Vigyázz, mit kívánsz!

Egy békés város nyugalmában élt Claudia Waterson, akiről az a hír járta, hogy minden napját optimistán éli meg.
– Jó reggelt! – kiáltott fel az ágyából kiugorva és boldogan indult a munkahelyére minden hétfő reggel. Igyekezett széles mosollyal végezni a munkáját. Kollégáival ellentétben Ő mindig boldog volt, a többiek sem voltak mindig rosszkedvűek. Amikor siettek a munkahelyükről, egyre jobb kedvre derültek.
– Hello!
– Szia!
– Hogy vagy? – kérdezte, de sehonnan sem érkezett válasz. Úgy érezte magát, mintha levegő lenne.
– Bárcsak meg sem születtem volna! – mondta Claudia.
– Claudia, Vigyázz, mit kívánsz! – mondta egy hang.
Ekkor Claudia megrémülve ugrott fel az ágyáról. Most jött rá, hogy végig egy szellem volt a szobájában.
– Ne félj! Én, nem bántalak, én is olyan voltam, mit Te, csak nekem már túl késő volt, mikor rájöttem, hogy ha ilyet kívánok, valóra válik. De neked még nem! – mondta a test nélküli hang.
Claudia ekkor jött rá, hogy akivel beszélt, az nem volt más, mint egy vele egykorú ember, aki ugyan ezt kívánta.
Claudia csodálkozva nézett.
– Gyere, elviszlek abba a világba, ahol te nem születtél meg. – mondta a szellem és egy szempillantás alatt másik dimenzióban voltak.
Claudia látta azt a világot, amiben nem született meg. Rájött, hogy Ő is fontos, hogy ő is kell.

Írta: Farkas Dávid
6. A

A meglepetés. Dávid már nem egyszer lepett meg rajzaival, történeteivel. Most is írt egyet. Felnőtt gondolatok egy gyermek lelkében. Meg kellett osztanom veletek. Hála, optimizmus, társas kapcsolatok. Minden együtt.

Ekkor jött a másik meglepetés. Az a bizonyos másik csapat rövid filmet készített a történetből.

A szereplők: Klaudia, Veronika, Barbara, Jázmin, Gréti, Oli
és az operatőr-rendező: Gergő

Köszönöm Nektek.

(u.i.: A hangot kicsit vegyétek fel!)

Göntér Mónika tréner tartott nekünk egy tréninget az iskolában, ahol megismertetett bennünket a hálakövekkel és áramlásukkal. Fejenként 3 kavicsot kaptunk, és ha valaki olyat mondott, tett a továbbképzés alatt, ami nagy hatással volt ránk, vagy csak tetszett, megajándékoztuk egy kaviccsal. Annyira jó hangulatban folyt a képzés tovább, hogy úgy döntöttünk, kibővítjük ezt a gyerekekre is. Minden tanuló kapott 3 gyöngyöt, amivel szabadon gazdálkodhatott. Az igazgatónk az iskolagyűlésen elmesélte nekik a jelentését, és azt is, hogyan tartsuk mozgásban a gyöngyöket. Nem csak osztályokon belül folyt az adakozás, hanem az egész felső tagozat kavics-lázban égett. Személyes élményem a mai napig örömmel tölt el: amikor kiosztottam az osztályomban a fejenkénti 3 gyöngyöt, azonnal vissza is kaptam a gyerekektől fejenként egyet, mondván, hogy annyi mindent teszek meg értük, hogy igazán megérdemlem. Hát, a torkom elszorult, és bizony egy cseppet eltörött a mécses. Igazán hálás vagyok, hogy a gyerekek nyitnak egymás felé, és a tanár-diák kapcsolatok is egyre jobbak. Azt kívánom magunknak: csak így tovább! 🙂