Még csupán néhány napja, hogy iskolásak lettünk… mármint a 7 gyermekünk az osztályban, és mi, tanító nénik is… szokjuk, tanuljuk, érezzük egymást… mondhatni, minden teljesen új… mindenkinek! 🙂 ezért is izgalmas a Boldogságórák beépülése a mindennapjainkba! 🙂 új színt visz/hoz a pedagógusok, így az én életembe is… ezáltal a kicsik is nyitottabbak, érdeklődőbbek, és persze rácsodálkoznak mindenre! 🙂 hálás vagyok nekik egy-egy jó gondolatért, megszólalásért, kedves rajzért, közös énekért, táncért, simogatásért, ölelésért! 🙂 Száz szónak is egy a vége: elindult a mi kis osztályunkban is a Boldogságóra, és örömmel mondhatom, hogy jó úton vagyunk! Nagyon lelkesek voltak a kis elsősök a szívek színezése közben és „mondták tollba”, hogy miért és kinek hálásak! 🙂 Köszönet érte nekik, hálás a szívem-lelkem!
A hála gyakorlása

II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Szeptemberi boldogságóránk egy egész délután alatt valósult meg, melyet nagyon élveztünk. Dávid történetéből sok párhuzamot, örömteli és szomorú emléket, titkot fedeztek és osztottak meg kis másodikosaim, melynek során a nevetés mellett a könnycseppek is előkerültek. Megfogadtuk, hogy minden nap mi is kiválasztunk egy valakit, akinek egész nap kedveskedni fogunk. Gondolattérkép, hálarajz és hálaszív készült, mely végül összeállt egy Hála tablóvá.

Ceglédi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma
Új osztályként, ismerkedésünk során a Ceglédi Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium 9. b osztálya hálatablót készített. Családjaikért, barátaikért hálásak a diákok. A tabló idézetei és képei magukért és rólunk beszélnek.
Az osztállyal közösen egy hálaverset készítettünk, melyben összefoglaltuk, hogy mi tesz minket boldoggá, s mindezekért kinek vagy minek lehetünk hálásak.
A foglalkozáson megbeszéltük, hogy milyen szerepe van életünkben a hálának, miért fontos ezt kifejezni, illetve milyen módon járul hozzá a mindennapi boldogságérzetünkhöz.
HÁLAVERS
Kicsi versünk mondandója,
hogy a hála csupa móka.
Hálás vagyok azért, mert
ágyban párnák közt fekhetek.
Imádom a pihenést,
nem beszélve a filmnézését.
Iskolában jófejek a tanárok,
mert segítik a diákot.
Hálásak a gyerekek,
mert a dolgozat ötös lett.
Fontos nekem a családom,
mert rájuk mindig számíthatok.
Barátokat se felejtsük,
jóban- rosszban mindig együtt.
Zenének is hálás vagyok,
mert vele mindig ellazulok.
Versünk lassan lezárul
Poétává még nem váltunk,
de büszkék vagyunk, s hálát adunk.




Soproni SZakképzési Centrum Handler Nándor Szakképző Iskolája
Hála
Hálásak vagyunk!
Hogy miért? Sok mindenért.
Pár példát mondunk!
Egyesek szerint, azért hálásak,
mert meghallgatják, elfogadják, felvidítják.
Mások annak örülnek, hogy örök barátnők.
Hálásak vagyunk, mert meghallgatnak,
Hálásak vagyunk, mert megmaradt a régi barátságunk.
Hálásak vagyunk, mert együtt vagyunk, kiállunk egymás mellett,
az osztály felett.
Hálásak vagyunk mert jól érezzük magunk,
kacagunk nagyokat,
Hogy az osztályba alakult fiú barátság
Sok lány mellett ez nem szamárság.
tanítónk hálás, mert kapott tőlünk sok támogatást,
Nem pedig pusztítás.
Hálás mert ott a rengeteg barátság,
nem pedig válság
Sok tengernyi szeretet, annyi, hogy más is kér belőle egy szeletet.
Szerző: Balog Krisztina
