Júniusi, egyben utolsó Boldogságóránk, a gyermekek létszámát tekintve (is) családias hangulatban zajlott. A foglakozásunkat izgalmakkal tele várakozás előzte meg. Ez a csoport nem a saját ovis csoportom, mégis a Boldogságórák által egy igen szoros érzelmi kapocs alakult ki közöttünk, és a közös alkalmakat legalább én is annyira vártam , mint Ők.
A fenntartható boldogság téma kapcsán először , a kedvenc relaxációs gyakorlatunkkal, az „Égig érő fa vagyok” gyakorlattal hangolódtunk. Aztán közösen idéztük fel az elmúlt boldogságóráink szívet melengető emlékeit. Mindig rácsodálkozok arra, hogy ,a gyermekek mennyi mindenre képesek emlékezni : felidézték az első boldogságóránkat, amikor a falevél őrzőivé váltak, vagy a jó cselekedetek kapcsán eszükbe jutott a Holle Anyó meséje. A „kecskés mese” -a megküzdéssel kapcsolatban , szinte valamennyiük kedvencévé vált.Oly annyira, hogy kérték , küldjem a szüleiknek, hogy otthon is megnézhessék újból 🙂 A sok közös játék , a zene , a tánc , a beszélgetések- mind mind szép emlékként élnek bennük.
A felidéző-beszélgetés után a mozgásé, a táncé volt a főszerep ismét. A kedvelt Bella dalokra szabadon, improvizatívan mozoghattak , táncolhattak .Természetesen most sem maradt el a színezés, ami már egyfajta keretként jellemzi a boldogságóráink lezárást. A tevékenység végén egy óriási szeretet-öleléssel búcsúztunk egymástól.
Szokás szerint most is tájékoztattam a szülőket a megvalósulás tapasztalatairól. A visszajelzéseik most is , mint mindig megerősítőek, pozitívak voltak.

Az utolsó Boldogságórát az emlékek felidézésével töltöttük. A foglakozásokon készült fotókból kiválasztottam néhányat és azokon keresztül elevenítettük fel az elmúlt boldogságórák történéseit. Ahogy egy témát átbeszéltünk, utána meghallgattuk a hónap dalát, melyre táncra is kerekedtünk. Így nézegettük végig a képeket és minden gyerek megjegyezte, hogy melyik foglalkozás tetszett neki a legjobban. A jeleket még nem jegyezték meg, hogy melyik tevékenységhez kapcsolódik, ezért az összeset kiszínezték, amit aztán felragasztottunk a Boldogságvárunk falára. Kitehetjük a várunk bejáratára a „MEGTELT!” táblát. A Boldogságórákon a gyerekekre jellemző volt a felszabadultság, az őszinteség, a nyíltság és az érzelmek megfogalmazása. Az arcukon mindig a mosoly, a jókedv tükröződött. Néhányszor a felszabadultság érzése túlment a megengedett határon, akkor mindig megerősítettem bennük azt a dolgot, hogy a jókedv és az öröm nem egyenlő a butáskodással és a bohóckodással. Figyeljék meg és tanulják meg, hogy a jó érzések különböznek a butáskodástól. Látszott az arckifejezésükön, hogy nagyon elgondolkodtatta őket ez a felismerés.
Hurrá, itt a nyár! Hurrá, itt a va – ká – CI – ÓÓÓÓÓÓ!

„Aranytulipán”
A foglalkozást a ráhangoló játékkal kezdtük.
A Mese- játék feldolgozást választottuk, a közös mesélés, együtt játszás örömét helyeztük előtérbe. Az ajánlott mondókákat, dalos játékok nagy részét ismerték a gyerekek is, így a mese folyamába be tudtak kapcsolódni, részeseivé váltak.
A mese után beszélgettünk, felkeltette az érdeklődésüket a történet, többen vissza tudták idézni a kérdések alapján.

A boldogságunkért tehetünk. Ismételjük sokat,hogy szokássá válhasson. A seprűtánc e nem megszokott változatát igen megszerettük.

A nevelési év végére számos boldogságfokozó technikát megéltünk, gyakoroltunk. A „ligeti lurkók” számára mindig az volt a célom, mivel ők halmozottan hátrányos helyzetűek is, hogy ha lehet sok pozitív érzelem érje őket. Ezért biztosítani kell számukra a megfelelő fejlődéshez szükséges megannyi lehetőséget, amit otthon nem biztos, hogy meg tudják kapni. Számomra fontos, hogy biztos alapokkal kezdjék majd az iskolát, ezért nagyon sokat mozgunk. Így a testmozgás témájának hónapjától rendszeresen van egy kis pár perces tornánk, ami nélkül nem megyünk be az udvarról. Ez már szokássá vált a gyerekek körében. Mindemellett imádnak fogócskázni, nagyon szeretik a szoborjátékot, a szabad levegőn való mozgást. Tehát mi a mozgással is boldogsághormonokat gyűjtünk, és természetesen nagyon jót tesznek ezek a nagymozgások a fejlődésük érdekében is.
Nagyon szeretik a természetet, ahol megannyi tücsök-bogár szemügyre vehető. A nyíladozó virágokból gyönyörű fészkeket készítenek, sőt még a kinti „sütés-főzés” során is felhasználják díszítésre. Ezek az apró örömök, az, hogy képesek megcsodálni a természetet, számomra elégedettséggel tölt el. Fontos, hogy a mai világban észrevegyük ezeket az apró örömöket, hiszen most már „rohan az idő, rohannak az emberek”. Az apró örömök észrevételével motiválhatjuk egy szebb jövő megélésére, ha ezt folyamatosan fenntartjuk. Ha érzik, hogy ez jó, akkor a szebb jövő érdekében képesek lesznek egy-egy célt kitűzni maguk elé.
Tehát, számomra a ligeti gyerekeknél fontos, hogy először apró örömökkel éljék meg a mindennapjaikat, amiből képesek lesznek majd egy-egy célt kovácsolni. Így, ha már lesz céljuk, akkor tudatosabban fogják majd élni az életüket.

Boldog voltam, hogy itt lehettem!
Elérkeztünk az utolsó Boldogságóránkhoz, melyet már nagyon vártak a gyermekek. Kíváncsian kérdezgették minden nap, mikor nyílik ki a Boldogvárunk kapuja. Örömmel fogadták a varázsládán Boldog Dórát, vidáman üdvözölték. A kezdő relaxációs gyakorlat a „Repül a madár, szárnyalva száll, mert szabad madár” indítottuk el az órát. Választásom azért esett erre, mert hamarosan kirepülnek a nagycsoportos óvodásaim is az óvodából, iskolások lesznek. Mindenki felszabadultan mozgott, úgy, mint aki már elmenni készül az óvodából. A közös éneklést is a gyermekek kívánsága szerint választottuk ki, mert ez már az utolsó, a végéhez érkeztünk a Boldogságóráinknak. Már nem is kellett semmit mondanom, maguktól énekeltek, táncoltak. A szeretetfolyosón mindenki végighaladt, bátran haladtak becsukott szemmel végig. Kezdetben segíteni kellett őket a tulajdonságok megnevezésében, de a végére már jól belejöttek a játékba. Örömömre szolgált, hogy milyen kedvesek tudnak lenni egymással szemben, egyre többen nyilvánították ki saját véleményüket. A mesehallgatási szokásainkat megtartva a mesepárnáikon ülve helyezkedtek el a gyermekek, meggyújtottuk a mesegyertyánkat, majd Dórával közösen mondták el, a már ismert mondókát. A mesélés közben színes üveggyöngyökkel szemléltettem a történetet. Szájtátva hallgatták a mesét, a gyöngyök csilingelését, tapssal jutalmaztak a mese végén. A boldogsághozó gyöngyszemekkel már a gyermekek is találkozhattak a Boldogságórákon. Felidéztük a Boldogságóráink szimbólumait, majd a gyermekek a munkafüzet segítségével, lerajzolhatták a kedvencüket. Nagyon sok emlék, élmény maradt meg a gyermekekben. Számomra is meglepő volt, mennyi mindenre emlékeznek. A” Mi vagyunk a Harangosok”(társas kapcsolatok ápolása) közös alkotásunkat többen is megemlítették. Így megkerestem a dekorációk között, jókat nevettünk, jól eső érzés volt újra emlékezni. A csoportszobánkban a falunkon középre van elhelyezve a Boldogságvárunk. Boldog Dórával a kezemben a várhoz mentünk, minden kisgyermek izgalomba volt, mikor nyílik ki az ajtó. Fokozatosan mentünk fel a lépcsőkön, megemlítettük minden lépcsőfok jelentését. Felértünk a 10. lépcsőfokra. Minden kisgyermek választott egy szimbólumot, ami a legkedvesebb volt számára. Felhelyeztük a Boldogságvárunkra. Kinyílt az ajtó, felértünk a tetejére. Mindenki vidám volt, egy nagy vígasság vette kezdetét ezután. A Boldog vagyok dalra kezdetét vette a mulatozás, táncolás, evés, ivás. Összegzésként: mindenki jól érezte magát ezeken az órákon. A gyermekek már várták a Boldogságórákat. A napi tevékenységeiken túl, egy kicsit mást is kaphattak a gyermekeink, melyek jobb jókedve derítették őket. Remélem az iskolában is részesei lehetnek majd a Boldogságóráknak. Saját személyemben, jól éreztem magam ezeken az órákon, sok tapasztalattal lettem gazdagabb. A következő évben kiscsoportom lesz, de ha megnőnek, szeretném folytatni a Boldogságórákat, úgy gondolom szükséges ebben a mai világban.” Jobb Veled A Világ”