Áprilisi boldogságóránkat új „osztálytársunkkal”, Szívmanóval kezdtük (ahogy minden reggelünket, mióta Szívmanó beköltözött hozzánk). A légzéskártyák közül kiválasztottunk 2 ujjvezetős kártyát és 2 szituációs kártyát. A tavaszhoz kapcsolódva az ujjvezetős kártyák közül a Virág légzés és a Pillangó légzés kártyákat választottuk, és azért, hogy mindenki egyszerre végezhesse a légzést, kivetítettük a 2 kártyát és így együtt lélegzett az egész osztály, miközben ujjainkkal mutattuk a tábla irányába a virág és a pillangószárnyak mentén a légzés útját. Szituációs kártyák közül a Méhecske légzést és a Pillangószárny légzést végeztük el, szintén kivetítve, együtt az egész osztály. (A gyerekeknek természetesen bármikor lehetőségük van egyénileg is használni a kártyákat, szabadon elvehetik a padról, amikor szükségét érzik egy kis nyugtató légzésnek.)
A bevezető légzés után beszélgettünk a havi témáról, a megbocsátásról, majd a munkafüzetből végeztünk el egy gyakorlatot. „Az arcunkra van írva’” című feladatban egy aktuális vagy a közelmúltban ért sérelemre gondoltunk, majd az ezzel kapcsolatos érzelmünket rajzoltuk rá a kis fejecskékre. Meg tudtunk már bocsátani? Vagy harag van még a szívünkben? Nagyon tanulságos volt ez a feladat tanítóként, hiszen az elmúlt napokban volt egy kis összezördülés 4 kislány között az osztályban, ezt nagyon jól megmutatták a kis rajzok. Egyik kislány kicsit nehezebb időszakot él át, ezért a többiekkel nem játszik, akik ezt szomorú, sírós arccal fejezték ki. Jó alkalmat adott a feladat a beszélgetésre, természetesen nem személyeskedve, csak általánosságban, de az eredménye már másnap érezhető volt. A gyerekek tudatosan figyeltek a megbocsátásra, ez „elromlott” kapcsolat „megjavítására”, így a gyakorlat hasznát azonnal érezhettük. (Többen is mérges fejecskét rajzoltak, de a beszélgetésből kiderült, hogy ennek csupán az volt az oka, hogy mérges arcot rajzolni sokkal viccesebb…).
Ezután az online ötlettár Bocsánatsoroló gyakorlatát végeztük el. Hogyan tudunk bocsánatot kérni? Milyen szavakat, mondatokat, gesztusokat használhatunk? A gyakorlattal megtapasztalhattuk, hogy milyen sokféleképpen tudunk bocsánatot kérni másoktól, mennyi eszköz van a kezünkben, ha szeretnénk elnyerni valaki bocsánatát. Ez a feladat előkészítette egy későbbi gyakorlatunkat is, így a leírt, összegyűjtött bocsánatkérő mondatokat és mozdulatokat eltettük egy következő boldogságórára.

A hónap következő boldogságóráját a szabadban töltöttük. Először az online ötlettár Piilangóreptetés gyakorlatát végeztük el. Falevelekből lepkéket vágtunk ki, majd egy olyan helyzetre gondoltunk, amikor megbántottak minket, vagy egy olyan személyre gondoltunk, akire mérgesek voltunk vagy haragudtunk rá. Ezután egyszerre kiáltottuk: „Elengedem a sérelmem! Megbocsátok!”, majd a magasba dobtuk a lepkéket, amik a haragunkkal, sérelmünkkel együtt elszálltak a lebegőben. Megtapasztalhattuk a felszabadultság érzését, a lelkünk megszabadult a sérelem általi súlyos tehertől, boldogabbnak, könnyedebbnek éreztük magunkat. A gyakorlat után elmondhatták a gyerekek érzéseiket, csupa pozitív visszajelzés hangzott el, hogy mennyire jó volt elengedni a rossz gondolatokat, a haragot, és milyen felszabadító érzés a megbocsátás, a sérelem elengedése.
Pillanatkapitánnyal is utaztunk tovább ebben a hónapban. A havi boldogságórához szintén az online ötlettárból végeztük el a Mindfulness mondókát, még mindig kint a szabadban. A versikével átéltük a friss levegő belégzésével járó feltöltődést és szabadságot, majd nyújtózkodva megpróbáltunk az égig érni. Szuperhősként pózoltunk, átéltük a béke és a hála érzését, megfigyeltük a körülöttünk lévő szépségeket: a tavasz hangjait, illatait, látványát, megtapintottuk a selymes füvet, az érdes fakérget. Mosolyogva ugráltunk és öleltük osztálytársainkat, hiszen már elengedtünk minden rosszat a szívünkből. Felszabadultan élveztük a természetet, boldog pillanatokat éltünk át tudatosan a mondóka segítségével. A gyakorlatot többször is el kellett végeznünk egymás után, annyira élvezték a gyerekek!

Harmadik boldogságóránkkal összegeztük és lezártuk a megbocsátás témakörét. Átismételtük, mi mindent tanultunk meg a megbocsátásról, felidéztük a megbocsátás gyakorlása által érzett érzelmeinket.
Újra elővettük az első áprilisi boldogságórán összegyűjtött és leírt bocsánatkérő praktikákat a Bocsánatsoroló gyakorlatból. Minden hónapban készítünk valami maradandót: egy plakátot vagy tablót, amire bármikor rápillanthatunk az osztályteremben, hogy mindig kéznél legyen az a sok tudás, amit a boldogságórákon megtanulunk. Így egész évben használhatjuk a megtanult boldogságfokozó technikákat, nemcsak épp az adott hónapban az adott témában. A Megbocsátás gyakorlásához egy gyűjteményt készítettünk, amit egy elsősegély ládához hasonlóan egy MegbocsáTÁSKÁ-ban helyeztünk el. Rajzokat és kifejezéseket készítettünk, amit bármikor elő tudunk venni, ha kell egy jó ötlet a bocsánatkérésre. Így ha megbántunk valakit, nem egyszerűen csak eléállunk, hogy „Bocsánat!”, hanem elővesszük a MegbocsáTÁSKÁ-ból a legodaillőbb bocsánatkérő kártyát: egy jó szót, egy mozdulatot, egy rajzot… Így könnyebben és változatosabban tudunk bocsánatot kérni, akár szavak nélkül is, de tele szívvel-szeretettel.

A gyerekekkel bocsánatkérő mondatot, tetteket gyűjtöttünk.

Egy kedves, kissé izgalmas élményemet szeretném megosztani ebben a hónapban.
Önismeret órát helyettesítettem a negyedik osztályban. Minden ilyen alkalmat meg szoktam ragadni arra, hogy a Boldogságórák hangulatával megismertessem az adott osztályt.
Az őszinteség és hitelesség volt a témám, erre építettem fel az órámat.
Már éppen el akartam kezdeni a figyelemfejlesztő mindfulness gyakorlatot, a hangtál már a kezemben volt, amikor nyílt az ajtó és megjelent az igazgatóhelyettes a Suli rendőr társaságában, aki Keve órára érkezett az osztályba. A KEVE: Közlekedjünk, Együtt Vigyázzunk Egymásra program a rendőrség és a tankerület közös pályázata. Rendszeresen vannak ilyen órák az iskolában, melyeket nagyrészt a pedagógusok tartanak meg egy tematika alapján. Gyakran részt vesz ellenőrzés képen, ezeken a foglalkozásokon a tankerület munkatársa és a Suli rendőr.
A kezdeti zavarom után jeleztem a vendégeknek, hogy én milyen órával készültem. (Persze fogalmam sem volt arról, hogy a Keve tanterv alapján mi lenne a téma.) A rendőr megnyugtatott, hogy nincs, semmi probléma itt marad, mert kíváncsivá tettem és szívesen megnézne egy ilyen órát, sőt be is kapcsolódik a feladatokba.
Közben nekem a gondolataim azon jártak, hogy a hitelesség őszinteség kérdését, hogyan lehetne egy kicsit „kevésíteni”.
Szépen elkezdtük a hangtál gyakorlatot, majd az 5-4-3-2-1 játékkal megtörtént az órára való ráhangolódás.
Majd a következőket mondtam a gyerekeknek: – Milyen jó volt átélni és látni, hogy így figyeltetek! Ez egy próba volt, mellyel azt bizonyítottátok be, hogy a figyelmetek fejleszthető és lehet edzeni épp úgy, mint az izmainkat. Mikor is van arra szükségetek, hogy valamire erősen figyelnetek, koncentrálnotok kell?
Szépen sorolni kezdték, hogy tanulásnál, a tanítási órákon, olvasásnál, sportban.
– Most gondoljatok arra, hogy a közlekedésben fontos-e, hogy a figyelmünk a helyén legyen! Akár gyalogosan vagy kerékpárral, rollerrel vesztek részt a forgalomban?
Mindenki egyetértően nyugtázta, hogy bizony ezekben a helyzetekben mennyire fontos, hogy ne kalandozzanak el a gondolataink. Itt a vendégünk is szót kért és elmondta, hogy mennyi sok gyalogos, kerékpáros baleset történik figyelmetlenségből. Példákat is hozott.
A folytatásban a Szívmanó kártya segítségével foglalkoztunk egy kicsit az érzelmekkel. Mindenki befejezte a kártyáján található mondatot. A rendőr bácsi is kért egy kártyát, a gyerekek érdeklődéssel hallgatták, hogy mit fog mondani. ( Itt már megnyugodtam, kicsit büszke is voltam magamra, hogy lám, lám kreatívan meg tudom oldani ezt a kihívást!)
Majd rátértünk az őszinteség, hitelesség erősségeknek a megbeszélésére. Először tisztáztuk a fogalmakat, majd példákat hoztak a saját életükből.
Következett az igaz, hamis állítások írása. Abban egyeztünk meg, hogy mindenki ír magáról három állítást, amelyből kettő legyen igaz és egy pedig hamis és a többieknek ki kell találniuk, hogy melyik lesz az, ami nem igaz. Közben beszélgettünk arról is, hogy miről lehet észrevenni, ha valaki nem mond igazat vagy szépíti, eltúlozza egy kicsit saját maga sikereit, képességeit azért, hogy másoknak megfeleljen. Itt szinte mindenki feltette a kezét arra a kérdésemre, hogy volt-e olyan helyzet az életetekben, amikor jobb képet akartatok festeni magatokról mások előtt, mint a valóság?
A gyerekek titkon figyelték, hogy a rendőr bácsi vajon felteszi-e a kezét! (Feltette.)
Itt ismét szót kért és elmondta, hogy a munkája során sokszor találkozik nem őszinte emberekkel és megosztotta a tapasztalatait, hogy melyek azok a jelek, amiből érzékeli, ha valaki nem mond igazat.
A gyerekek minden szavát kíváncsisággal, őszinte érdeklődéssel hallgatták.
Az óra befejező részében valamennyien körbe álltunk, becsuktuk a szemünket, egyik kezünket előrenyújtottuk és kerestünk egy szimpatikus kezet. Miután ez megvolt a kiválasztott kéz tulajdonosai egymással szembe álltak és mondtak párjuknak egy pozitív mondatot a nap további részére.
Így volt, így történt, hogy egy véletlen folytán iskolánk rendőre megismerkedett a Boldogságórával.
Nekem nagyon jólesett a dicsérete és a programmal kapcsolatos elismerő mondatai. Különösen az, hogy megállapította mennyire szükséges iskolai keretek között foglalkozni a gyerekek érzelmi nevelésével.
Ui: Sajnos a közös fotó elmaradt, de az élmény megmaradt!