Elérkeztünk a nevelési év utolsó boldogságórájához. A témát több területen valósítottuk meg. A katica elveszett pöttyei mesével, a közös kirándulással, a testvérosztállyal történő sportvetélkedővel, a mindennapi élményekkel. Az időjárás gyakran volt „bolondos” mostanában. Egyik pillanatban esett, a másikban sütött a nap. Szitáló esőben kint lenni az udvaron igazi élmény volt. Ha jobban esett behúzódtunk az öltözőbe, ha csak csöpögött újra kimentünk. A gyerekek táncoltak, pörögtek, szaladtak az esőben. Saját gyermekkori élményeim jöttek elő, mennyire jó volt egy nyári záporban engedni, hogy rám essen az eső. Igyekeztem felismertetni az itt és most élményét a téma feldolgozása során. Örömteli pillanatokat érezni magukban és maguk körül, a társaikkal a csoportban dolgozó felnőttekkel számomra az óvodában ez a fenntartható boldogság.
Köszönöm a lehetőséget a Boldogságórás Csapatnak! Találkozunk szeptemberben!
Fenntartható boldogság
Boldogság érzése a hétköznapokban, beszélgetés, plakát rajzolása. Mitől vagy boldog? Mások boldogságának hatása a tanulókra.
A 2. és 3. osztályosokkal elolvastuk a mesét és színeztünk. Felidéztük az eddigi boldogságórákat,
megnézegettük a régi képeket és jókat nevettünk a közös emlékeken. Ezen a boldogságórán (is) remekül szórakoztunk. 🙂
A 2. és 3. osztályosokkal elolvastuk a mesét és színeztünk. Felidéztük az eddigi boldogságórákat,
megnézegettük a régi képeket és jókat nevettünk a közös emlékeken. Ezen a boldogságórán (is) remekül szórakoztunk. 🙂
Törteli Szent István Király Általános Iskola
az együtt töltött idő fontossága
Törteli Szent István Király Általános Iskola
Meghallgattuk a mesét majd a színező sablonokból választhattak a gyerekek.
Törteli Szent István Király Általános Iskola
Meghallgattuk a mesét majd elkészítettük csoportmunkában a 7 pettyes katicát.
A fenntarthatóság (10.lépcsőfok) elméletét figyelembevéve, mely igen több dologra kivetíthető, én most az intézményünkben meglévő közösségösszetartó erő kihangsúlyozását emelném ki. A boldogság, a kiegyensúlyozottság érzetét megtartani nem könnyű feladat, de a programokkal, közösen végzett feladatokkal, együtt átélt pillanatokkal szinten tartható, még magasabbra is fokozható a pozitív élmény, a jó hangulat. A gyermekek viselkedéséből, tetteiből érezhető volt az elégedettség, az öröm, mely a szülők felé is kisugárzott. A családok támogatása, együttérzése fontos szerepet játszott abban, hogy intézményünkben zavartalan jókedv, boldogság alakulhasson ki. Hálásan köszönjük segítőszándékukat és együttműködésüket.
Az idén is sok boldog perceket, pillanatokat éltünk meg együtt, melyet a következő nevelési évben szeretnénk tovább fejleszteni, újra gondolni.
A nyárra mindenkinek kellemes nyarat, hasznos időtöltést és jó pihenést kívánunk! Találkozunk újra szeptemberben!