A ámogató kapcsolatok keretén belül érdekes játékokkal tanultuk meg, hogy el kell fogadnunk egymást.
Társas kapcsolatok ápolása
„Ha boldog vagy, mutasd meg mindenkinek” című dalra tartottunk mozgásos bemelegítést, majd arról beszélgettünk, hogy kik vesznek minket körbe és milyen a viszonyunk velük, kivel, miről beszélgetünk. A szoborpark és a sziámi játékokat nagyon élvezték, volt, aki meghökkent azon, hogy léteznek sziámi ikerpárok. Legvégül összegyűjtöttük, hogy kinek hol foglalnak el helyet a szívükben az őt körülvevő személyek.
November végén mi már nagyon vártuk a Mikulást, így az órán közösen készítettünk egy mikulásos memóriát. A gyerekeknek nagyon kellett figyelniük arra, hogy a társuk hogyan ragasztja a matricát, hogy lehetőség szerint egyformák legyenek.
Amikor a dobozkából elfogytak a falapocskák és a matricák, legalul a gyerekek kis puzzle darabokat találtak. Mindenki kiszínezett egyet, majd összeillesztették. Közben elmondták egymásnak, melyik játékot játsszák legszívesebben egymással.
Az órát memóriacsatával zártuk.
November hónap témáját egy kis gyűjtéssel kezdtük. ” Milyen legyen a jó barát? ” kérdésre összeszedtük a gyerekekekkel, hogy milyen tulajdonságokat várnak el egy jó baráttól. Játszottuk a „barátsál” játéko, amely során a kedves dolgokat kellett mondani a körben mellettünk álló gyerekről, majd ellentétes oldalra is indítottunk egy kört a játékból.
” Úgy viselkedj másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled is viselkedjenek!” kártyánk is kitöltésre került, találó, szívhez szóló történetekkel.
A novemberi Boldogságóra témája a Társas kapcsolatok ápolása. A gyerekekkel megnéztük és énekeltük a Jobb veled a Világ c. dalt, majd megbeszéltük, mi a társas kapcsolat alapja, mire épül egy jó barátság.
A novemberi Boldogságóránk célja az volt, hogy a tanulók felismerjék és gyakorolják, hogyan tudnak kedvesen, segítőkészen viselkedni egymással, és megértsék a támogató, pozitív kapcsolatok fontosságát. Ennek érdekében különböző játékokat játszottunk, interaktív feladatokat oldottunk meg, különböző segítségre szoruló helyzetekre megoldási javaslatokat dolgoztunk ki. Volt empátia- és bizalomjáték, véleménycsere, mit tehetünk a támogató légkörért az osztályban. Csoportmunkában babaházat építettek a gyerekek, több óra alatt remekművek születtek.
A Mikulásvárás alkalmából az öröm,ajàndékozás,az egymás iránti szeretet: „a jobb adni,mint kapni” szemléletmódot gyakoroltuk.
A gyerekekkel Mikulásbábot készítettünk,amelyet mindenki a számára legkedvesebb gyermeknek adhatott át ajándékba,egy öleléssel társítva.
Illetve egy közös dalt énekeltünk a Mikulásnak,és a gyerekek megfestették Rudolfot a rénszarvast hálájukat,köszönetünket kifejezve,a tőle kapott ajándékcsomagért!
A negyedikes gyerekek a barátság fájuk ágaira felírták barátaik nevét és azok pozitív tulajdonságait. Szívesen meséltek társaikról, illetve arról, hogy milyen tulajdonságaik miatt lettek barátok. Számtalan jó erényt soroltak fel egymásról.
November hónaptól az egymásfelé figyelés került a középpontba. Van egy táblázat, amibe a gyerekek gyűjtik a szívecskéket ha valakivel jót tettek. Azért jó ez, mert figyelnek egymásra, reggelente van egy közös köszöntőnk, amivel indítjuk a napunkat. Mindig más gyermekhez kell odamenni és vele köszönteni a reggelt, van hozzá egy versikénk. A hónap meséjét meghallgatva a gyerekek készítettek egy rajzot a történethez. A színezőt, csak a következő foglalkozáson mutattam meg, kíváncsi voltam milyen rajzok készülnek és nagyon jók lettek. Természetesen a hónap dalának meghallgatása nem maradthatott el.
Óravázlat- Társas kapcsolatok (1. osztály)
Időtartam: 45 perc
Téma: Barátság és együttműködés
Cél: – A gyerekek felismerjék a társas kapcsolatok fontosságát.
– Megtapasztalják az együttműködés örömtét.
– Fejlődjön az empátiájuk és pozitív viselkedésük társaikkal szemben.
1. Ráhangolódás (5 perc)
Játék: „Mosoly-kör”
– A gyerekek körben állnak.
– A tanító egy mosollyal köszönti a mellette állót, aki tovább adja a mosolyt.
Cél: Bizalmi hangulat, pozitív légkör megteremtése.
2. Motiváció- Mesés bevezető (5 perc)
Rövid mese: „A két kis madár barátsága”
Beszélgetésindító kérdések:
– Miért voltak jó barátok?
– Hogyan segítették egymást?
– Neked ki a barátod?
3. Új ismeret feldolgozása (10 perc)
A tanító kártyákon különböző szituációkat húzat a gyerekekkel. (segítségnyújtás a társamnak, illedelmes beszélgetés különböző korosztályú emberekkel, együttes játék a társakkal a homokozóban)
A tanító megkérdezi a gyerekeket, hogy kinél melyik „társas kapcsolatot” bemutató kép van, a gyerekeknek pedig fel kell emelniük és meg is kell indokolniuk, hogy miért azt a képet emelték fel.
Cél: A pozitív viselkedésminták tudatosítása
4. Játékos tevékenység- „Barátság nyaklánc készítése (15 perc)
Eszközök: Spárga, kicsi papírlapok, színes ceruza, papírlyukasztó
Feladat: Rajzold le, hogy Neked mi kell a barátsághoz? (Mosoly, ölelés, szeretet, … stb.)
Az elkészült rajzokat kihozzák a gyerekek, kilyukasztja a tanító és a gyerekek felfűzhetik a „karkötőre”, mint egy gyöngyszemet.
Cél: Tudatosítani a gyerekekben a saját pozitív viselkedésüket.
5. Játék- „Segíts a társadnak!” (5 perc)
Menet: A gyerekek az előre megalakított csoportokban (a csoportok a 3. részben kiosztott kártyák alapján alakulnak, azonos kártya egy csoport) kapnak egy- egy borítékot, mely egy puzle-t tartalmaz. A képet közösen kell kirakniuk! (A kép egy nagymamát ábrázol, aki éppen megöleli az unokáját és mosolyognak)
Cél: Az együttműködés megtapasztalása játékos formában.
6. Összegzés, lezárás (5 perc)
Körkérdés:
– Mi volt a legjobb érzés?
– Mit tanultam a barátságról?
Záró gesztus: „Baráti taps”- csendes, kedves taps a társaknak.