A gyerekek beszéltek arról, hogy mit jelent számukra a hála.
Elmondták, hogy kinek, miért tartoznak köszönettel, hálával, majd ráírták őszi falevélre.
Elkészült osztályunk hálafűzére.
A hála gyakorlása
A foglalkozás elején felolvastam a háláról szóló történetet, ami nagyon tetszett a gyerekeknek. Megbeszéltük, kinek mit jelent a hála. Ebben a történetben mit jelentett a hála. Ezután a munkafüzet feladatai közül oldottak meg néhányat páros munkában. Majd elkészítettük az osztály hála üvegét, amelyben elkezdtük gyűjteni, ki miért lehet hálás. A foglalkozás végén meghallgattuk Bagdi Bella: Szép nap című dalát. Illetve a „Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek” című dalt, amit el is játszottunk. Itt már nagyon önfeledten daloltak és játszottak.
Az első Boldogságóránk nagyon jól telt. Sokat nevettünk, öleltünk, boldogok voltunk. Beszélgettünk a hála érzéséről, hogy kiknek lehetünk hálásak. Mindenki készíthetett egy hálakövet, amit haza is vihetett, hogy mindig eszükbe jusson ez a foglalkozás és, hogy otthon is tovább tudják adni az élményt szüleiknek.
A nyári szünetről visszatérve egyből a nyári élményeké volt a főszerep. Az élménybeszámolók után a gyerekekkel beszélgettünk a háláról és annak fontosságáról. Sokan voltak, akik hálásak voltak azért, hogy sok időt tölthettek együtt szeretteikkel, barátaikkal a nyári szünet alatt és így kellőképpen feltöltődhettek az új tanévre. A gondolataikat papírra vetették és pántlikák formájában mutatták meg társaiknak. Az elkészült hálapántlikákat egy csomagolópapírra ragasztottuk őszi motívumokkal díszítve, így a tanév során bármikor elolvashatják a tanterem dekorációjaként.
Relaxációs gyakorlatként meghallgattuk Bagdi Bella Hála dalát.
Ezután megbeszéltük a gyerekekkel, hogy mit is jelent valójában a hála szó. Mindenki elmondhatta, hogy ő miért hálás az életben. Elolvastam nekik a Nasu mackó szerencséja című mesét, és megbeszéltük, hogy mi történt Nasuval. A végén mindenki beszállhatott a hálavonatba.
Szeptemberben a boldogságfokozó hála témájában az őszi évszak jellegzetességeivel kötöttük össze a hála fogalmát. Az ajtóra kitettük a családoknak ajánlott hála naptárt, valamint egy őszi hálafát készítettünk, amelynek színes leveleire rajzolták le a nagy csoportos és középsős gyermekek azt amiért hálásak. Szerencsére sok különböző kép született, ebből is látszik, hogy a gyerekek nem egymást másolták, hanem saját ötletüket jelenítették meg a kis levélen. Beszélgettünk is arról, hogy kinek miért lehetünk hálásak. Az őszi évszaknak is hálásak lehetünk a sok gyümölcsért, zöldségféléért, és termésért, ennek kapcsán is sok képet készítettünk a gyümölcsökről, zöldségekről és termésekről.