Morvai Dóra: A megküzdés ereje

Névtelen terv

Mindannyian szeretjük, ha az életünket magunk irányíthatjuk, minden az elképzeléseink és a terveink szerint halad. Ez biztonságérzetet és magabiztosságot ad nekünk, jó érzés, ha minden rendben van körülöttünk. De sajnos, vagy néha inkább szerencsére az élet beleköphet a levesünkbe, és egy pillanat alatt kicsúszhat az irányítás a kezeink közül. Új kihívásokkal kerülünk szembe, elveszíthetjük a társunkat, az állásunkat, elkaphat minket egy betegség.

Ebben a helyzetben elveszíthetjük az életkedvünket, céltalannak és boldogtalannak érezhetjük magunkat, egyszerűen kicsúszhat a lábunk alól a talaj. Sajnáljuk és sajnáltatjuk magunkat, nehezen dolgozzuk fel a helyzetet. Ez a kialakult új helyzetben teljesen normális reakció, újra meg kell találnunk saját magunkat, alkalmazkodni kell a kialakult új szituációhoz, ez természetesen néha sok időbe telik, és fájdalommal is jár.

Az életünkben váltakoznak a nyugodt és a viharos napok, néha érezhetjük , hogy átcsapnak a fejünk felett a hullámok, de nem szabad, hogy kiszolgáltatva érezzük magunkat, a fejünket tudni kell a víz felett tartani, és megpróbálni akár az árral szemben is úszni. Ha tudjuk, hogy képesek vagyunk irányítani az érzelmeinket, az már elég segítséget és iránymutatást adhat az életben. Ne hagyjuk, hogy mártírszerepbe kényszerítsen minket az élet, ne hagyjuk magunkat sodortatni az árral, minél előbb tanuljunk meg úszni!

A kríziseknek lehet pozitív hozadéka is, igen, tanuljunk belőlük!

A krízishelyzetek rádöbbenthetnek minket arra, hogy még bőven nem értük el a határainkat, kizökkenthetnek minket a komfortzónánkból, és elindíthatnak bennünk egy belső fejlődést is.

Mit tanulhatunk a krízishelyzetekből?

  • jobban megbecsülni az életet
  • a szükségleteinket jobban komolyan venni
  • magunkat kevésbé komolyan venni
  • baráti és partnerkapcsolatainkat értékelni
  • rájövünk mi az igazán fontos az életünkben
  • megtaláljuk önmagunkban vagy valamiben a hitet
  • jobban odafigyelni az egészségünkre
  • apróságokon nem idegesítjük fel magunkat
  • tisztában lenni a saját erősségeinkkel és gyengeségeinkkel

Egy mondatban összefoglalva:

A krízishelyzetekből gyakran megerősödve kerülhetünk ki. ha becsukjuk a szemünket, nem bújhatunk el a problémáink elől, ez nem megoldás, nem dughatjuk a fejünket a homokba.

Amit nem oldunk meg, nem intézünk el, előbb –utóbb mázsás súllyal szakad majd a nyakunkba- A problémák többsége nem fog magától megoldódni. De akkor mit tehetünk?

  1. Fogadjuk el a váratlan helyzetben ránk szakadó tehetetlenséget, és a fájdalmat is!

Minél jobban tiltakozunk, minél jobban dühöngünk, minél erősebben hadakozunk a sorsunkkal, minél jobban elítéljük magunkat azért, mert nem látjuk a kiutat, annál tovább fog tartani míg valóban rátalálunk a megoldásra.

Mit tennél ha, a barátod kerülne ilyen helyzetbe ? Megértő lennél, vígasztalnád, tekintetbe vennéd az érzéseit. Miért ne tennéd ugyanezt önmagaddal?

Vigasztald meg önmagadat, hagyj időt az önsajnálatra, de ne ess túlzásoka, és már jöhet is a következő lépés!

  1. Légy előrelátó!

Annál nagyobb lesz a kétségbeesésed, minél nagyobb bajban érzed magad és minél kevésbé hiszel abban, hogy egyszer kilábalsz ebből a helyzetből. A kételkedés, a kétségbeesés helyett inkűbb erősítsd meg magadat pozitív gondolatokkal. Akár a szokásos sablon mondatok, mnt például a: Ha becsukódik egy ajtó, kinyílik egy másik!” vagy Valahogy majdcsak lesz” is segíthetnek.

  1. Gondolj vissza olyan helyzetekre, amelyeket már sikerrel megoldottál!

Egészen biztosan túljutottál már krízishelyzeteken, és megoldottál már számtalan problémát az életedben. Emlékezz vissza ezekre a szituációkra, erőt tudsz meríteni belőlük, és az önbizalmad is megerősödhet!

Tedd fel magadnak a következő kérdéseket:

  • Mi adott nekem erőt a krízis legyőzéséhez?
  • Hogyan erősítettem meg magamat az adott helyzetben, miből merítettem erőt?
  • Kitől kértem segítséget, támogatást?

Talán volt melletted valaki, aki tanácsot adott, vagy épp csak jókor volt jó helyen és épp mondott egy találó mondatot, vagy egyszerűen csak kiírtad, kibeszélted magadból a sötét gondolatokat. Gondold át, honnan merítettél erőt!

  1. Keress példaképeket!

Sokunk számára vigasztaló, ha olyan emberekkel beszélhetünk, akik átéltek már hasonló helyzeteket, és sikeresen helyt álltak. Ha ők megoldották, nekünk miért ne sikerülhetne?

  1. Keress olyan embereket, akikre számíthatsz, akikben megbízhatsz!

Néha annyira belehajszoljuk magunkat a negatív gondolatainkba, hogy csak a problémát látjuk, és képtelennek tartjuk magunkat arra, hogy megoldást keressünk és találjunk. A barátaink ilyenkor a támaszaink lehetnek, ők azok akikben maximálisan megbízhatunk, és képesek lehetnek arra, hogy eltereljék a figyelmünket a megfelelő irányba, ne engedjék, hogy elszakadjunk a valóságtól és kitörjön rajtunk a pánik. és nem mellékes, hogy sokszor az is hatalmas segítség, ha kibeszéljük magunkból a gondolatainkat. A hangos gondolkodás gyakran letisztítja képet, már nem fogunk mindent olyan sötéten látni.

  1. Néha egy jó könyv is segíthet!

Akár a versek, akár a Biblia, de a mostanában divatos pszichológiai tanácsadó könyvek is sokat segíthetnek a küzdelemben. Egy szállóige, egy frappáns mondás akár egész életünkben elkísérhet minket, és mint egy varászige, kiránthat minket a bajból!

  1. Éljünk egyik napról a másikra!

Néha akkora bennünk a kétségbeesés, hogy el sem tudjuk képzelni, hogyan élhetjük túl ezt az időszakot? Azt hisszük soha nem lesz már jobb, félelemmel és reménytelenséggel tölthet el minket. Inkább koncentráljunk mindig az előttünk álló napra. Egy nap mindig átláthatóbb, ne gondoljunk a holnapra, holnaputánra. Holnap az már egy új nap- ki tudja még mi minden történik? Lehet minden sokkal rosszabb is, d miért ne lehetne akár minden jobb is?

  1. Nézzük a jó oldalát: Mit tanulhatunk belőle?

Tegyük fel a kérdést: Mit tudok a helyzetből kihozni? Mit tanulhatok belőle? Mit tehetek legközelebb másképp? Így saját magunknak adjuk meg a lehetőséget ara, hogy a jövőben elégedettebbek, sikeresebbek és boldogabbak lehessük.

A nehéz idők megerősítenek bennünket, hiszen igaz a régi mondás: Ami nem öl meg, az erősebbé tesz.

 

forrás: https://www.palverlag.de/Lebenskrisen.html?fbclid=IwAR2QZnvebK23y3f0DZeHGnkCKwPvaM8pYedX-w0wqPm56u0F2mFjBbGVFO0