A 2020/2021.tanévet 31 első osztályos tanulóval kezdtem meg. Nemcsak nekik, nekem is új volt minden, hisz első tanévem ebben az intézményben. Mégis lelkesen vállaltam a boldogságórák tartását. A szülői értekezleten rövid tájékoztatót tartottam a programról, és örömmel nyugtáztam, hogy érdeklődőek, és nyitottak a program felé.
Első projektünk a hálavirág elkészítése volt.
A virág elkészítése közben Bartos Erika Őrangyal c. kötetéből olvastam fel nekik mesét. Utána beszélgettünk arról, hogy mit jelent hálásnak lenni, hol érezzük, és kik iránt érezhetjük.
A hónap dala nagyon tetszett nekik, több alkalommal is meghallgattuk aznap és azóta is.
Beszéltem nekik a program vezetőiről, képeket mutattam Bella néniről, Emőke néniről, és Attila bácsiról. Elmondtam, hogy én ezeknek az embereknek végtelenül hálás vagyok, mert ezzel a programmal sokat tettek értem, és a munkámért.
A virágot mindenki nagyon lelkesen hazavitte, és még aznap jött a legkedvesebb üzenet egy apukától.
Hálás voltam minden pillanatért.:)
A hála gyakorlása
Győri Kölcsey Ferenc Általános Iskola
Ebben a tanévben is az irodalom óra tananyag tartalmához illasztettem a Boldogságórákat. Móra: Szeptemberi emlék című elbeszélésének feldolgozása után foglalkoztunk a hála témájával. A relaxációs gyakorlatok, az olvasmány felidézése, szituációs játékok segítették a tanulókat abban, hogy a hála érzését átéljék. Páros majd csoportmunkában foglakoztunk a saját személyes hála területeinkkel. A Hála érdemrend feladatot választottam. Csoportokban összegyűjtöttük, hogy ki miéer adna Hála érdemrendet. A környezetvédelem, adományozás, gyermekotthonok létesítése, a szülők, tanárok, jó tanulók, ingyenes koncertek egyaránt előkerültek. Sőt! Hála érdemrendet adományoznak annak, aki a boldogságórát kitalálta! 🙂
Végül az osztály közössége annak ítélte a díjat, aki életét kockáztatva mások életét menti. A gyerekek valamennyien el akarták készíteni saját érdemrendüket, amit meg is tettünk.
Sánta Erzsébet Általános Iskola
Miért is vagyunk, lehetünk hálásak? Erre a kérdésre kerestük a hónapban a választ.
Sánta Erzsébet Általános Iskola
Miért is vagyunk, lehetünk hálásak? Erre a kérdésre kerestük a hónapban a választ.
Sánta Erzsébet Általános Iskola
Miért is vagyunk, lehetünk hálásak? Erre a kérdésre kerestük a hónapban a választ.
Szeptember hónapban kapcsolódtunk be csoportunkkal a Boldogságóra Programba. Lelki beszélgetésekkel, relaxációs zenehallgatással és drámajátékkal hangolódtunk rá a Hála gyakorlására. Kooperatív munkában elkészítettük a Hálafát, melyet elhelyeztünk a csoportban jól látható helyre, amelyre a kisgyermekek, óvó nénik, dadus kézlenyomata került.
Szeretettel fogadták a gyerekek a Hálafa történetét, melyet többször is elmeséltem nekik. A hála gyakorlás zárónapján el is dramatizáltuk a gyerekek szereplésével a mesét. A játék során jól látható volt a pozitív érzelmek és boldogságélmény átélése (hála, öröm, szeretet) a gyermekek arcán. A mesejátékban a gyengébb önbizalmú és visszahúzódóbb gyerkekek is megnyíltak, bátrabbak lettek, ami különösen jó hatással van a pozitív személyiségük fejlődősére és társas kapcsolataik alakulására.
„A boldogságórák az egyik alapvető célja: szisztematikus gyakorlatok alkalmazásával készségszintűvé tenni a pozitív orientációt.”
Örömmel színezték ki a munkafüzet 3. oldalán lévő hálaszínezőt, amit hazavittek családjukba, megbeszélve, hogy ki miért hálás.
Aktívan vettek rész a Hálaszív süti elkészítésébe, amiből többet készítettünk, gondolva az óvoda többi csoportjára és a gyerekek családjára is.
Csoportunk szokása az alvásidő előtt „simimaci”, amit átneveztünk „Hálamacinak”, aki eztán egy hálás simogatással kíván minden pihenni vágyó kisgyermeknek szép álmokat.
Egész hónapban többször meghallgattuk Bagdi Bella : Szép nap ölelj át engem c. dalt, melyre táncos mozdulatot is tanultunk.
Hálásan örülünk, hogy megismerhettük a Boldogságóra Programját, kiváncsian készülünk a következő témára: Az optimizmus gyakorlására!
Ez volt az első alkalom, amikor az óvodán belül a mi csoportunk is aktívan bekapcsolódott a Boldogságóra programjába. A hónap témája a hála volt, melyet változatos feladatokon keresztül dolgoztunk fel közösen. A csoportom érdeklődésére alapozva a szuperhősök kerültek a középpontba, akiknek a tetteiken keresztül ismerkedhettek meg a hála fogalmával. Ellátogatott az óvodánkba a „HálaHős”, aki kalandra hívta őket, amely 3 próbát foglalt magába, amit ha teljesítenek, akkor ők is „HálaHőssé” válhatnak.
– Az első próba abból állt, hogy a szuperhős bábunak meg kellett fogalmazniuk, hogy ők miért hálásak. Szeretnék ebből egy momentumot kiemelni, amikor egy nemrégiben idekerült kislány az óvodát említette meg, hogy hálás, amiért itt lehet, mert mindig jól érzi magát, és nagyon jókat játszhat. Pedagógusként az ilyen gondolatokért lehetünk igazán hálásak a mindennapok során. 🙂
– A második próba során azokat a szíveket kellett megtalálniuk az óvoda területén, ahol „HálaHősök” dolgoznak értünk (iroda, fejlesztő, udvaros szertára, konyha). Ha megtalálták ezeket, akkor közösen meg kellett fogalmazniuk, hogy vajon miért is lehetünk igazán hálásak az ott dolgozóknak.
– A harmadik próba a szuperhős kiképzés volt, ahol egy akadálypályán keresztül kellett menniük, hogy megerősödve tudják majd ellátni a szuperhősök feladatait.
Miután teljesítettük a feladatokat mindenki megkapta a „HálaHős” kitüntetését, melyet ünnepélyes keretek között adtunk át a gyerekeknek, majd közösen az óvoda dolgozóinak. Számomra ennek a témának a feldolgozása tette teljesen világossá, hogy a csoportom közösségének mennyire jót fog tenni, hogy a Boldogságóra részesei lettünk. Szívmelengető volt végigkövetni a gyerekek lelkesedését és végtelen nyitottságát a tevékenységek ideje alatt.
„Kőbe véstük”, hogy ne feledjük 🙂
Elgondolkodtunk, mi minden lehetne a hála….tele lett a tábla 🙂
A szép gondolatokat befőttesüvegben tartósítjuk 🙂
A szívünkbe is beletettük.