Boldogságvár.
Fenntartható boldogság
Taszári Körzeti Általános Iskola
A Fenntartható boldogság kapcsán évről-évre megfigyelhető, hogy a gyakorlatokban való egyre több részvétel, a vélemények ütköztetése rávezeti a gyerekeket az összefüggések meglátásara, arra, hogy amit elértünk, azt hogyan tudjuk megtartani, alkalmazni, beépíteni az életünkbe.
Zárszóként a 4. osztályos Adél mondatát szeretném idézni, ami osztálykiránduláson hangzott el Pécsen, a Mecsextrém parkban, amikor éppen a fák között mászott a köteleken: „Szilvi néni, én most hasznosítom, amit Boldogságórán tanultam. Kitűztem a célt és el is fogom érni!” Ez nagy öröm számomra, hiszen bizonyítja, hogy „termékeny talajra hullottak a magok”.
Ebben a tanévben is nagyon sokat tanultunk magunkról, egymásról, a természetről, az életről. Az átélt helyzetek, a mindennapok eseményei, jó és rossz dolgok együttesen lettek a mi történetünk. S ez a történet magában foglalja azokat a megoldási mechanizmusokat is, amelyekkel egy-egy eseményre reagáltunk. Hiszem és megtapasztaltam, hogy a gyerekeknek nagy segítség volt a pozitív pszichológia eszköztára, valamint a boldogságórákon szerzett ismeretek.
Ez az osztály negyedik éve rendszeresen vesz részt boldogságórákon, alkalmazza ezeket az ismereteket. Mondhatnám, hogy beépült a mindennapjaikba. Arra törekszem, hogy a pozitív pszichológia ismeretei ne tananyag, ne egy tanóra legyen, hanem a mindennapok szerves része. Legyen jelen a gyerekek gondolataiban, cselekedeteiben, matematika, magyar, testnevelés órán, az osztálykiránduláson, a projektek megvalósításában, otthon, buszon, vonaton…stb. Egyszóval mindenhol. Legyen értékrend a „Boldogságóra” a gyerekek tudatában, vezérfonal az életben, ami segít akkor is, ha eltévednek.
Ezért arra gondoltunk, hogy a tanév lezárásaként összegyűjtjük a fejlesztő játékokat, amik az „utunk” során készültek, s a „Folyosóprojektek” lezárásaként meghívjuk az alsó tagozatosokat egy közös játékra. Hiszen a gyermek legfőbb eszköze a tanulásra a játék! 06.15-én intézményünkben gyermeknapot tartottunk. Újra felépítettük a „Hallgatag erdő” kincseiből készült tapintós ösvényt, megkerestük a kirakó játékokat: a gombát, a memória játékot, a kártyajátékot. „Benő szobájából” a karácsonyi illatokat rejtő memória golyókat, lottójátékot, kirakókat. Az apró örömöket tartalmazó szorzótáblás játékot, a „Föld ösvényének” játékait: a csendes könyvet, bogaras lottót, memória játékokat. Remek alaklom volt a közös játékra.
Kívánunk mindenkinek pihentető, feltöltő, „boldogságos” nyári szünetet!
Az idei utolsó boldogságórán válogattunk a gyermekek kedvenc játékaiból. A foglalkozás kezdetén megbeszéltük, melyek voltak a legjobb játékok, vagy milyen játéknak örülnének. Meghallgattunk egy Bagdi Bella dalt, hogy egy kicsit ráhangolódjunk, majd egy mesével kezdtem. A mese címe: A boldog ember inge. Átbeszéltük, mit is jelent nekünk a boldogság, hogyan tudunk másokat boldoggá tenni. Ezután pedig tükörjátékot játszottunk. A tükör játék után pedig megerősítettem bennük, hogyha akarjuk, mi is átvehetjük más boldogságát, sőt adhatunk is másnak a miénkből. Vajon melyik a jobb, átbeszéltük. A foglalkozás végén körbe ültünk és szeretet játékot játszottunk, s megbeszéltük, hogy továbbra is megtartunk minden jó szokásunkat, ahogy egész évben is.
A 2022-2023-as nevelési évben a Csicsergő csoport gyerekei is részt vehettek a Boldogságórákon. A foglalkozásokat általában a boldogságmondókával- „Kerekerdő kalandra hív téged…” majd Bagdi Bella dalaival és egy relaxációs gyakorlattal kezdtük, és mesével folytattuk. Bábok segítségével próbáltuk felkelteni a gyermekek érdeklődését. A bábozás mindig nagy sikert aratott csoportunkban. A mesehallgatást követően beszélgettünk a meséről, elmondhatták egyenként, mi tetszett, vagy éppen mi nem tetszett nekik a mesében. A gyerekek szívesen beszéltek érzelmeikről, aktívan részt vettek a táncmozdulatok kitalálásában. A boldogság óráról elmondhatjuk, hogy a gyerekek nagyon kedvelik, szívesen vesznek részt a foglalkozásokon, és mindig várják a következő alkalmat. Megbeszélés során felelevenítettük mit is jelent a hála szó, miért is lehetünk hálásak. Megpróbáltuk pozitív szemmel nézni a dolgokat, még akkor is, ha olykor nehezen tudjuk elfogadni a velünk történteket. Jó cselekedeteinket gyakoroltuk nap mint nap, igyekeztünk meglátni, hogyan tudunk segíteni egymásnak. A megbocsátás gyakorlásánál, a gyerekekkel megbeszéltük, hogy ki
kitől és miért szeretne bocsánatot kérni. Ezeket a szituációkat leginkább drámajáték keretein belül játszották ki a gyermekek. Ez méginkább hozzá segítette őket a különböző érzelmek, ingerek feldolgozásához. A testmozgás témakörön belül vidám játékokkal alakítottuk ki a jókedvet, pozitív hangulatot, melyen keresztül fejlesztettük az egymáshoz való alkalmazkodóképességüket, egymásra való odafigyelést a gyermekekben. Sokat sétáltunk a szabadban, célunk volt ezzel a környezethez való pozitív viszony kialakítása, megszerettetése.
A gyermekek kipróbálhatták a szekerezést is, ami nagy élmény volt számukra. A településünkön lévő Pöttöm majorba látogattunk el, ahol színes szabadtéri tanyasi programokkal várt a “gazdasszony” bennünket. Egy szempillantás alatt mi is átváltoztunk gazdává és gazdasszonnyá . A gyermekek önfeledten vettek részt a sok -sok játékos tevékenységben és otthon örömmel meséltek szüleiknek élményeikről.
A nevelési év során kolléganőmmel arra próbáltuk rávezetni a gyerekeket, hogy megtalálják az életben az apró örömeket, könnyebben meg tudjanak küzdeni egy- egy nehéz helyzettel, tanuljanak meg egymáshoz alkalmazkodni és segítsék egymást az óvodán belül, hiszen akkor sokkal jobban fogják magukat érezni. Azt gondolom, hogy megint egy jó évet töltöttünk együtt, a Boldogságóra foglalkozások alatt.
Kusz Mihályné
A 2022-2023-as nevelési évben is folytatódott a Boldogságóra a Bóbita csoportban. A foglalkozásokon mindig örömmel vettek részt a gyerekek. Nagyon élvezték a sok játékos feladatot, szívesen hallgatták a meséket, bátrabban beszéltek érzelmeikről, jókedvűen mozogtak, táncoltak. Megtapasztalhattuk, milyen az, amikor bármilyen kis apróságért hálásak lehettünk. Gyakoroltuk, hogy hogyan lássuk szépnek a világot, hogyan legyünk optimisták, igyekeztünk a társas kapcsolatainkat ápolni, bátran, együtt leküzdeni az akadályokat. A testmozgás témakörön belül az udvaron játszottunk, kihasználva az udvari játékokat. Az utolsó boldogságóránk összegzés volt. Beszélgetéssel kezdtük a foglalkozást, ki mire emlékszik az egész éves boldogságóránkból, mondókára, mesére, meseszereplőkre, játékokra, dalokra. Újra eljátszottuk a kedvenc játékaikat, amit nagyon szerettek, mint például a Boldog Blanka, Szomorú Szilárd arckifejezésének utánozása.
Fenntartható boldogságunkat a Báb-Kincs-Tár kiállító termében éltük meg, megismerkedve a különböző mesebábokkal. A különleges technikával készült színes bábok teljesen elbűvölték a gyerekeket, akik sok-sok élménnyel gazdagodva tértek haza. Minden gyerek kipróbálhatott egy mesebábot, majd megtekinthették – A répa –mese bábjátékát.
Nagyon sok boldog percet töltöttünk el együtt és úgy érzem, hogy ebben az évben is maradandó élményeket szereztek a gyerekek.
Dávid Noémi Hajnalka
Fenntartható boldogság téma kapcsán először is összefoglaltuk azokat a témákat, melyeket eddig vettünk, azaz a boldogságóra 10 hónapját. Összegeztük mit tanultunk, mivel gazdagodtunk, miképp változtunk meg az elmúlt hónapokban.
Izgalmas felfedezésben volt részük a diákoknak, meg is köszönték, hogy foglalkoztam velük. Mindenki kapott ajándékba egy pozitív idézete, amit elolvastak hangosan, s aminek nagyon örültek.
A következő napon pedig eljött az igazi boldogság, az osztálykirándulás.
Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégium
Téma: Fenntartható boldogság
Foglalkozás címe: Fenntartható a boldogság
Helyszín: M. 19., 316-os tanulószoba
Időpont: 2022. 06. 13., 20h
Foglalkozás vezetője: Lőrincz Norbert
A foglakozás célja volt a 2022-2023-as tanév során feldolgozott boldogságfokozó programok különböző témáinak beépítése a hétköznapokba.
A foglalkozásra való érzelmi és értelmi ráhangolódásként ötletbörzét tartottunk egy Marcus Aureliustól származó idézettel: „Az, hogy milyen a boldog ember élete, gondolatai mélységén múlik: így hát ügyelj erre! Ne fogadj be sötét gondolatokat.”
Mindenki elmondhatta, hogy mit gondol az idézettel kapcsolatosan, ha az egész tanéves közös munkánkat is figyelembe vesszük. Nagyon pozitív gondolatokat osztottak meg egymással és velem a résztvevők. A pozitív gondolkodás attitűdjük része.
Ezek után azokról a témákról beszélgettünk, melyeket a tanév során feldolgoztunk. Elmondták, hogy kinek, melyik téma volt a számára kedves, és miért. A 10 téma közül a top 3 volt:
– Az egészséges életmód, testmozgás szeretete
– Célok kitűzése és elérése
– Az apró örömök élvezete.
Beszélgettünk arról is, hogy mik a boldogságfokozás tényezői:
– Pozitív érzelmek megélése,
– Időzítés, változatosság,
– Társas támogatottság,
– Erőfeszítés.
Ezek után pedig közösen elfogyasztottunk – egy a foglalkozásvezető által hozott – aprósüteményt, és teával koccintottunk. Ezzel megünnepeltük az egész éves közös munkát.
Jó hangulatú, örömteli foglalkozás volt, egy hangulatos, közösen elfogyasztott étkezéssel, teázással egybekötve.
Készítette: Lőrincz Norbert
A hónap témája a fenntartható boldogság. Közösen hallgattuk meg a hónap dalát a Jobb veled a világ Közös örömöket éltünk át. Készültünk az évzáróra és a ballagásra. Közösen játszottuk el a Só c. mesét. Együtt élveztük a gyermeknapi közös játékokat. Közös kiránduláson vettünk részt a Miskolci Állatkertben és Lillafüred szépségeit csodálhattuk meg. Ellátogatott hozzánk a Berettyóújfalui Népmese Pont , melyen a közös éneklés, játék és mese dramatizálás mindenkinek nagy élmény volt. Jobb veled a világ.
Bölcs kis gondolataikat nagy szorgalommal fogalmazták a gyerekek.:))