Az anekdota népi fogantatású műfaj, rövid, csattanós, tréfás történet; sajátosságai közé tartozik a bensőségesség, a mesélőnek és hallgatóságának egymásra utalásokból, félszavakból is értő összetartozása. Innen származik az élőbeszéd ízét idéző közvetlen elbeszélő hangja, hiszen a regényben nemcsak az elbeszélőnek jut központi szerep, hanem az általa használt nyelvnek is. Az anekdotikus építkezés egyik jellegzetessége az elbeszélői pozíció szubjektivitása; az író nem azonosul hősével, kívülről és ironikusan szemléli, de nem tagadhat tőle bizonyos rokonszenvet, s ha mosolyog is rajta, nem teszi egyértelműen komikus, nevetséges figurává.

A boldogságóra anyagban megadott két történetben olvasható a szereplők közötti szoros kapcsolatot, sőt akár barátság is, annak ellenére, hogy ezt nem akarták/ vagy tudták kimutatni egymás előtt. Ennek ellenére mindig számíthattak egymásra.

Egyik diákunk története:
Egy családi anekdota dédnagyapámra vonatkozik. A háborúban fiatal katonaként szolgált, aztán hosszú fogság után tudott hazatérni. Nagyon várták már itthon, fiatalkori szerelme, sőt, ami érdekes, felesége is, hiszen már nős volt. De egykori szerelme, annak ellenére, hogy a nagyapa nős volt, nagyon aggódott érte és hűségesen várta továbbra is. Dédnagyanyám is tisztában volt ezzel, de méltósággal viselte a dolgot, sőt később már humorral is tudott róla beszélni.

A kép illusztráció, az internetről származik.

Az anekdota szó a magyar nyelvben mint műfaji megnevezés a 18. század végén jelent meg. Jókai Mórnak kiemelkedő szerepe volt a műfaj formálásában, népszerűsítésében, aki lapszerkesztőként önkéntesekből hálózatot épített ki az anekdota gyűjtésére. Jókai használta az adoma szót, de elválasztotta jelentését az anekdotáétól. A szórakoztató, humoros történetek műfaji megnevezéseként értelmezte az adomát, és egyik alcsoportjaként kezelte a történelmi tárgyú, történelmi személyekről szóló, csattanóval záruló anekdotát. Jókai Mór nagyhatású munkásságát követően vált bizonytalanná az anekdota és az adoma értelmezése.
Az elolvasott két történet megjelenítette mindkét esetben a szereplők közötti kapcsolatot, sőt akár barátságot is, hiszen mindig számíthattak egymásra, annak ellenére, hogy szívesen csipkelődtek egymással.

Egy családi anekdota nagyszüleim kapcsolatára vonatkozik. A nagypapa annyira félt a leendő apósától, aki akkoriban a falu egyik kiemelkedő személyisége volt, hogy nem mert egyedül menni leánynézőbe. Legjobb barátját is magával vitte, aztán lett is ebből félreértés, hogy akkor most ki is szeretne valójában udvarolni nagymamámnak. De szerencsére megoldódott minden.

A kép illusztráció, az internetről származik.

A két történet valójában magéban rejtette mindkét esetben a szereplők közötti barátságot, hiszen mindig számíthattak egymásra, csak ők voltak ott egymásnak. Azonban még maguknak sem merik bevallani, hogy szükségük van egymásra.
Az anekdota szó jelentése: Az anekdota rövid, prózai alkotás, jellemzően csattanóval, illetve erkölcsi tanulsággal végződő történet, amely az adomával ellentétben létező történelmi személyekhez kapcsolódik. A történet lehet valós vagy kitalált, de mindenképpen hihető. A népköltészetben is fellelhető a mese egyik alfajaként, de rokonítható a szólással, illetve a trufával is. Ugyan a mese egyik alfajaként is számon tartják, de az a különbség, hogy az anekdota csattanóval végződik és történelmi, valós személyiségekhez kapcsolódik. Az anekdotának rövid, tömör kell lenni és csattanóval kell végződnie.
A családi anekdoták még a régi időkre vonatkoznak, nagyszüleim történeteire.
A csoportunkban volt olyan diák, aki nagyon szívesen olvasott életrajzokat színésznőkről és ő mesélte el nekünk, hogy anekdotákat is olvasott róluk, amik nagyon tetszettek neki, például Jászai Mariról is.

A kép illusztráció, az internetről származik.