A gyerekeknek bemutattam az elméleti hàtteret,beszèlgettünk erről az ő èletükből vett pèldákon keresztül.
Àrverèsre bocsàjtottuk a negatív jelentèsű szavakat.Az ellentétes jelentésű pàrjukkal lehetett letörölni azokat.
Eljèszítette mindenki a saját kis indulathőmèrőjèt ès ügyesen kiegèszítettèk új lehetőségekkel.
Az óra zàràsakènt a tèmàhoz kapcsolódó szólàsok,közmondások,bölcseletek jekentèsèt beszèltük meg.
Megküzdési stratégiák
Interjú
Számomra egy nagyon kedves ismerős lesz a történetünk főHŐSe, aki a legpozitívabb ember, akit ismerek. Ma 3 gyermekes anyuka egy harmonikus, szeretetteljes családban. De a fiatalkora nem mindig volt ilyen, ugyan is 16 évesen elvesztette az Édesapját.
„Egy kicsi faluban, a Balatontól nem messze Káptalantótiban nőttem fel, szerény családi házban. Hatalmas kert, terület volt hozzá, amiben megtermeltünk mindent, ami a háztartásban szükséges volt, zöldségeket, gyümölcsöt. Az udvar tele volt állatokkal, nekik is megtermeltük a betevőjüket. Nekünk ez volt a szabadidős tevékenységünk. Én még azon szerencsések közé tartozom, akik együtt élhettek a nagymamával. Nagyon sok időt töltöttem vele. Míg szüleim dolgoztak, ő várt haza az iskolából – ami 1-2. osztályos koromban a szomszéd faluban, később helyben volt. Anyukám a Badacsonyi Állami Gazdaságban dolgozott, apukám a VÁÉVnál volt kőműves, amíg nagyon beteg nem lett, és nem tudott már a munkahelyén dolgozni. Testvérem, a bátyám 2 évvel idősebb nálam. Ha nehéz gyerekkorunk is volt, mi jóban-rosszban együtt voltunk. Segítettük szüleink mindennapjait, egymást az iskolában. Szerettünk együtt játszani. Emellett szerettem volna, ha lettek volna még testvéreim. Sajnos az élet nem így hozta. Bátyám születése előtt anyukám életet adott kettő kisbabának, ők ikrek voltak. Egyikük kislány, másikuk kisfiú volt, sajnos csak rövid ideig élhettek. Szerettem volna megismerni őket, ezáltal nagycsaládban nőni fel, ahol lett volna 2 bátyám és 1 nővérem is, de ez nem így alakult. Gyermekkoromban postás szerettem volna lenni. Akkoriban még minden alkalomra képeslapot szoktunk küldeni szeretteinknek. Szívesen szaladtam el a postára, hogy feladjam ezeket, mert tetszett, amit ott láttam. Aprócska kis helyiségben dolgozott egy postás néni, aki mindig kedvesen fogadott, ezért én is ezt szerettem volna csinálni felnőttként. Gyermekként szerintem szüleimmel jó volt a kapcsolatunk. Ha szerényen éltünk is, összetartó család voltunk. Miután apukám megbetegedett, próbáltunk minél többet otthon lenni, együtt tölteni időnket. Együtt jártunk a közeli hegyre, ahol volt szőlőnk, kis présházzal. Ez volt a hétvégi programunk. Vittük a bográcsunkat, míg dolgozgattunk szüleinkkel, az ebéd is elkészült. Ők is mindenben támogattak minket, ahogy lehetőségeik engedte. Sajnos apukám sokat járt kórházba, tüdőszanatóriumba, sokszor 4-5 hetet volt távol tőlünk emiatt. Ezt az időszakot mindig nehezen éltem meg. A férjemet életem egyik legnehezebb időszakában ismertem meg. Egy helyen dolgoztunk a szomszéd faluban, egy üzemben. Szükség volt rá, hogy fiatalon munkát vállaljak, hogy ezzel is segíthessem szüleimet. Ekkor már apukám nagyon rossz állapotban volt. Leendő férjemmel/ gyermekeim apukájával decemberben ismerkedtem meg, utána februárban elveszítettem apukámat. Márciusban bátyámnak be kellett vonulnia katonának. Ketten maradtunk anyukámmal. Pisti gyakran jött hozzánk, átsegített ezen az időszakon. Észrevétlenül szaladtak a hónapok, évek, úgy gondoltuk, hogy házassággal is összekötjük életünket. Kereken 20 éves voltam ekkor. Az első gyermekem, Richárd közel az első házassági évfordulónkra született, amikor 21 éves voltam. Bár jócskán hamarabb érkezett a kiírt születési dátumához képest, de hatalmas volt az öröm, amikor megérkezett közénk. Akkoriban a koraszülött gondozásra járás, a hónapokig tartó éjszakázás jócskán kivette az energiát belőlünk, szülőkből, de szépen fejlődött Ricsi, áthidaltuk a problémákat, minden fáradtságot feledtetett velünk egy cuki, mosolygós, jókedvű, szépen fejlődő bébi.
Tanulmányaim abbahagyása után nagyon-nagyon szerettem volna folytatni tanulmányaimat, de ez sajnos nem sikerült. Akkoriban még nem volt ilyen fejlett a technika, faluról városba járni kisgyerek/ek mellett, segítség nélkül, megoldhatatlannak bizonyult. Nem mellesleg anyagilag is megterhelő lett volna. Amikor 26 éves voltam megszületett a 2 lányom, Mercédesz és Viktória. Kicsiként megadatódott az, hogy minden nap velük legyek, nagyon sokat foglalkozhattam velük szerencsére. Szerencsésnek érzem magam ebből a szempontból, hogy ennyit lehettem gyermekeimmel. Amikor ikerlányaink is elérték azt a kort, amikor oviba mehettek, gondolkoztunk azon, hogy nekem is ismét munkahelyet kellene keresni. De adott volt a lehetőség, immár nagycsaládosként, hogy míg ők iskolába nem mennek, otthon maradhatok velük. Ezt örömmel vállaltam mégis, mert mindig szerettem gyerekekkel foglalkozni, főleg, ha a sajátjaimról van szó. Igaz, nem olyan volt, mintha fizetést kaptam volna, de a rájuk fordított idő és energia pénzzel nem mérhető, ők felbecsülhetetlen érték, legnagyobb kincseim életemnek. Így tudtam segíteni Ricsinek is az alsós évei alatt, lányokkal is sokat foglalkozhattam itthon. Amikor eljött az idő, hogy muszáj volt elhelyezkedni, ismét nehéz időszak következett. 3 gyerkőc iskolában, közben tanítási szünetek, nagyszülőkre ekkor már egyáltalán nem tudtunk számítani, mert időközben anyukám is egy stroke következtében mozgáskorlátozottá vált, inkább mi segítettünk neki, amilyen gyakran csak lehetett, mentünk hozzá. Olyan munkahelyet kellett keresni, ami minden feltételnek megfelel. Ez többé-kevésbé sikerült is. Egy közeli ásványvíz palackozó üzemben helyezkedtem el én is, ahol férjem is dolgozott akkor. 2 műszakban mindketten, váltva egymást, hogy mindig legyen valaki a gyerekekkel is. Nagyon nehéz volt, mert keveset találkoztunk, nem is igazán szerettem azt, amit ott kellett csinálni, sokszor hétvégén is dolgozni kellett. És mellette a háztartás. De nem adtam fel, tudtam, előbb-utóbb eljön az én időm is, és találok olyan munkahelyet, ahol szívesen dolgozom majd. Erre legalább 5 évet kellett várnom, amikor érkezett egy üzenet, hogy mehetek egy közeli oviba dolgozni. Nem sokat gondolkoztam rajta, örömmel elfogadtam a lehetőséget, és munkahelyet váltottam. Ez már sokkal inkább boldogsággal tölt el, mint az előző munkám. A gyermekeim tesznek a legbüszkébbé, mind a 3 talpraesett, Ricsi már külön, a lányok még tanulnak, de nem félek attól, hogy nem találják meg a helyüket az életben. Nagyon összetartó családnak gondolom magunkat, ami egyik célom is volt a családalapításkor. Boldogsággal tölt el a velük eltölthetett idő, ami az idő előrehaladtával egyre csak kevesebb lesz. Hiszen mint mondtam a legidősebbik gyermekem már nem is él velünk, Merci pedig Veszprémben kollégista. Így állandóan csak Viki van otthon velünk.”
Íme egy nehéz helyzetben felnövő nő története, aki kitört a nehézségekből és lett egy nagycsaládos Édesanya. Móni élete már kisgyermek korában sem volt könnyű az édesapja betegsége miatt, mint mondta az is előfordult vele, hogy 4-5 hétre mellőzni kellett a családfőt. Emellett még 2 idősebb testvérétől is megfosztotta az élet, akiket nem is ismerhetett, de amit elvesz a sors, azt vissza is adja, így 2004-ben életet adott 2 egészséges kislánynak. Az édesapa elvesztésének feldolgozása mindenki számára komoly feladat, hát még egy 16 éves még nem felnőtt, de már nem gyermek számára. Ilyen helyzetekben nagy segítség egy biztos pont az életedben, mint Pisit, Móni férje, akiből tudott meríteni pozitív energiákat a sok rossz mellett. Az iskolát otthagyni és saját álmait feladni a család végett egy hatalmas áldozat, de van az a szituáció, amikor muszáj megtenned, és olyan munkát vállalj, amit nem élvezel azért, hogy legyen mit az asztalra tenni. Ha nem lett volna elég az aggodalomból egy életre, Ricsi, a legidősebb gyermek korán jött a világra, aminek szerencsére nem lett nagyobb következménye, hiszen a 21 éves fiatal felnőtt, amit igazán szeret, a kézilabdával tud foglalkozni, ami szintén mutatja, hogy mindenből van kiút, és bármi lehetséges. Mikor 2004-ben a lányok születtek Móni Édesanyja stroke során mozgáskorlátozottá vált, ami szintén nem volt könnyítés egy 2 újszülöttel, és 1 kisgyermekkel élő család számára. Munkavállalás egy gyárban, vizeket palackozva nem igazán Móninak való, így még, amit nap mint nap kellett csinálni sem töltötte el örömmel. De mindenből ki lehet jönni, és most Ő a gyerkőcök kedvenc dajkája, amit Móni is nagyon szeret csinálni, és élvezi is. A pozitív gondolkozással, és a jó dolgokba való kapaszkodással bármire képes az ember. A főHŐSünk így gondolkozik erről:
„A nehéz időkben is mindig meg kell látni a szépet, mégha valami apróság is az, soha nem adni fel az álmainkat, muszáj küzdeni értük, de fontos, hogy ezek ne elérhetetlen álmok legyenek, hanem reálisak, ellenkező esetben hatalmas csalódás lesz belőle. A pozitív gondolkodás is fontos, mert a lejtő után mindig emelkedőnek kell jönni…”
A választható feladatok közül a gond csomagot választottuk, viszont csak részben oldottuk meg.
Úgy döntöttünk, hogy beszélgetés alkalmával osztjuk meg egymással a gondolatainkat, apróbb gondjainkat, merthogy hál’ Istennek olyan szerencsések vagyunk, hogy nincs igazán nyomasztó problémánk.
A gyermekeket igazából a hétköznapi gondok közül a beszélgetés során a következők foglalkoztatták: a napjainkat teljesen betöltő korona vírus, apróbb megbetegedések, barátságok, vagy valamilyen belső, apróbb félelem- például a sötétségtől vagy valamilyen állattól.
És, hogy szerintük ki segíthetne? Erre is remek megoldást sikerült találniuk!
Többen szeretnék, ha a Tündér látogatna el hozzánk, aki jóságos cselekedeteivel és a mi jókívánságainkkal szinte azonnal elmulasztaná problémáinkat. Ha pedig még ez sem lenne elég, bőséges ajándékkosarából választhatna magának mindenki valami szépet vagy jót.
Miraculous katicabogár, Superman, Betman szintén megjelentek a felsorolt segítők között, akiket jó lenne, ha egy lámpással el tudnánk hívni az ovinkba.
Nálunk, mindenre van megoldás! 🙂
A 6. boldogságóránk témája a „megküzdési stratégiák” volt. Ezen téma megtervezése, nem volt egyszerű, hisz néha felnőtt emberek is megküzdenek olyasféle nehézségekkel, belső lelki gondokkal, mely leküzdéséhez, feloldásához, segítségre van szükségük. Fontosnak tartom e feszültségek oldását, hisz mindezen tényezők belső gondok, vívódások megbetegíthetik az embert, mely akár károsíthatják egészségüket. Óvodásaink részére, igyekeztem mindezt, életkoruknak megfelelő, érthető formában előadni, így az e havi boldogságóránkat a hónap meséjével indítottam. Majd beszélgetésünk során azt tapasztaltam, hogy a gyerekek ki így ki úgy, de megértették a mesét és az utánna való beszélgetésnek köszönhetően az adott témát. Egyesek a múltba, mások a jövőbe tekintve értelmezték a megküzdés fogalmát. Volt aki a cicáját siratta, mert meghalt, de vígasztalásként együtt örültünk annak, hogy a másik kis kedvenc életben maradt. Más űrhajós, állatorvos szeretne lenni. Igyekeztem tudatosítani bennük, hogy mindehhez nem csak megfelelő ruházatra, de nagyon sok tanulásra, kitartásra lesz szükség. Lesz akinek könnyebben, de lesz akinek nehezebben, megküzdve, nagy kitartással, akarattal sikerülhet. Beszélgetésünk során próbáltam a pozitív gondolatokat előtérbe helyezni. Mindezek után ellentétpár játékot játszottunk, mely nagyon tetszett a gyerekeknek. A gondok feloldására segítségül hívtuk Bagdi Bellát, akinek a zenéjére teljesen ellazulhattunk. Követtük a mozdulatokat, s a dal végére valóban ellazultunk. A szabadjátékba való visszavezetés előtt felajánlottam a gyerekeknek, hogy ha szeretne valaki színezni, rajzolni, elkészíthetjük együtt a csoport közös pajzsát, mely megvéd minket a bútól, bánattól. Felváltva, szinte mindenki részt vett a közös munkában, mely miután elkészült kihelyeztük a csoportszoba egyek jelentős helyére.
Sajnos a foglalkozásokat még mindig az online térben tudjuk tartani, a gyerekek egyre csüggedtebbek emiatt, de néhányan elkészítették a pajzsról a rajzokat, megjelenítve rajta azt, hogy mivel tudnak küzdeni, mi az, amely segít abban, hogy leküzdjék a „démonaikat”.
Az e havi téma nagyon megmozgatta őket, hiszen kivétel nélkül mindenki került már stresszes helyzetbe, van, aki nap, mint nap. A megküzdési technikák között több mindenkinél szerepelt a kis állat, a kézműves foglalkozás, a beszélgetés, a közös játék, sport.
Érsekcsanádi Napköziotthonos Óvoda
Az első foglalkozáson a relaxációs gyakorlat után a szőnyegen ülve ellentétpárokat kerestünk, majd mimikával is kifejeztünk néhány ellentétes érzelmet: szomorú, és vidám, félős és nyugodt, sírós és nevetős arckifejezést vettünk fel.
Beszélgettünk arról, mi az, amitől szomorúak szoktak lenni, esetleg mitől félnek leginkább, és hogyan múlik el a rossz érzésük, hogyan nyugszanak meg. Én is javasoltam néhány technikát, például a relaxációt, masszázst. Meg is hallgattuk Bagdi Bella „Ellazulni jaj de jó” című dalát a szőnyegen elpihenve.
A következő foglalkozást „Gumiember” játékkal kezdtük. Nagyon élvezték a gyerekek, többször is eljátszottuk, ezután pedig „beépült” a mindennapos testnevelés foglalkozásunkba is. Mészöly Miklós: A bánatos medve című meséjének felolvasásával folytattam a foglalkozást. A mese annyira tetszett a gyerekeknek, hogy még egyszer meghallgatták. Ezután beszélgettünk arról, hogyan juthatunk túl a rosszkedvünkön: már az is jó, ha felismerjük, mert akkor már tudunk ellene tenni; meg kell látni az apró szép, jó dolgokat; könnyebb, ha van barátunk; ha hibázunk, tudjuk, hogy jóvá lehet tenni stb. A folytatásban arról beszélgettünk, hogy hogyan lehet jóvá tenni a hibákat, mások megbántását. Ezután egy masszírozós játékot, a „Pizzasütést” játszottuk.
A kedves kis páncélos lovag kiszínezését egy rövid kis beszélgetés előzte meg arról, hogy hogyan védjük meg magunkat a félelmeinktől, a rossz hangulattól. A gyerekek sok tartalmas „bölcs” választ adtak a játékokban szerzett ismereteik, és saját tapasztalataik alapján.
Aktuális boldogságóránkat az „Égig érő fa vagyok, megnövök, mint a nagyok” relaxációs gyakorlattal indítottuk. Ezt követően beszélgetést kezdeményeztem , melynek során a gyermekek elmondhatták , megfogalmazhatták gondolataikat a megküzdéssel kapcsolatban. A gyermeki válaszok sokfélék voltak . Abba azonban valamennyien egyetértettek, hogy a megküzdéshez olyan képességekre van szükség , mint például a bátorság, a fel nem adás, a gondolkodás , „mert nem mindig az erőnket kell használni a megküzdéshez.” A mesehallgatásra Boldog Dórával és a jól ismert mondókával hívtam a gyermekeket. Most is az élőszavas mesebemutatást választottam, tudatosan alkalmazva a különböző kommunikációs elemeket. A mese gondolatokat ébresztett most is a gyermekekben: ” Ebben a mesében a megküzdéshez a királylánynak a szívére és a szeretetre volt szüksége . A sárkány jóságos és nem gonosz ,mert segített a királylánynak , hogy jó legyen.De jó, hogy a királylány megváltozott és végül Ő győzött .”
Ezután egy közös játék során megfigyelhették , hogy milyen érzéseket vált ki saját magukban ha pozitívan illetve negatívan közelítenek egy kihíváshoz. Először pesszimista gondolatokat fogalmaztunk meg Pl.: Nem fog sikerülni. Úgysem fogom tudni megcsinálni.Nem fog menni… Majd optimista , pozitív gondolatokat : Meg tudom csinálni! Sikerülni fog! Képes vagyok rá!Ügyes vagyok! Érzéseik , gondolataik szerint sokkal jobban érezték magukat az utóbbi esetben. Erőt adott nekik és boldogságot . A tevékenységünket szokásunkhoz híven élményszínezéssel és a hónap dalának éneklésével zártuk ismét.