Társas kapcsolatok ápolása
A társas kapcsolatokat nem lehet elég korán kezdeni. Novemberi hónapban új gyermek érkezett a Napocska csoportba, egy kisfiú személyében, aki pár napja töltötte be a harmadik életévét. A társsai segítőkészen, kézenfogva körbevezették a csoportszobában, és segítettek a mosdózás teendőiben is eligazodni. A beszokási időszak jelentősen lerövidül a kisfiú számára. A Boldogságóra program novemberi dalát, Napocska kiscsoportban kitörő örömmel, figyelemmel énekeljük az énekes néni játékos kéréseit intenzíven követjük. Köszönjük szépen az élményt.
Az ötödik osztályosokkal, a kapcsolatok kialakulását, fontosságát, minőségét beszéltük meg. Majd beköltöztünk egy képzeletbeli házba, ahol egy évig együtt kell élnünk. Mit tehetünk azért, hogy ez az egy év boldogságban, harmóniában teljen? Szabályok, megegyezésen alapuló minitörvények kialakítása után lerajzoltuk a Házat!
Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola
Volt egy család, akik meglátogattak egy szőlőültetvényt.
A nagyszülők meséltek régi élményeikről, a borral kapcsolatosan.
Amikor fiatalok voltak, úgy ismerkedtek meg, hogy találkoztak egy borfesztiválon. A nagypapa sok bort kóstolt és már nem emlékezett rá, hogy hol szállt meg. A nagymama nem hagyta magára, együtt járták végig a szálláshelyeket, végül kiderült. hogy ugyanazon a szálláshelyen laktak, egymás melletti szobában.
Másnap reggel újból találkoztak, a nagypapa nem emlékezett semmire, ezért az udvarlás újból kezdődött, így születhettetek meg ti is.
Készítette:
Álmos Vezér Általános Iskola 6.a osztálya
Budapest
Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Középsúlyos Értelmi Fogyatékos Tanulók Általános Iskolája 5. osztály
Sziklaforrás csoport
A „Fontos emberek” tanulóm napi kapcsolatában a családból indul. A nagypapa különleges helyet foglal el a kis unoka életében. Ő az akit játszótársként, cinkostársként, a kívánságai megvalósítójaként emleget a kisfiú. Amikor anyának elfoglaltsága van, papával érkezik az iskolába, gyakrabban anyával. A napi kapcsolatokban az osztálytársak közül ketten mindig megjelennek. Velük szeret együtt dolgozni, mert okosan kiválasztja kikkel eredményes a feladatmegoldásokban. A szabad választást engedem, mert a kapcsolatoknak a szociális tanulásban nagy szerepe van. A kisebbek közül olyan társakat választ, hogy az irányító szerep az övé maradjon, szereti ha ő is „fontos ember”.
Miskolci Szabó Lőrinc Általános Iskola
2018.november 22-én bemutató tanítással szerettük volna népszerűsíteni a Boldogságórák nagyszerű programját.A Miskolci Szabó Lőrinc Általános Iskola az Oktatási Hivatal Bázisintézménye, úgy ítélte meg az iskola vezetősége, hogy az 1.n osztályban bemutató óra keretében alkalmat teremtünk az iskolában dolgozó pedagógusok és azon intézményekben dolgozó pedagógusai számára, akik nem ismerik a Boldog Iskola programját. A nyílt órán 14 pedagógus vett részt, 6 iskola képviselte magát. Az óra elérte célját, a gyerekek nagyon aktívan csoportmunkában tevékenykedtek.Az irányított beszélgetésen örömmel részt vettek, jó meglátásaik voltak a társas kapcsolataikat illetően, beszéltek a kialakulóban lévő barátságról.Közmondások, szólások, a program nyújtotta játékok, nyelvtörők, szituációs játékok mind elősegítik, hogy megtalálják a társat, barátot. Nagy hangsúlyt fektettem, hogy a kialakult barátság, mennyire lehet törékeny , ápolni, vigyázni kell a mindennapokban! A barátot szerencse hoz, szükség próbál!- közmondásból kiindulva készítettek 5 csoport munkában rajzot, melyet elhelyezve egy közös tablón fogalmazták meg rövid történetben- Hogyan vigyázzunk egymásra?( Óvjuk az almaszedőt, a focizás közben sérültet ellátják, ügyelnek a helyes közlekedőkre,a mozgássérült társukat elviszik erdei sétára, a természetbe,valamint a tanulásban lemaradót segítik).Ügyesek voltak, szociális kompetenciájuk fejlődése, a társra figyelés, segítése, remélhetően részük lesz az életüknek. A hónap dala elnyerte tetszésüket, imádják!
3. Foglalkozás tervezet
Óvoda pedagógus neve: Takács Krisztina, Tiglman Ágnes
Óvoda neve: Pesterzsébeti Kerekerdő Óvoda
Óvoda címe: 1202 Budapest. Nagysándor József utca.189.
Csoport neve: Nyuszi csoport
A csoportszervezési forma: részben osztott középső-nagycsoport
Létszáma: 18 fő
A foglalkozás jellege: Boldogságóra
A foglalkozás témája: Társas kapcsolatok ápolása
1., Relaxáció- napimádás: A gyermekek körben állnak. Kérjük őket, hogy karjukat rézsútos kitáró mozdulattal, terpesztett tartásba emelve engedjék a levegő szabad beszívását, majd leengedve a kart fújják ki a levegőt! Lassan, és figyelmesen csináljuk együtt a gyakorlatot! Képzeld el, hogy kifújáskor minden olyat kiengedünk magunkból, ami fáradtság, feszültség, izgalom, bánat, stb! Legalább 5x ismételjük meg, hangos kifújással.
2-., Zenehallgatás: Szeretet dal vagy Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek!
3., Mesére hívogató mondóka:
Kerekerdő kalandra hív téged
Hallgasd, mit súgnak a tündérek,
Kipp-kopp tárd ki a szíved kapuját,
Mesevilág ajtaja előtted is nyitva áll.
Tikk-takk ketyeg a kis óra,
Ezt üzeni neked Boldog Dóra:
Gyere velem, vigyáz ránk a napsugár,
Kerekerdőn a boldogság megtalál!
Kedves Gyerekek! Most a barátságról mesélek nektek egy kedves történetet.
4., Bábjáték: Süni irigy lesz
5., Kérdések:
– Milyen tulajdonságai vannak Süninek?
– Milyen tulajdonságai vannak Macinak?
– Milyen tulajdonságai vannak Nyuszinak?
– Ki volt a legkedvesebb a mesében, és miért?
– Mit csinálnál a Süni helyében?
– Mit csinálnál Mackó helyében?
– Mit csinálnál Nyuszi helyében?
6., Mosolygós vagy szomorúak
Két különböző szőnyegre helyezek el egy mosolygós és egy szomorú arcot. Kérdéseket teszek fel, és ha szeretik vagy jónak ítélik meg, akkor a mosolygós archoz állnak, ha kevésbé szeretik vagy rossznak gondolják, akkor a szomorú archoz. Állítások:
– A barátok szeretik egymást.
– A barátok verekednek.
– A barátok segítenek egymásnak.
– A barátok csúnyán beszélnek egymással.
– A barátok együtt játszanak, és sokat nevetnek.
– A barátok meghallgatják egymást.
– A barátok irigyek egymásra.
– Szívesen megosztom mással, amim van.
– Szoktunk énekelni karácsonykor.
– Készítek vagy adok ajándékot karácsonyra.
– Szeretem a meglepetéseket.
– Anyukámmal mindig sütünk mézeskalácsot.
– Szeretem a töltött káposztát.
– A család közösen játszik karácsonykor.
– Boldog vagyok.
– Szeretem a karácsonyt.
– Anya és apa szeret engem.
7., Szeretet karkötő készítése
Báthory István Általános Iskola
Nagy halmokban állnak az iskola termeiben a könyvek, amelyeket a gyerekek ajándékba szánnak nehéz sorsú társaikank. Folyamatosan érkeznek az ajándékok, és még messze az akció vége, rengeteg könyv érkezése várható még.