Erősségeink
Megküzdési stratégiák
Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola és Kollégium
Közös beszélgetést követően plakátot készítettünk.
A mesénkbe megpróbáltuk beleszőni csoportunkban előforduló problémákat, helyzeteket. A gyerekek közül többen magukra ismertek, sőt ki is próbálták a történet végén szereplő düh-oldó módszert.
Irgum-burgum Boldizsár
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy medve, akit Irgum-burgum Boldizsárnak hívtak. Vajon miért, gyerekek?
Bizony, bizony; Boldizsár sokszor dúlt-fúlt, morgolódott, ha valami nem sikerült neki, vagy ha valami nem úgy történt, ahogy azt ő szerette volna.
Irgum-burgum Boldizsár, az erdei óvodába járt, amíg a szülei az erdőt járták élelemért. Boldizsár reggelente morogva ébredezett:
– Mmmmm, miért kel felkelnem, én még álmos vagyok, aludni akarok?!
Az anyukája szépen kérte, hogy öltözzön, induljanak, várják már az óvó nénik és a pajtásai. Se Boldizsár csak morgott, dhogott, nyafogott. Sajnos minden nap ilyen rosszkedvűen indult. Egyik reggel azt gondolta a kis bocs anyukája, móresre tanítja a kisfiát. Hagyta aludni, nem keltegette, nem ébresztgette. Kikészítette a reggelijét az asztalkájára, és elindult málnát szedni, mézet gyűjteni. Amikor boldizsár felébredt, körülnézett, de hiába hívogatta a szüleit, nem válaszoltak. Nem esett kétségbe, megette a reggelijét és elkezdett játszani. Egy darabig jól is érezte magát, de egy idő után már elkezdett unatkozni, hiányoztak neki a barátai, pajtásai, és arra gondolt, milyen jót játszhatnak a többiek az oviban; az óvó néni most biztosan másnak mesél, és a tornából is kimarad, amit annyira szeretett. Már-már elpityeredett, amikor megérkeztek a szülei. A nyakukba borult és megígérte, hogy ezentúl nem fogja az időt húzni reggelente, és vidáman, morgás nélkül fog felöltözni.
Irgum- burgum Boldizsár nem csak otthon morgott, dohogott, nyafogott. Sokszor megtörtént, hogy az óvodában is rossz volt a kedve, sőt mérgében még sírva is fakadt, és toporzékolt. Például, ha nem azt játszották a barátai, amit ő szeretett volna; vagy ha nem a kis piros autó jutott neki, hanem a kék. Vagy, ha a tornánál nem a barátja fogta a kezét a körben. Egyszóval, néha kibírhatatlanul viselkedett, és mindenkit elszomorított. Egyik nap, a kis bocs óvó nénijei, azt gondolták, móresre tanítják Irgum-burgum Boldizsárt. Ahogy a kis medve morgolódni kezdett, és sírva toporzékolt, úgy tettek, mintha nem is ismernék, és azt kérdezték:
-Gyerekek, hová lett Boldizsár? Nme láttátok, hová tűnt, az előbb még itt játszott! És ki ez a kis bocs, aki itt mérgelődik?
Boldizsár nagyon meglepődött. Hiába kiabálta, hogy itt vagyok, senki sem hallotta meg. Lassan-lassan magától abbahagyta a mérgelődést, a sírást, a morgolódást, és a toporzékolást; odaállt az óvó nénik elé és nyugodta hangon megszólalt:
-Itt vagyok, óvó néni!
Az óvó nénik nagyon megörültek Boldizsárnak és mosolyogva ölelték magukhoz a ki bocsot. Ezután egyre kevesebbszer mérgelődött Boldizsár. Megfogadta a dadus néni tanácsát, és ha érezte, hogy kezd mérges lenni valamiért, vett egy nagy levegőt, hosszan kifújta, és mosolygott egyet. Így eltűnt a düh, a rosszkedv, a morgolódás. Képzeljétek, a neve is más lett: Boldogságos Boldizsárnak hívta már mindenki, hiszen majdnem mindig jókedvű és mosolygós volt.
Ha néha- néha ti is méregbe gurultok, próbáljátok ki a dadus néni módszerét!
Szombathelyi Bercsényi Miklós Általános Iskola
A gyerekek szívesen beszéltek,majd öntötték rajzba a gondoltaikat,hogy a hétköznapokban hogyan küzdenek meg azért,hogy az általuk kitűzött céljaikat elérjék,meg tudják valósítani.
Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és AMI
A délutáni foglalkozásokon több stresszkezelő relaxációt végeztünk a gyerekekkel. Szerették a Bella dalát is! (Ellazulni jaj, de jó!) Mivel az elsőseim különösen szeretik a rajzos feladatok, így ebben a témakörben is szívesen rajzolták le élményeiket, konfliktusaikat és annak a megoldását. Beszélgetéseink során mindig a pozitív érzelmekhez jutottunk, ami jó érzéssel töltötte el a szívünket. A boldogságórák vidáman teltek.
A 7. a osztály tanulói Életút címmel írták le egy zongoraművész történetét.
Életút
Volt egy lány, aki szerepelt egy zongora koncerten és azután világhírűvé vált.
Ezt a lányt Coconak hívták, már gyermekkorában zongorista akart lenni, viszont akkoriban nagyon nehezen lehetett egy olyan embert találni, aki tudott volna ezen a hangszeren játszani.
Coco egy szegény családban született, két testvére volt, Roy és Lisa. Mikor Coco 3 éves volt, akkor járt óvodába és ott látta meg először a zenészeket. Volt ott zongorista, hegedűs és énekes is, de ő csakis a zongorát figyelte és tanulmányozta. Attól a naptól kezdve minden nap az óvodában töltötte az idejét és zongorázott. Az óvónénik felfigyeltek rá és észrevették, hogy tehetsége van a zongorához.
Amikor 5 éves volt, az egyik óvónő elvitte őt egy koncertre és ott bemutatta őt egy zongoristának. A zongorista is érdeklődött iránta és tanította őt az óvodában, míg a szülei eldöntötték, hogy nem zongorázhat. Ezután sokat romlott a kapcsolatuk, de Coco azután titokban zongorázott. 6 évesen ismerkedett meg az iskolában Richard nevű úriemberrel, aki hallotta az ő művét. Richar nagyon megkedvelte a művet és felajánlotta, hogy elviszi őt a „Zenevilág este” nevű koncertre.
Coco nagyon örült a meghívásnak, viszont a családja nem szeretné, ha menne zongora koncertre, ezért sokat gondolkodott a válaszán. A koncert előtt egy nappal mégis meggondolta magát és megegyezett Richarddal, hogy nem megy a koncertre. Richard ennek nagyon nem örült, ezért a végén mégis rábeszélte, hogy menjen. A koncert végén Richard fellépett a színpadra és bemutatta a közönségnek Cocot, és megkérte, hogy játszon pár darabot a többieknek. Gyönyörűen , ragyogóan, szépen játszott. Mikor befejezte, mintha a világ elcsendesült volna és vissza-vissza emlékezett az egész közönség a hangokra, amiket egy 6 éves kislány játszott. Lehetett látni rajta a hatalmat, amivel uralta önmagát és a zongorát.
Egy lány, aki a zongorát másképpen értelmezi és mutatja, egy lány, aki nem több nálunk, csak megpróbál változtatni, kitartani álmai mellett.
A 7. a osztály diákjai egy zongoraművész életútját, megküzdési stratégiáját mutatják be gyermekkorától kezdve.
Életút
Volt egy lány, aki szerepelt egy zongora koncerten és azután világhírűvé vált.
Ezt a lányt Coconak hívták, már gyermekkorában zongorista akart lenni, viszont akkoriban nagyon nehezen lehetett egy olyan embert találni, aki tudott volna ezen a hangszeren játszani.
Coco egy szegény családban született, két testvére volt, Roy és Lisa. Mikor Coco 3 éves volt, akkor járt óvodába és ott látta meg először a zenészeket. Volt ott zongorista, hegedűs és énekes is, de ő csakis a zongorát figyelte és tanulmányozta. Attól a naptól kezdve minden nap az óvodában töltötte az idejét és zongorázott. Az óvónénik felfigyeltek rá és észrevették, hogy tehetsége van a zongorához.
Amikor 5 éves volt, az egyik óvónő elvitte őt egy koncertre és ott bemutatta őt egy zongoristának. A zongorista is érdeklődött iránta és tanította őt az óvodában, míg a szülei eldöntötték, hogy nem zongorázhat. Ezután sokat romlott a kapcsolatuk, de Coco azután titokban zongorázott. 6 évesen ismerkedett meg az iskolában Richard nevű úriemberrel, aki hallotta az ő művét. Richar nagyon megkedvelte a művet és felajánlotta, hogy elviszi őt a „Zenevilág este” nevű koncertre.
Coco nagyon örült a meghívásnak, viszont a családja nem szeretné, ha menne zongora koncertre, ezért sokat gondolkodott a válaszán. A koncert előtt egy nappal mégis meggondolta magát és megegyezett Richarddal, hogy nem megy a koncertre. Richard ennek nagyon nem örült, ezért a végén mégis rábeszélte, hogy menjen. A koncert végén Richard fellépett a színpadra és bemutatta a közönségnek Cocot, és megkérte, hogy játszon pár darabot a többieknek. Gyönyörűen , ragyogóan, szépen játszott. Mikor befejezte, mintha a világ elcsendesült volna és vissza-vissza emlékezett az egész közönség a hangokra, amiket egy 6 éves kislány játszott. Lehetett látni rajta a hatalmat, amivel uralta önmagát és a zongorát.
Egy lány, aki a zongorát másképpen értelmezi és mutatja, egy lány, aki nem több nálunk, csak megpróbál változtatni, kitartani álmai mellett.
A 7. a osztály diákjai egy zongoraművész életútját, megküzdési stratégiáját mutatják be gyermekkorától kezdve.
Gárdonyi Zoltán Református Általános Iskola és AMI
Lehet megküzdeni egy hatalmas nem emberi léptékű erővel, egy sárkánnyal, és legyőzni azt. Az erő, ügyesség és bátorság próbatételei ezek, néha egyedül, néha segítők támogatják ezt az utat, mert egyedül nem mindig megy, néha kell, néha jó a tanács, egy-egy varázstárgy segítsége. A szenvedés is lehet velejárója ennek a próbatételnek. Amit mutat, az a kitartó és elszánt célkövetés: bármi történik, megyek tovább, nem adom fel, mert látom, tudom nincs más út, csak menni előre!
MEGKÜZDÉS
Ezt a témát a Csillagszemű juhász című magyar népmese alapján bontogattuk. Elsőseim vannak, megnézik a mesét, és többször el is olvastuk. Eljátszottuk a szereplők bőrébe bújva, kifejeztük a hangulatunkat az adott szeituációban. Érzelmileg azonosultunk a juhásszal, a medvék, sünök között, a 10 halállal való, és a 100 halállal való küzdelemben. Azután megbeszéltük, hogy a mese hőse mennyi nehézségen ment keresztül. Ezt összekötöttük az előző hónap témájával a célkitűzéssel. Mivolt a juhász célja, s ezt milyen próbatételeken keresztül tudta véghezvinni. Lefordítottuk a minden napjainkra, hogy nekünk mikkel kell naponta megküzdeni. Sokféle út, sokféle próbatétel létezik. Mire a hős végig járja az útját, erősebb, okosabb, ügyesebb lesz, mint előtte, kibontakozik benne az új tudás, új lelki tartalom. Új éltszakasz kezdődhet, de csak így ha megjárta az utat. Mert a mese azt mondja, krízis, feladat, kibillenés mindig van, mindig lesz próbatétel! De indul el, akár úgy hogy megállsz, tisztogatsz, rendet raksz, akár úgy, hogy tényleg útra kellsz! Az út visz, adja a segítőket, visz a középpontba, az út próbákon át vezet!
Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Egri Szalaparti EGYMI és Kollégium
Középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók általános iskolája
Sziklaforrás 5-6 csoportja
A versenyfeladat megoldására a beszélgetést, képek keresését, rajzos megjelenítést választottunk. Megint olyan belül szunnyadó dolgokat tudtunk meg egymásról, amire az iskolai életben csak a Boldogságóra ad igazi lehetőséget.
A tanulóim által észrevett, átérzett problémák elsősorban a belső félelmek. Belső félelmeik között, a rossz álmok, egyes élőlények, az egyedüllét, átélt betegségeik miatti félelmeik jelentek meg. Ezektől rögtön a megoldási utak felé fordultunk, mert láthatóan feszültebbekké váltak. A képgyűjtés, és a rajzok készítése oldotta a szorongást, mert a megoldási utak említésével a családi szeretet, a felnőttek gondoskodásának példái jöttek elő. A kortársak, osztálytársak, barátok általi védelem, hogy képesek segítséget kérni, hogy megoldásnak tartják a feléjük fordulást, ez jó. Ebből adódott az sok erősség, amit magukban is fel tudtak fedezni. Az erősségeik az mutatják, hogy ők elsősorban a környezetükkel, közösségükkel együtt érzik ezeket a tulajdonságukat.
A tágabb környezetük problémái közül az idős emberek segítségre szorulását, támogatását tartják feladatnak. Megoldásként a saját segítségüket sorolták, sok példát, amire ők is képesek megtenni.
A rombolás, a környezetszennyezés, szemetelés gondjait és megoldását is megjelenítettük az elkészült plakáton, amit megfelelő súllyal érzékelnek, tudják, hogy ez ellen is tenni kell.
A tulajdonságok, erősségek a közös összefogásból eredően az odafigyelésük, kitartásuk, támogatásuk, probléma érzékenységük és még sok-sok pozitívum. Akadályozottságaik, félelmeik ellenére valóban észreveszik a problémákat és megküzdenek azokkal.