Fenntartható boldogság
A tanévben, a boldogságórákon arra törekedtem, hogy minél több boldogságfokozó technikát ismertessek meg a tanulókkal. Igyekeztem változatosan alkalmazni a gyakorlatokat. Nagy hangsúlyt fektettem a pozitív érzelmek megélésére, a hétköznapok nehézségeit is próbáltam pozitív irányba terelni.
Az óra elején a kinyomtatott szavak szókártyáit próbáltuk úgy összerakni, hogy a sorok vége összecsengjen. Így alkottuk meg közösen a fenntarthatósági népdalunkat. A munkafüzet feladatai közül is megoldottunk néhányat: boldogságkoktélt „kevertünk”, boldog ábécét írtunk, a jelenlegi érzéseiket rangsoroltuk. A megerősítés kártyacsomagból kiválasztottak 4 olyan kártyát, amit jelen pillanatban a legfontosabbnak tartottak, majd megindokolták választásukat.
Igyekeztem minél több pozitív élményt nyújtani az utolsó hetekben is: sütiztünk, fagyiztunk, pizzáztunk. Az egyik szülő jóvoltából kipróbálhattuk a quadot, ami óriási élményt nyújtott a diákoknak. A tanévzárón átvett oklevelek és jutalomkönyvek szintén nagy örömet jelentettek számukra. A félévkor elnyert legjobb magatartású osztálynak járó oklevelet sikerült ismét kiérdemelniük. Boldog izgalommal várják az iskolai napközis tábort, ami szintén sok élményt tartogat számukra.
Úgy érzem, hogy a boldogságórák hozzájárultak ahhoz, hogy tanulóim sok pozitív érzelmet élhettek át. A támogató segítségnyújtás segítette őket abban, hogy a kudarcból siker legyen, ami örömhöz és boldogsághoz vezetett.
Fenntartható boldogság
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodája Bácska u Telephely
Már hosszú évek óta részt veszünk a programban. Ebben a nevelési évben is sikeresen feldolgoztuk a programot, amely által gyermekeink szociális kompetenciái sokat fejlődtek. A következő tanévben is újra csatlakozunk hiszen a program fejlesztő hatását a mindennapokban tapasztaljuk. Mindenkinek jó pihenést és tartalmas nyarat kívánunk.
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodája Bácska u Telephely
Már hosszú évek óta részt veszünk a programban. Ebben a nevelési évben is sikeresen feldolgoztuk a programot, amely által gyermekeink szociális kompetenciái sokat fejlődtek. A következő tanévben is újra csatlakozunk hiszen a program fejlesztő hatását a mindennapokban tapasztaljuk. Mindenkinek jó pihenést és tartalmas nyarat kívánunk.
Rimóci Szent István Általános Iskola
A gyerekekkel összegyűjtöttük a boldogságórákon készült munkákat. Azok az alkotásk kerültek fel a faliújságra, amely számukra a legjobban tetszett.
Nagykárolyi 1-es számú napköziotthon
A júniusi hónap témája a „Fenntartható boldogság”, ezért a „Bogyó és Babóca” nagycsoportosai Baloo Maci segítségével egy örömteli búcsút vett az óvodától és kisebb csoporttársaktól. Kicsik és nagyok együtt táncoltak, mókáztak és uzsonnáztak, majd könnyes búcsút vettek az óvónéniktől és dadusoktól. A búcsúzás végén Baloo Maci minden kisóvodásnak egy édességcsomaggal kedveskedett, aminek a gyermekek kimondhatatlanul öröltek.
Törteli Szent István Király Általános Iskola
Csodálatos nyári terveink: utazás, sátorozás, pancsolás, szabadidő, boldogság!
A gyerekekkel elkészítettük a Galaxis-fát, melynek ágaira bölcs gondolatokat gyűjtöttünk össze. Ezek a bölcs üzenetek segítenek jókedvre deríteni, boldoggá tenni. A feladat megoldása közben jókat nevettek, viccelődtek egymással a gyerekek. Jó volt látni a boldog, mosolygós arcukat..
Minden tanuló kapott egy puzzle-t, amire rárajzolták azt az emléket a tanévből, melyre a legszívesebben emlékeznek, ami a legnagyobb örömet szerezte számukra.
A puzzle-ből elkészült a közös boldogságkirakónk.
Éves Beszámoló Hőseim csoport 2023
A boldogságórák tartásába a 2021/2022-es évben kapcsolódtam be az akkor 5.-es Hőseim csoporttal. Úgy láttam, hogy a témák feldolgozása pozitív hatással volt az osztályközösség alakulására és a gyerekek lelkivilágára, ezért a 2022/2023-as tanévben is folytattam osztályommal a boldogságórákat.
Szeptember: A boldogságfokozó hála
A szeptemberi iskolakezdés mindig kicsit nehéz, érdemes végiggondolni, miért vagyunk hálásak egymásnak. Először megbeszéltük, kinek hogyan telt a nyara, miért hálás a szüleinek, majd kihúzták a gyerekek egymás neveit, és szívecskékre írták, miért hálásak egymásnak.
Október: Az optimizmus gyakorlása
A hatodikosoknak aktuális elgondolkozni arról, hogy mik szeretnének lenni, így a legjobb énem plakátot készítettük el. A gyerekek körberajzolták a kezeiket és az ujjaikba írták, milyen életet szeretnének élni felnőttkorukban. Hasznos volt végiggondolni a legoptimistább jövőt, hogy ne csak a mindennapi gondokat lássák maguk körül. Az elkészült „kezeken” lévő célokat név nélkül felolvastam és ki kellett találniuk, ki írhatta. Igazán jó móka volt.
November: Társas kapcsolatok: Ki vagy Te?
Érdekes látni, hogy néhány gyerek mennyire nincs tisztában a saját értékeivel, el sem gondolná, mennyien szimpatizálnak vele valójában. Az órát az önbizalomfejlesztő relaxációs gyakorlattal kezdtük, a gyerekek szívesen végezték, majd az előre kinyomtatott Ki vagy Te? lapot töltötték ki. Közben meghallgatták és énekelték is Pharrell Williams Happy című számát. Ezután a megfelelő szó című történetet hallgatták meg és megbeszéltük a véleményüket és a szavak erejének hatását.
December: Boldogító jócselekedetek
Az ajándékozás mindig öröm, még ha csak egy kis apróságról is van szó. A jobb veled a világ képeslapot készítettük el, mellyel megajándékozták egymást. Év közben szorgosan gyűjtötték a gyerekek a műanyag kupakokat, így jutott belőle a billegő hóember elkészítéséhez is, melyet otthoni ajándéknak készítettek el. Volt, aki inkább malomjátékot készített a kupakokból és ezt szánta ajándéknak, természetesen csak kipróbálás után.
Január: Célok kitűzése és elérése
Ki ne szeretne győzni, elérni a céljait? Az órát a relaxációs gyakorlat elvégzése után a győzelem tündér dalával kezdtük. Ezután megbeszéltük, hogy milyen közös osztályprogramot tűznének ki célul és megszavazták a mozit. Ezt követően soroltam én is a feltételeimet, hogy a mozizáshoz milyen kisebb céloknak kell teljesülniük. A rövid távú célból hosszú távú cél lett, mivel kiderült, a mozilátogatás korlátozva van, de eljött ez az idő is. Addig pedig sok-sok apróbb célt sikerült több-kevesebb sikerrel teljesíteniük.
Február: Megküzdési stratégiák
A gyerekek az első félév után szívesen megpihennének, de a küzdelem folytatódik tovább. A kihívásokat és nehézségeket nem tudjuk elkerülni, de a megküzdési stratégiákat át lehet gondolni, meg lehet tanulni. Először megbeszéltük, milyen kihívásokat tapasztaltak az elmúlt félév során. Ezután a Hőseim csoporttal a pozitív élmények újraélése relaxációs gyakorlattal folytattuk az órát, mellyel sikerült ellazulniuk. Megbeszéltük, hogy a lehetséges megoldási módszereket, majd a Találékony térképet, a kihívások térképét készítették el a gyerekek. Azt tapasztaltam, hogy ha a gyerekek egy problémát már azonosítani tudnak, a stresszt is könnyebben tudják kezelni és hamarabb felismerik megküzdési lehetőségeket. A rajzok elkészítése után közösen megbeszéltük, kinek mi okoz nehézségeket, azonosítottuk, hogy milyen érzéseket kelt benne, mennyire objektívek ezek a problémák és egy kicsit eltávolodva milyen megoldásimódokat látnak és a többiek milyen tanácsokat tudnak adni nekik.
Március: Apró örömök élvezete
Először beszélgettünk arról, kinek mi okoz örömet a mindennapokban, majd a gyerekek 2 sorba álltak, és visszatükrözték egymás érzéseit. Ismerve az osztályt, hogy mennyire szeretnek rajzolni, a boldogságóra munkafüzetből választottam számukra a mandala rajzolását. Örömmel dolgoztak a színezésen.
Április: Megbocsátás
Az órát vitaindítással kezdtük, meg lehet-e mindent bocsátani, kinek lehet megbocsátani, miért fontos a megbocsátás. Kifejezték, milyen érzések kavarognak bennük, amikor haragszunk valakire. Arra is rámutattam, hogy nekik okoz lelki fájdalmat, ha nem tudnak megbocsátani. Kerestünk interneten dalokat a megbocsátásról. Ezután megrajzolták a megbocsátás folyamatábráját.
Május: A testmozgás gyakorlása
Motivációként meghallgattuk újra a Jól érzem magam című dalt, majd beszélgettünk arról, mennyi pozitív hatása van a rendszeres testmozgásnak, hogyan érzik magukat egy kimerítő tesióra vagy játék után. Majd betettem újra a Happy című számot, már ekkor is elkezdődött a mozgolódás, eközben a lányok a mozgáshoz kapcsolódó érzéseiket fejezték ki rajzban.
Június: Fenntartható boldogság
A feladatok közül a Bölcs Galaxis fát készítettük el. Elképzeltük, milyen lehet az élet egy messzi-messzi galaxisban és mindenki megírta a bölcs gondolatait, mellyel a bolygólakók életét segítheti. Az üzeneteket szalagokra ragasztottuk, majd mindenki választott egyet becsukott szemmel. Átbeszéltük, mit tanultunk ebben az évben a boldogságórákon.
Készítette: Pappné Szőllősi Gabriella
Buji II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM: 033565
Hőseim csoport
Buj, 2023.06.16.
A tanév utolsó boldogságórája már a ballagásra készülődés jegyében telt. Minden tanév végén hagyomány, hogy végzős diákjaink maradandó ajándékkal búcsúznak az iskolától, a diáktársaktól, pedagógusoktól, és a nevelő-oktató munkát segítő alkalmazottaktól. Az iskola udvarán idén is a helyére kerülhetett a nyolcadik osztályosok által ültetett facsemete. Hagyományunk szerint egy lakatot helyeztek el a gyerekek, melynek kulcsát a fa mellé a földbe ásva őrzik meg az utókornak.
Az iskola udvarán, csodálatos nyárias időben emlékeztünk vissza az elmúlt években tartott boldogságóráinkra. Az első ilyen óra óta a gyerekek sokat nőttek, változtak, de végzősként is nagy örömet okoztak nekik ezek a foglalkozások.
Előkerestük, végignéztük elkészült műveinket, melynek során örömmel láttam, hogy a boldogság fenntartására való képességük ebben a tanévben tovább fejlődött. A tanórát most is meditációval zártuk.