Társas kapcsolatok ápolása
Kecskeméti Zrinyi Ilona Belvárosi Általános Iskola Városföldi Általános Iskolája
Állati erősségek
Az e havi boldogságórán sokat beszélgettünk a barátságról, a barátság kialakulásáról, a barátok kiválasztásáról. Állatmeséket hallgattunk, a szereplők tulajdonságait megvitattuk. Felelevenítettük tanulóim mesemondó versenyére választott meséit, azok szereplőit. Elmondták a gyerekek, hogy melyik főhősnek milyen pozitív és milyen negatív tulajdonságai vannak, illetve melyikkel tudnának azonosulni és miért. Feladatként kapták, hogy otthon, szülői segítséggel állatképeket gyűjtsenek és azok jellemvonásairól beszélgessenek. Lelkesek voltak, sok kép érkezett, amiből közös tablót alkottunk.
Ezután körbeültünk, és azt próbáltuk elmondani röviden a mellettünk ülő osztálytársunkról, hogy ki, mit szeret a társában. Erről egy rajzot is készítettünk. Majd elmondták azt is a gyerekek, hogy kinek ki a barátja és miért éppen őt választotta. Beszélgettünk arról is, hogy előfordulhat az, hogy a barátok összevesznek. Megkérdeztem, hogy ilyenkor hogyan próbálnak kibékülni egymással. Hosszasan meséltek élményeikről, a délutáni játékok közben való összezördülésekről, veszekedésekről, kibékülésekről. Nagyon összetartó kis csapat. Ha órákon valakinek nem megy valami, vagy valakit valamilyen bántódás ér, igyekeznek vigasztalni egymást. Segítőkészek és jóindulatúak egymással.
Drámajátékot is játszottunk, melynek neve: bizalomjáték. Nagyon élvezték, azóta minden nap el kell játszani egyszer.
Végül a barátságról verseket olvastam fel, majd meghallgattuk a hónap dalát, amit mozgással kísértünk. Tapsoltunk, dobbantottunk, nyújtózkodtunk. A refrént közösen énekeltük. Vidáman teltek ezek az órák is.
Máhr Attiláné
1. o. osztályfőnök


A barátok szeretik egymást, sokat játszanak együtt. Előfordul azonban, hogy ez a kapcsolat nem mindig felhőtlen. Csoportomban két kisgyermek között kisebb konfliktus alakult ki. Szeretik együtt tölteni idejüket, de nézeteltérés történt köztük. A társas kapcsolatok téma éppen kapóra jött.
A foglalkozást a „Napimádás” relaxációs gyakorlattal kezdtük, majd a beszélgetőkörben a barátság fogalmát boncolgattuk. Beszélgettünk arról, hogy milyen fontos, hogy legyenek mellettünk olyan emberek, akikre mindenkor számíthatunk. Ám ez a kapcsolat nem mindig zökkenőmentes. Megbeszéltük, hogy fontos egymás meghallgatása és a kommunikáció. Bezzeg Andrea meséjének meghallgatása után a gyerekek izgatottan sorolták barátaik nevét és örömmel oldották meg a munkafüzet feladatait.
A szülőktől kértünk a témához kapcsolódó irodalmat: verseket, könyveket, történeteket.
A két kisfiú között is rendeződött a viszony. Elmondták egymásnak „sérelmeiket”, megölelték egymást és rendeződött közöttük a kapcsolat. 🙂

Haranglàbi Oktatási - Nevelési Komplexum
A boldogságóra program 3. hónapjának témája, a társas kapcsolatok ápolása volt. A gyerekek már nagyon várták az e hónapi boldogságóránkat, kíváncsiak voltak az új témára, játékokra, feladatokra egyaránt.
Az óránkat relaxációs gyakorlattal kezdtük. Ezután beszélgettünk kinek mit mond, kinek mit jelent a barátság. Az osztályban a táblára felkerültek azok a szavak, amelyek a barátságról eszükbe jutottak. Ilyen volt például a szeretet, játék, kacagás, ölelés,stb. Megbeszéltük,hogy a társas kapcsolatainkban, milyen fontos szerepe van a családnak, és hogy mennyire befolyásolja boldogságunkat egy jól működő társas kapcsolat.
Elkészítettük a keresztrejtvényt, leírták a gyerekek szüleik, barátaik és egy számukra fontos ember tulajdonságait. Meghatározták, kik a hozzájuk igazán közel álló emberek , és kik azok, akik távolabbi viszonyban vannak velük.
Az óra végén elkészítettük az e havi feladatunkat, melynek címe „Állati erőssègek ” volt. Mindenki előszeretettel válogatta ki az állatokat, melyeket felruháztak az egyébként rájuk is jellemző tulajdonságokkal. Mindenki a saját képe köré ragasztotta fel az állatait. Nagyon jó móka volt, sokat nevettünk, és tényleg ötletesek, valamint kreatívak voltak a gyerekek. (Például ,az egyik kislány a kakast választotta, mert hangos, mint ő).
A feladatunk elvégzése közben, a hónap dalát hallgattuk,” Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek”,Bagdi Bellától.

A harmadik osztályos tanulók most is hatalmas örömmel várták az órát, hiszen a mindig szereplő meditációk, és a grimaszolós-megnevettetős játékok, és legfőképp a dalok a kedvenceik.
A témakör átbeszélését és az elmaradhatatlan pozitív megerősítő kártyajátékot követően próbáltunk rajz formájában minél több „állati erősség”-et összeszedni. A hónap dalának közös éneklése rendszeresen kiemelt része a foglalkozásoknak, és azokon kívül is gyakran hallgatják őket, sőt kívülről éneklik a gyerekek, ha lehetőségük van rá.
A munkafüzet segítségével megfejtettünk egy rejtvényt szívünk hangjairól, a „Jobb Veled a Világ” színező külön öröm volt a harmadikosoknak. A Boldogságórák soha nem érhetnek véget a meditáció nélkül, így ez most is így történt.

A Tasnádi Gimázium ,,Csillagocskái” az Állati erősségek című tevékenység során zászlókat készítettek, amelyekre a különböző állatoktól eltanulható jó tulajdonságokat tüntették fel. Például a kutya hűsége és megbízhatósága az emberi kapcsolatok alapja kell hogy legyen. A cica hízelgő és kedves, a bagoly bölcs és figyelmes, az oroszlán bátor, a galamb békés és egyben szelíd. Mindezek az erősségek az embert is segíthetik a társas és a közösségi kapcsolatokban.


Mivel az előző hónapban elmaradt a boldogságóra, azt nemrég pótoltuk. A gyerekekkel megbeszéltük, hogy mit jelent az optimizmus, megnéztük, egy-egy helyzetnek mi lehet a pesszimista, majd az optimista magyarázata, és elkészítettük megerősítéseink fáját is. A társas kapcsolatok témánál elmondtuk, ki miért büszke a mellette ülőre, bizalomgyakorlatokat is végeztünk, majd megbeszéltük, mit jelent a társas kapcsolat, a barátság, mit lehet elvárni a társainktól, és ezeket fel is jegyeztük az előzőleg lerajzolt tenyerünkbe. Mint mindig, most is ügyesen velem dolgoztak a tanulók. 🙂

A mai napon iskolánk egy újabb osztályában tartottam boldogságórát. Az első osztályosok számára a következő órát állítottam össze: bevezetésként választottam Prof. Dr. Bagdy Emőke mozgás alapú relaxációs gyakorlatai közül a ” Napimádást”, „Égig érő fát”, ” Irka-firkát”. Ezután meghallgattuk a hónap dalát Bagdi Bellától, az utasításokat végrehajtva mozogtunk, táncoltunk, örültünk. Ezt követően körbe ültünk, s egy varázskendővel leterített kosárból előkerültek különböző állat- bábok. Mindegyikről gyűjtöttünk olyan tulajdonságokat, melyek segítenek a harmonikus emberi kapcsolatok megteremtésében, ápolásában, konfliktusok kezelésében. Majd egy mesebeli állatkertbe csöppentünk, csukott szemmel húztunk egy bábot, belebújtunk és elkezdtünk úgy viselkedni, mint ők. Zenére kinyíltak a ketrec ajtók, a kis állatok kijöhettek, mozoghattak szabadon. Amikor a zene elhalkult, becsukódtak az ajtók, le kellett ülniük. A következő játékban ismét választaniuk kellett az állatok közül és átadni azt egy osztálytársuknak, aki hasonló tulajdonsággal rendelkezik, mint az állatka. Az óra végén meghallgattuk Bagdi Bella: Repülj velem, pozitív énképet és önbizalmat fejlesztő gyerekdalok CD-jéről a 11-es dalt. A relaxációs gyakorlat segített feldolgozni az óra eseményeit.
A pedagógus neve: Némethné Simon Sarolta, Szivárvány Óvoda, Fejlesztő Nevelést- Oktatást Végző Iskola, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (OM: 200790)
Óra típusa: boldogságóra
Osztály: 1. osztály
Az óra témája: társas kapcsolatok ápolása
Az óra cél és feladatrendszere: az emberi kapcsolatrendszerek, közülük a barátság, a családi kapcsolatok ápolása, továbbá konfliktus kezelési technikák, a társas kapcsolatokban rejlő boldogító erő feldolgozása
Az óra didaktikai feladatai: motiváció, következtetés, absztrakciók, értékelés
Tantárgyi kapcsolatok: Életvitel és gyakorlati ismeretek, Környezetismeret, magyar nyelv és irodalom
Felhasznált források: Bagdi Bella, Prof. Dr. Bagdy Emőke, Dobrova Zita: Boldogságóra kézikönyv pedagógusoknak és szülőknek 6-10 éveseknek, Budapest 2017,
Bagdi Bella, Dobrova Zita: Boldoságóra munkafüzet 6-10 éveseknek, Budapest 2017
Bagdi Bella: Repülj velem, pozitív énképet és önbizalmat fejlesztő gyerekdalok CD
https://boldogsagora.hu/oktatasi-segedanyag a hónap dala
Helyszín: Szivárvány Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény második osztály tanterme
Dátum: 2017. 11. 14.
Megjegyzés:
Boldog iskolaként a saját osztályom mellett már iskolánk első osztályában is elkezdtük a boldogságórákat, az órán részt vettek még: Dolmányosné Szabocsán Ágota osztályfőnök, Kériné Vajda Mária gyógypedagógiai asszisztens
A gyerekek és felnőttek számára egyaránt kellemes élmény volt az óra.