A Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola „YPSZI” és szegregált csoportjának közös munkája.


Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
A Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola „YPSZI” és szegregált csoportjának közös munkája.

Ramassetter V. Testnevelési Általános Iskola
Idén már másodszor telik nálunk a szeptember a hála jegyében. Nyolcadikosok vagyunk, ezért most az osztályközösségen belül fogalmaztuk meg egymásnak hálaérzéseinket. Ezekből hálakompótot készítettünk, a tavaszi búcsúpillanatokban élvezetes „desszert” lesz belőle.
Azt már megtanultuk, hogy az apró dolgok is sokat segítenek a mindennapokban. Szívesen osztottuk meg ezeket – a VIDD MAGADDAL, AMIRE SZÜKSÉGED VAN szórólappal – a többiekkel.
És nagyon hálásak voltunk egyik osztálytársunk szüleinek, akik biztosították, hogy az örökbefogadott diófánk mellett egy kellemes délutánt töltsünk.

A dálnoki Darkó Jenő Általános Iskola (Erdély, Kovászna megye) VI-VII osztályos tanulói Hálafelhőt készítettek az első Boldogságóra keretén belül. A képen látható munkánk is arról tanúskodik, hogy szeretet és hálafelhő fog minket körülvenni egész tanévben. 🙂


Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
A Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola szegregált csoportjának munkája…

Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola
A Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola 2.A osztálya a Hálaszívecskékkel.



Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium Budapest, Medve u. 5-7. 1025
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
3.c
