A legkisebbekkel is nagyon sok szép pillanatot éltünk meg a hála hónapjában. Arra törekedtünk, hogy a beszoktatás folyamatos, zökkenőmentes legyen, a legfontosabb volt számunkra a gyerekek érzelmi biztonságának biztosítása. Optimistán tele tervekkel, lelkesedéssel indultunk az új tanévnek. A pozitivitásunk természetes módon átvették a szülők és a gyerekek. Örömmel gyurmáznak, festenek, játszanak, szeretik az ölbeli mondókákat. Egyházi fenntartású intézményként naponta hallgatnak a gyerekek rövid áhítatot és beépítjük a mindennapjainkba az étkezések előtti és utáni, valamint az alvás előtti imát, amely már a hálaadás egy módja. Nagyon élvezték amikor az ecsettel először csak csiklandoztam, majd befestettem a kezüket, és rácsodálkoztak a csöpp kis kéznyomataikra, majd a kész hálafánkra.
A hála gyakorlása
5.b osztályos tanulók, Etika tantárgyon belül foglalkoznak a Boldogságórával. Képeket gyűjtöttek, közösen feldolgoztuk a boldogságfokozó hála témakört.
Balmazújvárosi Általános Iskola Bocskai Tagintézmény
A boldogságfokozó hála hónapját „Köszönőkártya” készítésével tettük emlékezetessé.
Elérkezett az első boldogságóránk. Az óra elejét 5 perces relaxációval kezdtük. Majd a hála jelentőségéről beszélgettünk. Ezek után mindenki egy narancssárga cetlire felírta ma miért hálás. A táblára felrajzolt hálafára mindenki felragasztotta. Miután mindenki elkészült felolvastuk az Egy pohár tej című történtetet és beszélgettünk. Az óra végén mindenki kapott egy hálakupont amit odaadhadtak bárkinek. Volt aki édesanyjának vitte haza.
A Cinke csoportomba 3-4 éves gyermekek járnak. Az első boldogságóra foglalkozást relaxációs gyakorlattal kezdtük. Egy nagy erdőt varázsoltunk, ahol a fák különbözőek voltak. Az időjárás változásainak megfelelően hajladoztak, nyújtózkodtak, lehullajtották leveleiket, terméseiket. Ezután gesztenye adogató játékot játszottunk. Majd elmeséltem és közben rajzoltam a Hálafa történetét. Időnként a gyermekeket is bekapcsoltam egy egy mozgással, pl. simogatás, rejtőzködés, stb. A mese végén beszélgettünk arról, hogy mi miért vagyunk hálásak a fáknak. Majd terméseket válogattunk. Mindenki megfestette a saját hála fáját és közben Bagdi Bella Szép nap című dalát hallgattuk.
Uzsoki Középiskolai Leánykollégium
Egy végzős diákunktól kaptuk hálája jeléül az alábbi köszönő sorokat.
Erről a kedves megemlékezésről beszélgettünk csoportfoglalkozás keretében a többi diákkal is.
” Szeretném megköszönni azt a sok segítséget és türelmet, amit az 5 év alatt kaptam itt az Uzsokiban.
Nagyon hálás vagyok és leszek.”
A.
Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola
A 2.a osztályos gyerekek a relaxációs gyakorlat után megbeszélték kinek mit jelent a hála. Ezután elkészítettük a hálaszívet.
2020.A hála éve
„Köszönöm amit látok: a teremtett világot, hogy még a rossz sem céltalan:
mindennek jelentése van.” (Vas István)
Szeptember a hála hónapja a Boldogságóra programban.
A hála az egyik legfontosabb boldogságfokozó technika, hiszen a hálás gondolkodás képes semlegesíteni a negatív érzéseket. A hála kapcsolatban áll az elménk és testünk egészségével.
-A hosszú karantén után hálát adtunk, hogy újból együtt lehetünk.
-Meséken keresztül dolgoztuk fel ezt a témát.
-Hálásak voltunk gyönyörű nyári élményeinkért.
-Rengeteget beszélgettünk a hála fontosságáról, mely boldogságot okoz.
Hálás vagyok osztályomnak, hogy újból együtt folytathatjuk ezt a szép programot,mely sok csodálatos, közös élménnyel gazdagít minket.