Társas kapcsolatok ápolása

Tápi József Attila Általános Iskola
Minden állathoz illesztettünk egy rá jellemző tulajdonságot.
Meglepődtek, hogy szinte ugyanazt találták, s mennyire igaz az állatra és az embere is.

Szekszárdi SzC Esterházy Miklós Szakképző Iskolája és Kollégiuma
Az osztály tanulói olyan diákokból tevődik össze, akik már betöltötték a 16. életévüket, de még nem szerezték meg a 8. osztályos kompetenciájukat. Nagy a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók száma.
A Boldogság órák motiváltabbá teszik a tanulókat, az órák segítik a közösség építését is

Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola Örömsziget Óvodája
A második foglalkozás alkalmával a csoporthoz tartozást igyekeztünk elmélyíteni, a társas kapcsolatok erősítésén keresztül. Szeretnénk, ha elfogadnák egymást, szeretettel és segítségnyújtási szándékkal fordulnának egymás felé. Ki szeretnénk alakítani, hogy odafigyeljenek egymásra, tartsák tiszteletben egymás érzéseit, és érezzék, hogy szükségük van egymásra ahhoz, hogy boldogok legyenek.
A foglalkozást a mozgásalapú relaxációval a Napimádással kezdtük. Ezt követően jelükkel ellátott szeretetszíveket ajándékoztak egymásnak. Boldog Dóra mesehallgatásra hangoló mondókáját követően elmesélte a kicsiknek a A répa mesét. A történet segítségével beszélgetést kezdeményeztünk arról mennyivel könnyebb, és eredményesebb egy tevékenység, ha egy közösség összefogásával készül. Megbeszéltük azt is, hogy melyik gyerek kivel szeret játszani, és miért. Majd párokat alkotva néhányszor eljátszottuk a Húzz, húzz engemet dalos játékot, amit az Add tovább az ölelést! játékkal folytatunk. Szívet melengető érzés volt látni, ahogy odabújtak egymáshoz a kis csöppségek és megszeretgették egymást.
A foglalkozás végén meghallgattuk és utánzó mozgásokkal kísértük Bagdi Bella: Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek dalát. A dalt a gyerekek kérésére többször is meghallgattuk, miközben a barátok tenyérnyomatos szívecskéket készíthettek, amit a folyosó díszítésére használtunk fel.

Hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskola
Hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskola 6. b osztálya

Hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskola
Hajdúböszörményi Bocskai István Általános Iskola 6. b osztálya

Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola
A téma feldolgozását most is két órára bontottam, mindkét órát a relaxációval kezdtük, majd meghallgattuk a hónap dalát, és az órákat egy meditációval zártuk le.
1. óra:
– relaxáció,
– hónap dala meghallgatása,
– mese elolvasása, megbeszélése,
– meditáció
2. óra:
– relaxáció,
– hónap dala meghallgatása,
– Kis barátom hogy vagy? – körben ültünk, majd a tőlem jobbra lévőnek tettem fel a kérdést, és mindenki megkérdezte a jobbra ülő társától ugyanezt.
– Szomorú Szilárd és Boldog Blanka – szituációs játék; az egyik sír, a másik vigasztalni próbálja,
– ujjlenyomat készítése – minél több barátunktól szerezzük be az ujjlenyomatát,

– barátságháló készítése,
– barátságlánc készítése
– meditáció