Mi leszel, ha nagy leszel-távcső
„Képzeljétek azt, hogy hajóskapitányok vagytok, aki a Szóperenciás-tengeren szeli a hullámokat.
Milyen messzire láttok el? Egy karnyújtásnyira? Öt vagy tíz méterre? És ki az aki, látja magát
felnőttként, amikor megvalósulnak az álmai? Rajzoljátok le magatokat olyannak, amilyennek most
látjátok magatokat és úgy, mintha már megvalósultak volna az elképzeléseitek! Ki lett híres
kutató? Zenész? Világutazó?”
A közeli Tisza- partjára sétáltunk el, és a képzeletbeli távcsövét minden gyermek elővehette, majd megosztottuk egymás között, hogy mi mit látott. Nagyon élvezték, máskor is be fogom építeni munkám során!

Ez a hónap nehezen indult a csoport számára, hiszen az otthon töltött idő kicsit kizökkentette a gyerekekekt a napi rutinunkból. Amint visszaálltak a megszokott napok, elkezdtünk foglalkozi a boldogságórával. Több játékot is kipróbáltunk, elolvastuk a meséket, amik nagyon tetszettek a gyerekekeknek. A zenés, ritmusos játék volta kedvenc, mert ritmusjáték után csináltunk egy kis „hangzavart”, majd lehalkítottuk magunkat.
A varázsecset körbeadását kicsi nehezen értették a gyerekek, időbe telt, míg sikerült eljátszanunk. Nehezítette a helyzetet a csoportunk kis létszáma is.
Úgy gondolom minden gyermek jövőképével fontos foglalkoznunk. Sokat beszélgettünk arról is, hogy mik szeretnének lenni, ha nagyok lesznek.
Ismét aktív hónapot zártunk a boldogságórában is.

Szív Sziget első kabala állatka lakói és labirintusa először a Bükkszéki oviba varázsolódtak.
A kabala állatkákat együtt készítettük el használt ruhák és zoknik újrahasznosításából.
A labirintust sálakból állítottuk össze és mindenki kipróbálta milyen érzés Szív sziget lakójának lenni.

Önbizalom program
2024. Szeptember
Motiváló jövőkép
A hétfőt színezéssel kezdtük, persze csak aki szeretett volna térbeli faleveles színezőt készíteni. A szőnyegre leülve oda készítettem a kis rózsaszín dobozt, ami meglepetést rejtett, és mivel nem emlékeztek rá, hogy mi van benne -pedig pénteken elmondtam mit hozok – ezért akkor inkább beszélgetéssel kezdtem a motiválást. „csukjátok be a szemeteket, és gondoljatok egy vágyatokra, amit szeretnétek, hogy megvalósuljon!” Megint el kellett térítenem őket a tárgyi dolgoktól, mint kívánság. Bella zenéjét kapcsoltam be, Van nekem egy álmom…és arra táncoltunk, illetve utánoztuk, amit Bella énekel. A könyvből Zsófi meséjét mondtam el, interaktívan, ahogy írva van, és közben elővettem a két cuki manómat, Szellit, és Szellőt. Megmutattam a gyerekeknek az üveghegyet is, ami már felkerült a szekrényajtóra, és elmondtam nekik, hogy a csúcsa a célunk. A mese alatt a manócskák fenntartották a figyelmet mozgásukkal, jókedvükkel. Egy kis mindfullnes tecnikával gondolatban megettünk egy nutellás kenyeret. Egész ügyesen résztvettek a feladatban, sokan szóltak hozzá, értették az érzékszervek aprólékos megfigyelését.
Kedden zsákban futással gyakoroltuk, hogy a céljainkat ha el akarjuk érni, akkor kicsit meg kell érte dolgoznunk. Ez persze azért vicces volt, meg szurkolhattak is, amitől jó kedve lett mindenkinek. Szelli és Szellőt elővéve kicsit átbeszéltük, hogy miért is jó, ha vannak céljaink, ha valamit el akarunk érni az életünkben, mert ha sikerül, akkor ügyesebbek, bölcsebbek, boldogabbak leszünk. Olyan célokat találtunk ki, mint Karácsonykor Grincset játszani, vagy megtanulni szépen rajzolni, vagy elpakolni, vagy séta közben levelet gyűjteni. Meg megtanulni énekeket, verseket. Ezért énekeltük az „Én elmentem a vásárba…, meg verset mondtunk, Őszi éjjel… A mese Csapody Kinga Türelmesek lettünk mesekönyvéből volt, ahol a mesék napokra vannak osztva. Ma a hétfő, és kedd napokat meséltem el.
Szerdán levélmanókat készítettünk színezéssel, vágással, ragasztással, a meséből megismert manók miatt. Aranyos kis manók születtek. Letettük a trambulint, amit nagyon szeretnek, csak eddig nem volt a szobába. Az új jógatégláinkkal játszottunk akadálypályát készítettünk, csak mellé, vagy csak rá lehetett lépni, na itt azért kellett kooperálni, meg kellett logika, hogy senki ne essen le, de mindenki haladjon. Utána sorbaálltak, és csak akkor haladhatott tovább a sor, ha az utolsó tégla előre került a gyerekek egymás kezébe adogatása által. A szőnyegre leülve Szeretet bombázást csináltunk, a legproblémásabb gyerekek kerültek előtérbe. Azután feltettem nekik a kérdést, Mi leszel, ha nagy leszel? Nagyon ügyesen válaszoltak: állatorvos, kamionos, több tűzoltó, balerina, óvónénik, rendőr….stb. Kértem tőlük, hogy otthon kérdezzék meg szüleiket, amikor ők voltak kisgyerekek, mik szerettek volna lenni. Ma a szerdai nap következett a mesében. Életszerű testvér veszekedés volt a történet.
Csütörtökön beindítottuk a hagyományos reggeli nagytornát a tornateremben, ahol labdával tornáztunk, és a labdát mindenre használva bordásfalra másztunk úgy, hogy a csomagunkat el kellett dobni, mert vihar közelgett, vagy célba dobtunk vele, vagy masszíroztuk a testünket a hasizom erősítéshez. Gyakoroltuk a futásnál a halk, talpon gördülő futást, ami csendes, hogy ne a fejük, vagy a hátuk fájduljon meg. A szobában babzsákos célbadobót, karika célbadobót, és trambulint, rácshintát használtunk a játékhoz. Gyakoroltuk a hála versünket, az őszi versünket. Ma volt az Ovigaléria az oviban, ahol a nagycsoportosaink falevelekből koszorút készítettek, amit hazavittek az otthonukat díszíteni.
Pénteken természetesen a másnapi HÁLA Világnapra készültünk. A folyosóra kiírtam a dátumot, a világnapot, és hogy ne feledkezzen meg senki a szeretteiről, vigyenek Hála virágot, szívet nekik ajándékba. A csoportban mi is színeztünk papír, és fa szív medálokat, virágokat, hogy tudják odaadni azoknak, akiknek hálásak. Azoknak szoktunk legfőképp hálásak lenni, akiket szeretünk. Elolvastuk a tegnapi kimaradt, és a mai mesét, mert ügye napra van bontva, és tegnap kimaradt a csütörtöki rész. Utána körbe ültünk a szőnyegen, nyaklánccal a nyakunkban, és mindenki megkereste azt a társát, akinek hálát szeretne mondani. A hála megfogalmazása után, ölelést is kellett adniuk. Annyira édesek voltak, még a legkisebbek is mondtak hálát, illetve néha könnyítés képpen lehetett úgy fogalmazni, hogy „azért szeretlek, mert…” Néhány kisgyereknek az arca teljesen átszellemült, olyan boldogságot, és szeretetet tükrözött, ami nem önthető szavakba. Csak azt tudom leírni, hogy csodálatos érzés volt!! Persze a Dadus néni, és Zoé néni is kapott ölelést. Az udvarra menetelnél Mirus odabújt hozzám, és azt mondta: „ölelni nagyon jó!” Megölelgettem.