A 7. osztály feldolgozta az Amerikai őslakos tanmesét.
Fenntartható boldogság
Ebben a nevelési évben megtartottuk az utolsó boldogságóránkat.
A fenntartható boldogság kapcsán beszélgettünk arról, hogy kinek mit jelent a boldogság. Mi lehet a kulcsa annak, hogy jól érezzük magunkat? A gyerekek nagy része szüleit, testvéreit, a barátokat nevezte meg, tőlük tette függővé a boldogságát. Nagyon örültem, hogy nem az ajándékokat, játékokat említették.
Megbeszéltük azt is, hogy mi az, ami felvidítja azt, aki esetleg szomorú, el is játszottuk, megmutatva az érzéseinket: szomorúból hogyan lesz vidám valakinek az arca egy-egy simogatástól, érintéstől.
A három pillangó mese kapcsán nagyon jól megfogalmazták a gyermekek az összetartozás érzését, testvéri szeretet. Jól el tudták különíteni a helyes és a helytelen viselkedést, remek jelzőket találtak a tulipánra, liliomra. A mese kapcsán arról is esett szó, hogy bármilyen rossz történik, azért mindig van lehetőség arra, hogy a végén jóra forduljanak a dolgok. Ahogy a mesében is találtak rejtekhelyet, megoldást a pillangók, majd végül kisütött a nap, minden jóra fordult.
Támogató állatok
Az idei èvben úgy alakult, hogy szinte egèsz nyáron fognak járni a gyerekek az óvodába, kivève a leállást. Így mindennap lesz lehetősèg a találkozásra, együtt játszásra, az èv folyamán kialakult baráti kapcsolatok ápolására. Bár rajzolás volt a feladat, de nem lehetett kihagyni azt sem, ahogy együtt nèzegetik a dinós könyvet, játèkból elaltatják a kis plüss fókát(alig fèrnek el az ágyon, de mindkettejüknek rajt kell lenni!🤗)Szerintem pont ez a lènyeg: együtt vidáman, boldogan!🥰❤️
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
A fenntartható boldogságról az idézetek elolvasása után beszélgettünk, majd Bella dalát hallgattuk meg. A „Katica elveszett pöttyei” című mese adott szempontok szerinti feldolgozása után rajzot is készítettek. A boldogságórák zárásaként festett képet készítettek.
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
A tanév utolsó hónapja sok boldogságban részesített bennünket. Meglátogathattuk a balatonfőkajári versenypályát, ahol különböző meglepetésekben is részesültünk. Egyik osztálytársunk szülei hüllő bemutatót tartottak az iskola udvarán. Majd kalózkodtunk a Balatonon és fagyiztunk, jégkásáztunk is. Beszélgettünk az éves témáinkról és megnéztük a képeket, kedvenc videójukat a „Dugattyú”-t kétszer is. Bella dalainak hallgatása közben rajzot készítettek a ballagóknak, amelyeket kitűztünk a táblára.
Június a fenntartható boldogság hónapja, amikor már végig beszélgettük a nevelési év során a boldogság órák témáit. A boldogságot csak akkor tudjuk fenntartani, ha a mindennapok során alklamazzuk az eddig tanultakat. A katica elveszett pöttyei c. mese több emberi tulajdonságot és hozzá kapcsolódó érzelmet mutat be a gyermekeknek. A mese egy kicsit hosszú, de a gyermekek interaktívan bekapcsolódtak , és nagyon jól meg tudták fogalmazni véleményüket a mese részleteivel kapcsolatosan. Mese után szépen kiszínezték a hozzá kapcsolódó színezőket, és közben beszélgettek az állatok jó és rossz tulajdonságairól. Az év során a kicsik is egyre hatékonyabban tudtak bekapcsolódni a boldogságórák tevékenységeibe, mely érzelmi intelligenciájuk fejlsztéséhez nagyban hozzájárul.
Szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola
Negyedik osztály utolsó hónapjában sok emléket idéztünk fel a négy évből.
Ezek a Kincsek kísérik útjukon a Gyerekeket, de mi mindig szívesen fogadjuk Őket, ha egykori termük közelében járnak. 🙂
A főképhez hasonló szívet ajándékoztak a leendő Elsősöknek. 🙂
Az év végét rengeteg élménnyel zártuk. Először a gyermeknapi játékok szereztek sok-sok élményt, nagyon sokat nevettünk, játszottunk. Volt csillámtetkó, ugrálóvár, közös játékok. Barkácsoltunk szélforgókat, amit ugyancsak nagy örömmel próbáltak ki a gyerekek, s még a homokozós játékba is felhasználták, díszítésnek. Minden évben elmegyünk a község levendulásába, ahol nagyon szeretnek lenni a gyerekek, hiszen ugyancsak együtt vagyunk kint a természetben, virágok között. Később pedig a leszedett virágokból ajándékot készítünk. Az év zárásaként kirándulni mentünk, megnéztük a Nyíregyházi Állatparkot, ami nagyon nagy élményt szerzett a gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Ált. Isk. 1. osztálya