Ebben a hónapban viszonylag sok hiányzó gyermek volt betegség miatt. Általában cserélődtek a gyerekek és sokan voltak akik hiányolták a többi gyerek, vagy akár egy-egy konkrét gyerek jelenlétét. „Hol van X. Y., vele szeretnék játszani, ő a barátom.”, „Miért vagyunk ilyen kevesen a csoportban, jó lenne, ha itt lennének a többiek is!” Ilyen és ehhez hasonló mondatok hangoztak el nap mint nap. Ennek apropóján, több alkalommal, az éppen aktuálisan jelenlévő kel beszélgettünk arról, hogy ki kit tart a barátjának, miért.” Szeretek vele játszani! „Neki is van Elzás kabátja mint nekem!”, „Szép a pulcsija!”, „Megvéd, ha bánt valaki!” „Még vigasztalta mikor elestem a motorral és sírtam.” Igaz, hogy csak 3-4 évesek, de megjelentek a válaszokban a pozitív érzések egymás iránt, az odafigyelés, segítségnyújtás, vigasz. Barátaikat még főleg külső tulajdonság, hasonlóság miatt választják, hamar összevesznek, kibékülnek, mindig más és más gyereket kedvelnek, de ez ebben az életkorban így természetes. A téma bevezetését a „Kis barátom hogy vagy?” játékkal kezdtük. Mivel kedvelt tevékenység a gyöngyfűzés, ezért a barátság karkötőinket feldarabolt szívószálak felfűzésével készítettük. A barátok egyformát fűztek. Egy másik alkalommal állatkertet építettünk, az állatokat úgy csoportosítottuk a ketrecekbe, hogy békében tudjanak élni egymás mellett. Beszélgettünk róla, hogy ki hol szeret játszani a csoportban, mivel játszik és kivel? Kiszínezték a barátság jelképét, körbevágták, aztán odaajándékozhatták annak, akit a barátjuknak tartanak.

November hónapban az adott helyzettől, vagy igénytől függően a mindennapi tevékenységeinkbe, kezdeményezéseimbe beillesztettem a Boldogságóra programját, gyakorlatait. Legyen az verselés-mesélés, mozgás, ének, zene, énekes játék, gyermektánc stb. Kiemelt figyelmet fordítottam a kapcsolatteremtő képességek fejlesztésére, hogy azok építő jellegűek legyenek. A már kialakult baráti kapcsolatokat erősítettem, új baráti kapcsolatok kialakulását szorgalmaztam. Ezekben nagy segítséget a nyújtott a hónap témája és a rengeteg játék.
Hetirendünk rugalmas, ezért maximálisan megvalósítható mindennap egy-egy „boldogságcsepp”. 🙂

Előzmények: napirendünknek megfelelően, a reggeli beszélgetőkörrel kezdünk, ahol reggeli ima után megbeszélésre kerülnek az adott nap történései, majd képes formában kerül ismertetésre az adott napirend tevékenységrendszere.
Beszélgetünk a gyerekekkel arról, hogy milyen a hangulatuk az adott nap, hogy érzik magukat, mennyire fontos, hogy a napot jókedvűen, teli önbizalommal és tettvággyal kezdjük. Megkérdem őket, hogy tetszenek-e önmaguknak amikor a tükörbe néznek? Elégedettek-e saját magukkal? Hogy ítélik meg önmagukat? Tetszik ahogy viselkednek, ahogy embertársaikhoz viszonyulnak? Szeretik önmaguk? Biztonságba érzik magukat? Szükségét érzik embertársaik közelségének ahhoz hogy jól és biztonságba érezzék magukat? Megkérdem, hogy láttak-e már halacskákat békességben együtt úszkálni a vízben? Mennyire megnyugtató, hogy mindig ott vannak egymásnak védelmezve és segítve egymást. Rámutatok a párhuzamra, ami vonható az emberi társas kapcsolatok szükségességére és a rajban élő halak szinte baráti mivoltára.
A gyermekek a reggeli kört és beszélgetést követően mosdóba mennek. Visszatérésükkor már várom őket a kézműveskedéshez kialakított környezettel. A szükséges segédeszközöket előkészítettem és pár gondolat erejéig vázolom, hogy mit fogunk közösen elkészíteni a továbbiakban,
Elhelyezkedünk az asztal körül és megalkotjuk a saját kis halrajunkat.
Ezután elpakoljuk a kellékeket és rendbe szedjük önmagunkat a mosdóban.

Visszatérve elhelyezkedünk a szőnyegen kőr formában és meghallgatjuk Kormos István „ A fecske meg a szalmaszál” című meséjét Pogány Judit előadásában.

A foglalkozást Bagdy Emőke által kidolgozott relaxációk közül kiválasztottam a „Medve vagyok és cammogok”-at, melyet addig játszottunk, míg mindenkit sikerült kellő hangulatba hozni, kilépett a passzív állapotából. (Szerencsére ezt sikerült hamar elérni.)
Ezután körbe ültünk a szőnyegen, és eljátszottuk a „Kis barátom, hogy vagy?” játékot. Ha szükséges volt, egy-egy gyereknél megálltunk, és megbeszéltük miért érzi úgy magát, ahogy. (fáradt, szomorú, izgatott stb.) Majd tanácsokat is adtunk egymásnak, hogyan lehetne elérniük, hogy vidámabbak legyenek.
Ezt követően elmeséltem nekik Egér Ágota: A mókus és a sün meséjét, majd beszélgettünk. Hogyan viselkedett a mókus? Mi mit csinálnánk hasonló esetben? Kerültünk-e már ilyen helyzetbe? (Egy kisfiú elmesélte, hogy egy veszettnek hitt autóját a kistestvérénél találta meg, de nem vette vissza tőle, hanem hagyta, hogy nála maradjon, hiszen neki igazából úgyis van sok másik autója is, azzal meg legyen a kicsi boldog.)
Majd ezután a gyerekek is mókusokká változtak, és a télire gyűjtött mogyoróikat odaadták annak, akinek szerették volna. Mindenki egyesével adta az öt mogyoróját 1-1 barátjának, általa kedvelt társának. Rendkívül izgatottak voltak a gyerekek, és igazán boldogok, amikor eléjük is kerültek mogyorók. Mikor végeztek, megállapítottuk, hogy mindenki elé került mogyoró, tehát mindenkiről gondoskodunk, mindenki fontos részét képezi a csoportnak, bárkiről és bármiről is legyen szó. A gyerekek nagyon örültek a kapott kis mogyoróknak, a kezükben forgatták és mutogatták egymásnak.
Ezt az örömteli hangulatot kihasználva kapcsoltam be Bagdi Bella „Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek” dalát, mely közben odamehettek egymáshoz és megölelhették azt, akit szerettek volna. Úgy gondolom, ez volt a foglalkozás csúcspontja, itt már valóban mindenki önfeledt hangulatba került, és igazi öröm volt számukra egymás kedvessége. (Kolléganőmhöz és hozzám is odajöttek a gyerekek, úgyhogy nemcsak a látványtól, de az apró kezek érintésétől is melegség járta át a mi szívünket is)
A foglalkozás lezárásaként együtt játszottunk a mogyorókkal és egyéb termésekkel.