Megbocsátani tudni kell…erről beszélgettünk a diákokkal a boldogságórán…nem kell egymásra sem haragudni,sem egymást megsérteni
Kisürge csoport
Megbocsátás
A megbocsátás téma a gyerekek között természetes cselekedet. Amilyen hamar megharagszanak, ha sérelem éri őket, olyan hamar képesek a haragjukat elengedni, elfogadni a bocsánatkérést.
A témát több alkalommal dolgoztam fel, ha a napi tematikába beilleszthető, akkor egy-egy szeletét beillesztem. A Morcos medve mesét kétszer is elmeséltem a hónapban, először a csoportszobában, majd a szabad játék ideje alatt a falu templomdombján, a hatalmas fűben. Sajnos a képek nem adják vissza hűen a mozzanatokat, de a nagy fűben a kis kecske jól el tudott bújni. A Föld napján részt vettünk a kezdeményezésben, mint ahogy az elmúlt évben is, és közösen gyújtottunk gyertyát a Földért (jelképesen az ujjunkkal…) A harag kifújó technikát is gyakoroltuk, a mondókával, közben próbáltuk megfigyelni, hogy a testünkben hol „lakhat” a harag, és honnan tudjuk kifújni, kipréselni, hogy helyet adjon a megbocsátásnak, a jó érzéseknek.
Hasznosnak tartottam a hónap témáját, ugyan nem jellemző az agresszió, a veszekedés a csoportban, a csoport, illetve az óvoda felnőttjei is a békés együttélést, a konfliktusok szelíd, konszenzuson alapuló megoldások keresését, megvalósítását helyezi előtérbe.
A boldogságóránk előtt reggel minden gyermek egy kődarabot kapott, amelyet két órán keresztül mindenhová magával kellett vinnie. Nem mondtam el nekik, hogy miért, csupán azt hogy ezzel dolgunk lesz majd a 3. órában. Volt aki élt a passz lehetőségével, de a tanulók többsége kíváncsian vágott a feladatba. Az óránkat a jól megszokott relaxációs zenével és egy nyújtó lazító relaxációval kezdtük. Természetesen jöttek a kérdések, hogy „De hát miért kell a követ fogni?” Beszélgettünk az érzéseikkel, érzeteikkel ezzel kapcsolatban….Elmondták, hogy „kényelmetlen, zavaró, szabadultak volna tőle”…. Ennek kapcsán felolvastam néhány idézetet a megbocsátásról, majd körben ülve beszélgettünk a témáról. Szinte mindenkinek az életében volt már olyan, hogy bocsánatot kellett kérnie és bocsánatot kellett adnia. Megbeszéltük, hogy melyik a nehezebb…megbocsátani vagy bocsánatot kérni? Megkérdeztem, hogy van-e olyan tanuló, aki jelen pillanatban azt érzi, hogy haragszik, csalódott bárkire….Az állami gondozásban élő tanulóim közül ketten is megnyíltak a csoportnak…Elmondásuk szerint haragszanak a szüleikre, mert nem keresik őket. Az ilyen pillanatok rendkívül szívfájdítóak számomra, mert látom, hogy mennyire megsínylik a szülők hiányát. Hagytam hogy beszéljenek, hogy kibeszéljék a sérelmeiket…Most kapott szerepet a kő….elmondtam nekik, hogy képzeljék ebbe a kőbe a sérelmüket, fájdalmukat és csalódottságukat….Majd kimentünk az iskola parkjába és eldobtuk a köveket.
Úgy érzem, hogy olyan téma került középpontba, amivel még feladatunk van. Mindenképpen eredménynek érzem, hogy az óra után, a két érintett tanulóm, szünetben is szerette volna folytatni a beszélgetést négyszemközt, megpróbálták szerepcsere játékkal beleélni magukat a szüleik helyzetébe. Egy óra nem volt elég a sebek begyógyítására, de úgy gondolom, hogy jó irányban indultunk el. Folytatjuk az utunkat. 🙂
A szeretetgombóc feladat nagy sikert aratott az osztályban, szinte mindenki szeretett volna töltelék is, és gombóc is lenni. Azután társasjátékoztunk, a Pozitivity-ben mindenki kiválóan érezte magát! A Föld Napja alkalmából többször is elénekeltük Bagdi Bella dalát.
Ennél a korosztálynál valahogy még nehezebben megy a megbocsátás. Minden megszólalást magukra vesznek, azt pedig hónapokig cipelik, holott lehet, ha megbeszélnék egymással, hogy valami rosszul esett nekik, kiderülne, hogy a szerencsétlenül sikerült vicces megszólalásnak szánta az illető. Most tanulják ők is, hogy kell lekommunikálni a sérelmeket és megbocsátani azokat a saját érdekükben. Igyekeznek elmesélni a sérelmeiket, megbeszélni és elengedni azt. Az Engedem a kezem feladattal is oldottuk a feszültséget. Az utóbbi 1-2- évben sok feszültség volt az osztályban, osztályfőnökként most éreztem hosszú idő után először, hogy újra egy csapat vagyunk és én is el tudtam engedni a feszült idők okozta sebeket. Mindezt a Ballagás, ballagtatás alkalmával nagyszerű érzés volt átélni.
Azt hiszem, elég nagy biztonsággal leszögezhetjük: nincs olyan ember, akit még soha nem bántottak meg. Sőt, talán még odáig is elmennék, hogy kimondjam: nincs olyan ember, aki még soha senkit nem bántott meg. Nem igaz? Hiszen ahogy együtt, egymás mellett élünk, forgolódunk a világban, egyszerűen lehetetlen elkerülni, hogy időről időre olyasmit mondjunk, tegyünk, ami egy másik embernek kisebb-nagyobb sérüléseket okoz. Ideális esetben egy ilyen sérülést bocsánatkérés, majd megbocsátás követ.A megbocsátás olyan téma, amiről rengeteget hallhatunk. Elsősorban azt, hogy ahhoz, hogy boldog, teljes életet élhessünk, meg kell tanulnunk elengedni a sérelmeinket.
Ebben a hónapban megismerkedtünk a 4 varázsigével: meg kell tanulnunk kimondani a sajnálom, a bocsáss meg, a köszönöm és a szeretlek.
Vittünk be a terembe Jácintot és megbeszéltük hogy a megbocsájtás virága e kis növény. Megbeszéltük hogy ezzel bárkitől bocsánatot kérhetünk, ha megbántottuk vele.
A bánatos kismedve meséjét dolgoztuk fel. Nagyon aranyos alkotások születtek.
Beszélgetőkör alkalmával megbeszéltük hol érezzük a testünkben a haragot amikor valaki megbánt bennünket.
Az alsós osztályok között nyuszi kupát rendeztünk, és azt is megtanultunk hogyan kell feldolgozni azt ha csupán egy gólon múlik a győzelmünk.
Díszitettük városunk tojásfáját, és a kisfiúk meglocsolták a kislányokat, akik mindezt hímes tojással köszönték meg. Ezzel is ápoltuk a hagyományokat.
Eldobtuk a köveket az udvaron és megbeszéltük hogy így kell kidobni a haragot és sérelmeket az életünkből is.
József Attila hét keretében emlékfutáson vettünk részt, és rengeteg közös programunk volt. (Pl : készítés) Ami még jobban erősítte a kis Mézengúzok közötti összetartozást.
Egész hónapban lelkesen készültünk az egyik talán ha nem a legszebb ünnepünkre az Anyák napjára.
Szeretet gombóc kis közösségünk most már tudja: A megbocsátás akkor az igazi, ha a saját békénkről szól.
Sajnos a mai gyerekek többsége nagyon nehezen kér bocsánatot, pedig viselkedésükből adódóan lenne okuk rá bőven. Csoportomban arra ösztönzöm a gyerekeket, hogy ha bármilyen okból konfliktus támad köztük, akkor azt beszéljék meg, próbálják megoldani a problémát sértődés helyett. Ezáltal rájönnek, hogy sokszor teljesen felesleges apróságon zörrentek össze, csak a türelmetlenségük miatt alakult ki egy-egy helyzet.
Sokat beszélgettünk a témával kapcsolatos teendőkről, elvárásokról, a helyes viselkedésről.
A sünis mesét játszottam el a gyerekeknek. Végig segítették Sünit, hogy hogyan kéne inkább viselkednie… Mese után társasjátékot játszottunk: Mit mondanál, ha…?
Megtanultuk a Ho’oponopono varázsszó jelentését, melyhez képeket is kerestem és felragasztottuk ezeket egy-egy színes lapra. Majd készítettem egy dobókockát, melyen olyan „bántó” állítások szerepeltek – szintén képpel – melyek sajnos naponta többször is előfordulnak. (elvettem a játékodat, kicsúfoltalak stb) A gyerekek dobtak a kockával, majd arra a színű lapra léptek, amely szerintük a legjobban kifejezné a bocsánatkérést az adott szituációban. Volt aki több lapra is lépett, ezzel is nyomatékosítva a téma fontosságát számára.
Az áprilisi boldogságóra témája nagyon aktuális volt a csoportunkban, hiszen egyre több alkalommal van szükség a megbocsátás gyakorlására, de leginkább a bocsánatkérésre. Apróbb nézeteltérések, sértődések, játékon való összeveszések napi szinten előfordulnak kiscsoportunkban, amit szükséges orvosolni. A foglalkozást relaxációs gyakorlattal kezdtük: „A haragom kifújom, mint a cica nyújtózom.” – ezt megismételtük párszor, 4-5-ször. Majd elmeséltem a Tündéri bocsánat című mesét, melyet a mese főszereplőivel, a két tündér lánnyal, a szomorú és a vidám erdővel illetve egy szivárvánnyal szemléltettem, síkbábok segítségével. Igyekeztem a hangommal úgy játszani (hangsúly, hangerő), hogy tudjak hatást gyakorolni a gyerekekre, és ezáltal fokozni a hangulatot. Észrevették a jó és a rossz cselekedet közötti különbséget, a megbánást és a megbocsátást. Közösen megtanultuk a négy varázsszót – Sajnálom, Kérlek, bocsáss meg, Köszönöm, Szeretlek. Megbeszéltük, hogy melyiket mikor szoktuk mondani és hogy milyen varázserővel bírnak ezek a szavak és a tettek. A gyerekek megosztották eddigi élményeiket, ki bántott meg kit otthon vagy akár az óvodában, hogyan kért bocsánatot és piros szíveket ajándékoztunk egymásnak. Aki adta a szívet, átadáskor azt mondta társának, hogy „Szeretlek”, aki pedig kapta, megköszönte. Megfigyelhetőek voltak baráti kapcsolatok, volt aki ugyanannak adta a szívet, akitől kapta. Olyan is volt, aki több szívet is kapott. Aki nem kapott senkitől, annak én adtam.
A foglalkozást a Szeretetgombóc játékkal folytattuk, amit nagyon élveztek. Végül pedig kiszínezték a megbocsátás ajándékát és felkerült a lépcsőfokra a következő szimbólum. Boldogan számláták, hogy már mennyi lépcsőt megmásztunk és kíváncsian várják, hogy mikor jutunk be abba a bizonyos Boldogságvárba. Úgy gondolom, hogy bár a nézeteltérések, konfliktusok egy közösség természetes velejárói és személyiségformáló hatással bírnak. Fontos őket kellően időben kezelni és ebben az életkorban nagyon nagy hangsúlyt kell fektetni a megbocsátás és bocsánatkérés gyakorlására, hogy a sérelmet szenvedett és a sérelmet okozó felek sem sérüljenek, hanem tanuljanak belőle.
A terem átrendezését követően saját kedvükre ülhettek kiscsoportba, egyszerű légzőgyakorlattal érkeztünk meg lelkileg az órára. A témafelvezető beszélgetés során kiderül, hogy mennyire könnyű vagy éppen mennyire nehéz megfogalmazni azt, hogy mit jelent a megbocsátás, ki bocsátott már meg és kinek bocsátottak már meg. Számos példát is hoztak rá. Ezt követően a különböző színű szív alakú puzzle-okat a csapatok kirakták, melyből több, a megbocsátáshoz vezető varázsszót megismerhettünk. Ezeket hangosan, együtt kimondták a csapatok, majd jött a karmasterjáték. Ezután kiosztottam a feladatlapokat: Miből látjuk azt, hogy megbocsátottak nekünk? – kiscsoportos megvitatás és feladatlap kitöltést követően minden csapat felolvasta megoldásait. Utána megkérdeztem tőlük, hogy van-e olyan az osztályban, aki úgy érzi, hogy társát megbántotta és még nem oldották fel varázsszavakkal a feszültséget. Többen is jelentkeztek, hogy igen – dramatikus gyakorlattal folytatódott az óra – annyira intenzív volt, hogy ezekről fénykép nem készült. Ezt követően megkérdeztem, hogy van-e olyan személy az életükben, akár régebbről, akitől nem kértek bocsánatot, bennük van a még a feszültség – többen jelentkeztek, elmesélték. Kértem, hogy a hónap dalának meghallgatása közben akinek van kedve tegye a szívére a kezét, csukja be a szemét és gondolja arra vagy azokra a személyekre, akikről az előbb beszéltünk.
Végül ismét kiosztottam egy feladatlapot – 3 indok, amiért érdemes megbocsátani – kiscsoportos munkaformában kitöltötték, majd frontálisan megbeszéltük.
Tanulságos és tartalmas óránk volt. Köszönjük!
Relaxációs gyakorlat: „Összehangoló” 3
Gyerekdal: Bagdi Bella: Ho’oponopono
Beszélgetés a témakörről. „A megbocsátás szintjei”
Ráhangoló gyakorlat: „Az arcunkra van írva!”
Ötletbörze arról, hogy miből tudjuk, ha valaki haragos vagy már megbocsátott.
Téma feldolgozása:
„A három csibe”-belga népmese feldolgozása.
„Sérelmek és érzelmek.” gyakorlat a meséhez.
„A megbocsátás jelei” gyakorlat.
Befejezés: „Jó okom van rá ….” gyakorlat.
Meditációs gyakorlat: a megbocsátáshoz.