Mi a megbocsátás? És mi nem? – a tudomány megközelítései
- Írta: Boldogságóra,
- Megtekintve: 328
A megbocsátást gyakran úgy határozzák meg, mint egy egyéni, önkéntes belső folyamatot, amelynek során elengedjük a harag, keserűség, düh, bosszú és megtorlás érzéseit és gondolatait valakivel szemben, akiről úgy gondoljuk, hogy rosszul bánt velünk, beleértve saját magunkat is.
A megbocsátásra való képességünk az emberi természet része, amely a természetes szelekció során alakult ki, és az evolúciós tudomány szerint ugyanúgy fejlődött ki, mint a bosszúra való hajlamunk.
„A megbocsátás és a bosszú egyaránt olyan szociális ösztön, amely az ősi emberek számára problémákat oldott meg. Bár mindkettő az emberi természet rögzült aspektusa, ezek a képességek megváltoztathatók, ami reményt ad arra, hogy a világot megbocsátóbb és kevésbé bosszúálló hellyé tehetjük.” (McCullough, 2008).
Egyesek közülünk megbocsátóbbak, mint mások, és a megbocsátás fogalmilag felfogható személyiségvonásként vagy olyan összetettebb tulajdonság aspektusaként, mint a rugalmasság.
A tudomány szerint a megbocsátásnak számos definíciója létezik, amelyek annak különböző aspektusait hangsúlyozzák, és a megbocsátás megértésének és megközelítésének számos létező modelljét képviselik.
Döntésalapú megbocsátás
DiBlasio (1998) az akaratlagos döntéshozatalt és az akaraterőn alapuló megbocsátást hangsúlyozza:
„A döntésen alapuló megbocsátást a neheztelés és a keserűség, valamint a bosszúvágy kognitív elengedéseként definiálja. Ez azonban nem mindig jelenti az érzelmi fájdalom és a sérelem megszűnését. A megbocsátást itt akarati aktusnak tekintik, az elengedés vagy megtartás választásának. Az emberek el tudják választani a neheztelés és keserűség gondolatait a sértettség érzéseitől.”
DiBalsio döntésen alapuló modellje a harag és a keserűség kognitív elengedéséről szól, de nem számol a sértett érzésekkel, amelyek gyakran a döntés meghozatala után is fennmaradnak.
Kognitív megbocsátás
A megbocsátás egy másik kognitív definíciója azon a szemléleten alapul, amely a vétkeket a kognitív struktúrák, például a hiedelmek megsértésének tekinti (Gordon et al., 2005). A megbocsátás kognitív megközelítése a szokásos kognitív terápiás és pszichodinamikus terápiás beavatkozásokat alkalmazza, hogy segítsen az embereknek megváltoztatni a kognícióikat. (kogníció: olyan gondolkodási folyamat, ami az észlelést, érvelést és emlékezést foglalja magában -szerk.)
Ilyen például Thompson, Snyder, Hoffman és Rasmussen et al. (2005) kognitív modellje. Ők a következő definíciót javasolták a megbocsátásra:
„egy észlelt vétek olyan keretbe foglalása, hogy az egyénnek a vétkesre, a vétekre és a vétkek következményeire adott reakciói negatívról semlegesre vagy pozitívra változnak. A transzgresszió forrása, tehát a megbocsátás tárgya lehet saját maga, egy vagy több másik személy, vagy egy olyan helyzet, amelyet az ember úgy tekint, mint ami senki által nem befolyásolható, mint például betegség, sors vagy természeti katasztrófa„.
Érzelmi megbocsátás
Worthington (2006) úgy definiálta az igazi megbocsátást, hogy az csak akkor történik meg, ha az érzelmi megbocsátás megtörténhet, mert szükség van az érzelmi pótlásra.
Amikor az érzelmi megbocsátás teljes, a személy a megbocsátás hiányával járó negatív érzelmeket, mint a harag, a neheztelés és a bosszúvágy, olyan pozitív érzelmekkel helyettesíti, mint az empátia, az együttérzés, az önzetlen szeretet.
Ezen nézőpont szerint, az érzelmi megbocsátás változását, ahogyan az elkezdődik és a befejezés felé halad, az érzelmekben bekövetkező változások fogják a legpontosabban tükrözni, nem pedig a gondolatokban, motivációkban vagy viselkedésben bekövetkező változások, bár ezek is gyakran előfordulnak.
A megbocsátás mint folyamat
Végül Enright és Fitzgibbons (2015) úgy véli, hogy a megbocsátás mindhárom aspektusának, azaz a kognitív/gondolati alapú, az érzelmi alapú és a viselkedési aspektusnak is változnia kell, ha valaki teljes mértékben meg akar bocsátani.
Azt állítják, hogy a személynek egyfajta érzelmi készséggel kell rendelkeznie a megbocsátásra, mielőtt valóban meg tud bocsátani. A megbocsátás folyamata sokféle formát ölthet, mint pl: az elfogadás és az empátia gyakorlása, a perspektíva vagy szemléletmód váltás és az előnyök megtalálása.
Az egyén például dönthet úgy, hogy a fenti megközelítések közül egy vagy több alkalmazásával újraírja a vétek történetét egy naplóban, és ezáltal enyhíti a haragot, és lehetővé teszi az érzelmi gyógyulást (McCullough, Root és Cohen, 2006).
Mi nem a megbocsátás
A megbocsátás nem megkegyelmezés, elnézés, felmentés vagy elfelejtés. Nem azonos a megbékéléssel sem, bár az is előfordulhat a megbocsátási folyamat részeként.
Egyesek azt is állítják, hogy a döntésalapú megbocsátás és annak számos formája néha tévesen értelmezett megbocsátásként. (Worthington & Scherer, 2004). Az igazságszolgáltatás például megoldhatja a konfliktust és rendet tehet azáltal, hogy a megtorlást kiveszi az egyén kezéből, és a társadalom kezébe helyezi.
A valódi megbocsátás azonban egyéni és belső folyamat, az igazságszolgáltatás pedig csak külső megoldás egy belső eseményre, amely ritkán ad teljes megoldást a folyamat komplexitására.
A helyzet eltűrése vagy a tagadás bármilyen formája és az érzelmek elfojtása, amelyek további stresszt okoznak, szintén nem hatékony formái a megküzdésnek és a megbocsátásnak. A megkegyelmezés inkább jogi fogalom, akárcsak az igazságszolgáltatás, és szintén nem minősül megbocsátásnak.
Végül az elnézés, amely a bűncselekményt igazolja, és a mentegetés, amely a felelősség áthárítását jelenti, nem több, mint az önbecsapás formái, amelyek az áldozattá válás mélyebb érzését ösztönzik (McCullough, & Witvliet, 2002).
Forrás: https://positivepsychology.com/forgiveness-benefits/