Szeptember a HÁLA hónapja. A harmadik osztályban sokat foglalkoztunk a hála fogalmával a hónap folyamán. A köszönet kinyílvánítása, megbecsülés, hálaadás, mindegy melyik szót használjuk, tulajdonképpen egyet jelentenek, mégpedig örömet, boldogságot.
Ráhangolódásként a gyerekek csoportokban beszélték meg, hogy mennyi minden okozhat örömet, mennyi jó dologért lehetünk hálásak.
Örülnünk kell, hogy vannak kedves barátaink, szerető családunk, hogy ügyesek voltunk az iskolában, büszkék ránk a szüleink, hogy van hol élnünk, hogy jól sikerült a szülinapi buli, …
Rájöttek, hogy egyszerű, a mindennapi élethez tartozó dolgokért is hálát kell adnunk.
A hála témához kapcsolódott az anyanyelv órán tanult mese is. A hálás kis cinege példáján felbuzdulva köszönő, hála levelet írtak barátnak, osztálytársnak, de még a fogorvos bácsinak is.
Mivel a szüleinknek is hálásak vagyunk a sok jóért, amit tőlük kapunk, ezért ajándékba hálavirágot készítettünk, nagy örömet okozva nekik.
Igyekeztünk minden délben megfogalmazni, hogy az adott nap folyamán milyen jó dolgok történtek velünk, amikért szintén hálásak lehetünk egymásnak és Istennek.
Tanító: Krányák Jusztina
A hála gyakorlása
A Cica csoporttal mesén keresztül igyekeztünk feldolgozni a Hála fogalmát. A mese után az óvodában megélt hálás pillanataikat oszthatták meg egymással.
Az egészséges táplálkozásról beszélgettünk a gyerekekkel, ehhez kapcsolódóan a hála fogalmáról. Hálabefőtett készítettek, amibe az őszi terméseket, zöldségeket, gyümölcsöket rajzolták.
Kehidakustányi Deák Ferenc Napköziotthonos Óvoda
Az idei első boldogórás foglalkozás keretében megismerkedtek a gyerekek (középső- és nagycsoportosok) Csupaszívvel, a mi kis Boldog Ovis barátunkkal . Az új gyermekeknek nagyon tetszett, megszerették. Ezt követően, ha ő előkerül, tudják, hogy valamilyen érdekes témát ismernek meg, mesét hallhatnak, együtt játszhatnak.
A hála témakörét mesével vezettem fel, megismerték a Hálafa történetét. Ezt követően a meséről kérdeztem őket, valamint Csupaszívet mindenki körbeadta, majd elmondta miért hálás, miért mond köszönetet. Egy másik óvodából érkezett kisfiú azt mondta, azért mert a mi ovinkba járhat. A gyerekek tapsoltak is neki. A legtöbben a szüleikkel kapcsolatos dologról meséltek, valamint kevesebben, de voltak akik azt, hogy „mert megkapnak ezt és ezt” (játékot, tárgyat). A végén megkérdeztek engem is, miért vagyok hálás. Nehéz dolog egy valamit kiemelni, a gyerekek számára sem volt könnyű. De mindenkin látszott, hogy elgondolkodik.
Úgy alakult, hogy a régóta az oviban dolgozó dajka néninktől el kellett hogy köszönjük, mivel máshol kezdett új életet. Ez alkalomból a gyerekekkel készítettünk neki emlékbe egy fát, a gyerekek ujj lenyomataiból. Ez lett a mi „Hálafánk”, amire ha ránéz, majd mindig eszébe jutunk.
Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
Beszélgettünk arról, kinek mit jelent a hála szó, mi jut eszébe róla, miért lehetünk hálásak az életben, ki miért hálás, majd meghallgattuk Bagdi Bella: Hálás vagyok című dalát. Ezután a gyerekek saját testükkel formálták meg a HÁLA szó betűit. Ez a feladat volt a legnehezebb és egyben legvidámabb is számukra. Ezt követően Linka és a csengettyűk című mesét olvastam el a gyerekeknek, majd feldolgoztuk a mesét. A mesefeldolgozás lezárásaként rajzokat készítettek. Elképzelték, milyen lehet Linka Semperro, A csengettyű királynője, Linka kertje, Linka papucsa, A csengettyű királynő barlangja. Az elkészült alkotásokból kiállítást rendeztünk az osztályban.
Ebben a hónapban kicsit megfogyatkozott a csapatunk, de így is összeszedtük azokat a dolgokat, amelyek hálával töltenek el. A gyerekek szépen összeszedték miért is hálásak. A nagyokat megszégyenítő őszinteséggel szedtük össze a mindennapi hála lehetséges okait. Jó volt látni milyen nyitott szemmel járnak és látják meg a körülöttünk lévő csodás dolgokat.
Az órakezdő relaxáció után csoportban keresztrejtvényt oldottunk meg, amelynek a megfejtése a hála legegyszerűbb módja, a köszönöm volt. Ezután gyűjtöttünk rokonértelmű szavakat, kifejezéseket a hála kifejezésére, majd ki-ki elmesélte, hogy kinek és miért volt hálás. A Holle anyó című mese meghallgatása után megbeszéltük, hogy ki, hogyan mutatta ki a háláját. Csoportokban hálavirágot készítettünk, melynek szirmaira olyan szavakat írtak, amellyel kifejezhetjük hálánkat. A foglalkozás zenehallgatással zárult.
Boldogságórát osztályfőnöki órán tartottunk. Mivel ez az osztály most csatlakozott a programhoz, előző órákon megismerték a gyerekek, hogy mit is jelent majd a boldogságóra, illetve kipróbálták a pozitivity társasjátékot, mely nagy sikert aratott.
Bevezetésként arról beszélgettünk, hogy milyen jó érzés hálásnak lenni, milyen sok mindenkinek tartozhatunk hálával és mennyi mindenért mondhatunk köszönetet. Majd kis szivecskékre írtuk a gondolatainkat és egy kis üvegbe helyeztük. Ez a mi kis köszönet gyűjtőnk ott áll az osztályban és várja az újabb és újabb hála-gondolatokat, melyeket a hónap végén összegzünk és kis kollázst készítünk belőle.
Levezetésképpen közkívánatra még társasoztunk egy kicsit.
A Szivárvány nagycsoport szeptembreben sok mindenért hálás volt. A nyár elteltével újra találkozhattak társaikkal, barátaikkal.
Elmeséltem, nekik Nasu mackó meséjét. A mese végén megbeszéltük, hogy Nasunak ki segített, és ő miért volt hálás nekik.
Beszélgetés során megfogalmazták, mikor, miért lehetünk hálásak. Nemcsak a mese által, hanem a mindennapi életünk során, mikor érezhetünk hálát valami vagy valaki iránt. Elgondolkodtató, mélyérzésű gondolatokat fogalmaztak meg a gyerekek.
Majd „Hála vonattá” változtunk és körbezakatoltuk a csoportszobát.
Első alkalommal ismerkedős játékokat játszottunk, hiszen a szakkör több osztály tanulóiból áll össze.
A hála témakörét azzal kezdtük, hogy a tanulók csoportban jelenítették meg a hála szót a saját testük segítségével. Végignéztük, hogy milyen témakörökben mikért lehetünk hálásak. (Mf. 13.o.)
Ez alapján készítettek a gyerekek hálakártyát úgy, hogy a nevük kezdőbetűjével kellett írni olyan dolgokat, amelyekért hálásak. Utána a szeptemberi hálanaptár segítségével játszottunk társasjátékot. Zárókörként a mondatbefejezések jöttek:
Hálás vagyok …, Hálával tölt el ….., Mindig hálával gondolok …., Hálát érzek amikor …., Hálás vagyok az életemben …, Akiről eszembe jut a hála ….