést, kirándulást a természetben, a közös játékot, a strandolást, pihenést, fagyizást, a napsütést és az önfeledt pillanatokat. 🙂
A 2020/21-es nevelési évben megváltozott a csoport összetétele: sokan elmentek iskolába, új gyermekek is érkeztek, akik eddig még nem ismerték a boldogságórákat.
A „malomkörzés” relaxációs gyakorlattal hangolódtunk a témára. Megismerkedtünk Bagdi Bella: Szép nap, ölelj most át engem c. dalával, majd arról beszélgettünk, hogy szerintük mi a boldogság, mi a hála. A beszélgetés után elmeséltem Bezzeg Andrea: A Hálafa történetét, majd a meséről beszélgettünk.
A tavalyi évben nagyon szerették Bagdi Bella: Repülj velem c. dalát. Ezt többször elénekeltük, táncoltuk szeptemberben is.
Hálavirágokat is készítettünk. Mindenki adott valakinek hálavirágot. Voltak többen, akik több virágot is kaptak. Jó volt hallani, amikor a társuknak átadva a virágot megfogalmazták, hogy miért hálásak neki.
Bagdi Bella: Boldog vagyok dalát is meghallgattuk.