Izgalom lengte át az osztályt. Vajon mi fog történni egy Boldogságórán? A terem átrendezése már sejtette velük, hogy nem hagyományos órán fognak részt venni…
A villámrelaxációt követően A csodakantár című mesét hallgatták meg. Jó volt látni azokat az arcokat, akiket a mese világa magával ragadott és egyben a hála témáját közelebb hozta hozzájuk. Rávilágítottunk arra, hogy nemcsak ők lehetnek hálásak, hanem akár nekik is hálásak lehetnek mások. Életükből sok-sok példát hoztak, szívesen osztották meg élményeiket. Jó volt hallani, hogy már vannak közöttük olyanok is, akik mélyebb összefüggések keresésére és felfedezésére is vállalkoznak. A jó hangulatú beszélgetést követően kiscsoportban hálaplakátok készültek. Az elmélyült foglalkozás eredménye színes és színvonalas munka lett. Ezt a jó érzést a Hála-pecsétfa készítésével rögzítettük. A dalnak nagy sikere volt, többen csatlakoztak a refrénhez.
A hála gyakorlása
A 2021/22-es tanévben, az immár 3. évfolyamos kis csapat újra nekiállt boncolgatni a Boldogságóra program témaköreit.
Szeptemberben a hála fogalmát jártuk körül. A hónap zenéje és a hála fogalmának ismétlése után feldolgoztuk a témát. Hálahálót építettünk fonalból és megbeszéltük ezen a nyáron miért is vagyunk hálásak, kinek mondhatunk köszönetet. A következő feladat a betűvetés volt, ahol a hála betűivel mondatokat alkottunk. Élveztük a Nagy szél fúj… játékot, ahol szeretettel ügyeltek a tanulók arra, hogy mindenki szóhoz jusson, sorra kerüljön. Végül a Hálaszüret feladatot választottuk, amikor is szőlősablon alapján számolgattuk össze kinek és hányszor is mondtunk köszönetet. A feladatok mind segítettek abban, hogy a tanulók megértsék, mi a hála lényege, mikor érezzük, valamint azt is hogyan használjuk. Sikeres hónapot zártunk.
A 2.b osztály már nagyon várta a Boldogságórát. A terem átrendezésében készségesen segítettek, hogy minél előbb kezdhessünk. A villámrelaxációs gyakorlat meglepő volt számukra, mely a közös munkára segítette a hangolódást. A csodakantár című mesét nemcsak meghallgatták, hanem bele is élték magukat. A vicces jeleneteknél felszabadultan kacagtak, az izgalmak esetében drukkoltak a főszereplőnek, majd a feldolgozásnál sem csökkent a lelkesedésük. Szívesen beszéltek arról, hogy kinek hálásak – nagyon sokszínű válaszuk igen érett gondolkodás mellett érzelmi életük színességére és annak pozitív megélésére is rávilágított. A hálaplakátok ennek megfelelően sokszínűek és kidolgozottak lettek. A Hála pecsétfa rögzítette a pozitív érzéseket. A végén minikiállítást rendeztünk, ahol egymás munkáit lelkesen megtekintették.
A 2021/22-es tanév szeptemberének első témája a hála gyakorlása volt, melyet a Csiga csoportos gyermekek nagyon vártak. A jól megszokott módon relaxációval kezdtük a foglalkozásunkat (napimádás, fújj, fújj szelek vagyunk). Megismerkedtünk és derűsen táncoltunk a hónap dalára, amely a „Szép nap” címet viseli. A Hálafa története című mesét két alkalommal is meghallgatták a gyerekek. Készítettünk hálafát és tobozokból őszirózsákat, amely virág a hála, köszönet jelképe. Boldogság Levendula körbeadásával megbeszéltük, mit jelent a hála, mi mindenért lehetünk hálásak. A hogyan sző a hálapók játékunknál nálam volt a gombolyag, amely fonal örömből és szeretetből készült. Aki tudott mondani olyat, amiért hálás, azt „Pók néni” finoman körbefonta. Meglepően okos dolgokat mondtak a gyerekek. Volt olyan, aki azért volt hálás, mert a szülei megengedték, hogy focizhasson, volt aki azért, mert az anyukája vett egy szelet tortát, és volt aki a reggeli teáért volt hálás. A három pillangó meséjét némán játszottuk el, majd megbeszéltük, hogy közben hogyan érezték magukat. A hála érzése megóv bennünket, mint a csigaház a csigát az időjárástól. Zárásként közösen elénekeltük a „Reggeli harmat” (Gryllus Vilmos) című dalt. Igazán hálás kicsi csigák vagyunk!
Szeretett családtagjainkról beszélgettünk. Kinek mit köszönhetünk, ki miben segíti életünket. A gyerekek többsége édesanyjukról beszélt. A magyar nyelvtan és a fogalmazás óráimmal összhangban végül mondatokban igyekeztünk kifejezésre juttatni a hálánkat. Most írásban.
Jó érzéssel fogadták a gyerekek, hogy nem csak anyák napján „lehet” elmondani köszönetüket. Ragyogtak a szemeik, miközben felolvasták a gondolataikat.
A Gyermekotthonunk csoportlétszámai több okból kifolyólag változóak, így mikrocsoportos és kiscsoportos foglalkozások valósultak meg. A tematika hasonlóképpen zajlott mind a három csoportban.
A ráhangolódó minirelaxációt követően meghallgatták A pohár tej című történetet, mely a hála témáját kiválóan bevezette. A megbeszélést követően rátértünk arra, hogy ők miért hálásak az életükben – mély csöndet követően néhány bátor és sikeres megszólalás lendítette tovább a foglalkozást. A nonverbalitás könnyebb. A hívóképek segítették a gondolatokat megfogalmazni, melyekből fantasztikus Hálaplakátok készültek. Ezt követően Hálapecsétfával rögzítettük a jó érzéseket, miközben meghallgattuk a felsős korosztálynak szóló éneket – többször is, melyet a legkisebbek vidáman daloltak. Végül a hónap feladatát megbeszéltük, csoportonként gyűjtjük a Hálabefőtteket az általuk díszített üvegben.
2021/2022-es nevelési évben új csoportot indítottunk 3 évesekkel. Így most beszoktatós kiscsoportom van. Most ez a leghangsúlyosabb ebben az időszakban. Legfontosabb feladatunk a bizalom elnyerése az új környezet, személyek iránt. Amilyen gyorsan alakul az óvónő-gyermek érzelmi kapcsolata, olyan hamar veszi kezdetét a társas kapcsolata is. Az első két hétben hosszabb időt töltöttünk a csoportban mindhárman, hogy mindig legyen egy vigasztaló kéz a gyerekek közelében. Ebben az időszakban a gondozási teendők veszik igénybe a legtöbb időt a napirendben, ezt arra használjuk, hogy mélyítsük kapcsolatunkat a gyerekekkel. Felkészültünk arra, hogy a gyerekek érzelmi megnyilvánulásaira, reakcióira nyugtató módon reagáljunk, szorongásaikat feloldjuk. Olyan meséket, dalokat, mondókákat használunk, melyet otthonról vagy bölcsődéből ismernek a gyerekek. A lovagoltatók, hőcögtetők, simogatók, ringatók, hintáztató dalok, és mondókák kerülnek előtérbe.
Ezen keresztül is tudjuk ezeket az apró gyermekeket is a hálára tanítani. A „Köszönöm” a varázsszó!
Orosháza Városi Önkormányzat napköziotthonos Óvodája Ifjúság utcai Telephely
Hosszú idő után találkoztunk újra a Pillangó csoportban. Elköszöntünk azoktól a társainktól, akik nagycsoportosok lettek és megismerkedtünk az új Pillangósokkal. Arra törekedtem, hogy minden nap történjen velük valami, ami segíti őket az újrakezdésben és társas kapcsolataik alakulásában. A Boldogságóra egyik legkedvesebb pillanata a hálapók hálószövése volt. A csigánk háza egész hónapban készült és így a hónap végére minden gyermek szíve megtelt hálával és felkerül a mi kis csigánk házára.
Boldogságóránk témája A hála gyakorlása. Relaxálással kezdtünk, majd meghallgattuk Bagdi Bella:Szép nap, ölelj most át engem a Világomban mindeb rendben van c. albumról. Beszélgettünk arról, hogy kinek lehetünk hálásak és miért?
Nagyo ügyesen elmondták, hogy hálás vagyok
– anyának, apának, mert szeretnek
– játszanak velem
– mindent megvesznek nekem
-anya, apa sokat dolgoznak
-született kistestvérem született.
A három pillangó c. mesét meséltem el nekik. Megbeszéltük, hogy miról szólt a mese. Ki segített a pillangóknak, kinek lehetnek hálásak? A nagycsoportosokkal eljátszottuk és közösen énekelgettük a Süss fel nap c. éneket