Bár kisebb gyerekeknek szól a választott dal, de dallama és szövege a nagyobb korosztálynak is tetszett.
A pozitív énképed megismerése a mindennapokból feladatot csináltuk meg és az volt a tapasztalatom, hogy a gyerekek -de talán a felnőttek is- nagyon nehezen tudnak magukról jót mondani.
Mintha szégyellnék, hogy valamiben jók vagy különlegesek vagy csak egyszerűen elég jók. Másoktól ezt jobban elfogadják.
Az irányított kérdések ebben segítettek illetve jobban tudták megfogalmazni, hogy másoknak segítettem azzal, hogy .. feladat
Ezzel a témával úgy érzem érdemes többet foglalkoznu kiegészítve önbizalom erősítő feladatokkal

Decemberben újabb szakaszt tettünk meg az Önbizalom-hegyén, és tovább mélyítettük önmagunk megismerését a pozitív énkép témáját körbejárva. Az első foglalkozást mozgásos hangulatmérővel indítottuk. A terem négy sarkában különböző, az aktuális lelkiállapotra rákérdező mondatokat helyeztem ki („Szuperül vagyok!”, „Egész jól vagyok”, „Lehetnék jobban is”, „Ma kihívásos napom van”). A gyerekek ezekhez kapcsolódva osztották meg gondolataikat arról, mi minden hat a mindennapi közérzetükre, majd így jutottunk el ahhoz a kérdéshez, hogy az énképünket milyen tényezők formálják.
Ügyesen összegyűjtötték a befolyásoló hatásokat: a családi és kortársi visszajelzéseket, az iskolai élményeket, a társadalmi és kulturális normákat, a közösségi média szerepét, a saját értékrendet, a testképet, a vallási meggyőződést stb. Ezeket színes papírcsíkokra írták fel, majd közösen elkészítettük az „Az énképet befolyásoló tényezők” című tablót.
Ezt követően meghallgattuk az aktuális vizualizációs gyakorlatot, majd arról beszélgettünk, milyen erősen képesek a belső hangjaink rombolni az önmagunkba vetett hitünket. Ennek ellensúlyozására pármunkában szívből jövő visszajelzéseket adtak egymásnak: kis szívecskékre pozitív üzeneteket írtak (pl. „önzetlen, kitartó, elfogadó, megértő vagy”). Ezeket az üzeneteket a vizualizációs gyakorlat ihlette, MI által generált kép köré helyezve elkészítettük Az Önbizalom-hegy és a pozitív énkép című tablónkat.
Az önismeret további mélyítését szolgálta az énkép-igazolvány kitöltése. A gyerekek pozitív belső tulajdonságokat gyűjtöttek magukról, majd megfogalmazták azt is, miből tudják, hogy valóban rendelkeznek ezekkel. Leggyakrabban a következő jellemzők jelentek meg: „kitartó, megbízható, kedves, lelkes, őszinte, bátor, hálás, hűséges, kreatív, megértő és pontos”. Az indoklásokban kiemelt szerepet kapott a környezet – különösen a kortárs csoport – visszajelzése. Különösen megérintettek ezek a gondolataik: „Hűséges vagyok, mert nem cserélem le a számomra fontos embereket.” „Felelősségteljes vagyok, mert vállalom a tetteim következményeit.” „Hálás vagyok, mert a legkisebb dolgoknak is tudok örülni.” „Bátor vagyok, mert szembe tudok nézni a félelmeimmel.”
A foglalkozáson előkerültek a Gondolat STOP kártyák is. Mindenki húzott egyet, elolvasta az ott szereplő praktikát, majd elmesélte, hogyan tudná azt alkalmazni egy számára nyugtalanító gondolat esetében. A foglalkozást egy ötletbörze-jellegű feladattal zártuk: mindenki a saját kereszt- és családnevéhez gyűjtött azonos kezdőbetűs pozitív jelzőket.
A második foglalkozást a kézikönyvben található fantáziagyakorlattal indítottuk. A „Miben tudsz szárnyalni a valóságban?” kérdésre változatos válaszok érkeztek, például: „Rajzolásban”, „A fociban”, „Mások meghallgatásában”, „Hogy elmélyülök abban, ami érdekel”. Ismét elővettük az Önbizalmat megerősítő kártyákat: mindenki kapott 3-4 darabot, kiválasztott közülük egyet, és elmondta, miért éppen az az üzenet szólította meg.
Ezután közösen kerestük az osztály közös pozitív tulajdonságait. Harminc jellemzőt soroltam fel, és amikor olyan tulajdonságot hallottak, amelyet magukra igaznak éreztek, feltették a kezüket. Annak érdekében, hogy ne befolyásolják egymást, a feladatot csukott szemmel végezték. A kialakult top 10-es lista a következő lett: együttműködés, kedvesség, kitartás, a hála kifejezése, barátságosság, öröm, humor, bizalom, a pillanat élvezete és ítélőképesség.
Ezt követően az aktuális és az ideális én fogalmáról beszélgettünk. Egy-egy papírra leírták azokat a belső tulajdonságokat, amelyeket jelenleg zavarónak élnek meg magukban, majd egy másikra azokat, amelyeket szeretnének elérni. Az aktuális énhez például a „figyelmetlen, hiszékeny, zárkózott, haragtartó, makacs” jellemzők kerültek, míg az ideális énhez olyanok, mint a „türelmes, nyitott, megfontolt, következetes és derűlátó”. Ezek a jellemzők a Pozitív énkép tablón kaptak helyet egy-egy gyermekalak körül.
Zárásként mindenki egy mondatban megfogalmazta, milyen apró lépéseket tudna tenni azért, hogy pozitívabb legyen az énképe (pl. „Kiállni magamért”, „Meglátni a jót a nehéz helyzetekben”, „Megdicsérni magam”). Mikulás napján sem feledkeztünk meg a pozitív visszajelzésekről: a csomagokra egy-egy „pozitív kártyát” tűztünk, amelyen a megajándékozott gyermek egy külső és egy belső jó tulajdonsága szerepelt. Többen megfogalmazták, hogy ezek a visszajelzések még az édességeknél is jobban estek. A szeretet ünnepének közeledtével, a pozitív kisugárzást továbbadva szívmelengető üzeneteket írtunk, ragasztottunk fel egy színes kartonlapra a párhuzamos osztály tanulói számára, majd közösen adtuk át nekik.
A decemberi boldogságórák során a gyerekek nyitottan, őszintén és egyre tudatosabban foglalkoztak önmagukkal és egymással. A közös élmények, a pozitív visszajelzések és az önreflexió lehetősége mind hozzájárultak ahhoz, hogy erősödjön az önbizalmuk, árnyaltabbá váljon az énképük, és bátrabban lássák meg saját értékeiket. Az Önbizalom-hegyen megtett lépéseik nemcsak az órákon, hanem a mindennapokban is egyre határozottabbakká válnak.

Papp Judit
a Sári Gusztáv Általános Iskola és AMI
7. b osztályának (Víg Team) osztályfőnöke

A decemberi boldogságóra célja az volt, hogy a diákok jobban megismerjék saját erősségeiket, jobban figyeljenek egymásra, és közösen dolgozzanak a pozitív közösségi légkör kialakításán.
A foglalkozás elején közös beszélgetéssel indítottunk: arra kértem a gyerekeket, gondolják át, mit jelent számukra a „boldogság”, mik azok a dolgok az életükben, amik örömet okoznak, amik miatt hálásak. Ez segített abban, hogy mindenki gondolkodjon önmagáról — a saját élményeiről, érzéseiről.
Ezután egy önismereti-erősség-azonosító gyakorlat következett: minden diák kapott papírt és íróeszközt, és arra kértem őket, írják le legalább 3 olyan tulajdonságukat vagy képességüket, amire büszkék — akár iskola, akár otthon, akár baráti körben. Majd kis csoportokba osztottam őket, és megosztották egymással ezeket az erősségeket. A csoportos megosztás során sokan megdöbbentek: volt, aki olyan tulajdonságot említett, amiről sosem gondolta volna, hogy másnak fontos — de a társaktól pozitív visszajelzést kapott, és láthatóan jól esett neki.
A legvégén közös reflektálás volt: beszéltünk arról, hogyan hatott rájuk a feladat, mit gondolnak az erősségeikről most, a társakról — érzelmekről, személyes felismerésekről. Többen elmondták, hogy meglepődtek, mik az erősségeik; mások örültek, hogy a társak ismerik azokat, értékelik. Többen jelezték, hogy másokhoz is jobban odafigyelnek — nem csak önmagukra, hanem arra is, hogy értékeljék, amit a társak tudnak.
Az együtt végzett feladatok, a megosztás és a közös beszélgetés hozzájárultak ahhoz, hogy az osztályközösség lényegesen nyitottabbá, befogadóbbá váljon. Láthatóan nőtt az empátia és a kölcsönös tisztelet: a diákok szívesebben hallgattak egymásra, figyeltek, amikor valaki beszélt.
Összegzésként elmondható, hogy ez a foglalkozás nem pusztán egy „egy alkalomra szóló” program volt — sokkal inkább olyan élmény, ami hozzájárult az osztály közösségi dinamikájának és az egyéni önismeretnek a fejlődéséhez. Megerősítette, hogy a diákok képesek felismerni saját értékeiket, és hogy az iskolai környezetben a pozitív pedagógia (jóllét, önismeret, közösség) tudatos építése valóban hatékony.