Feltétel nélküli önszeretet

AKI téged örökké szeret!

Az órát egy Mini Mindfullnessel kezdtük, hogy a gyerekek megnyugodjanak, elengedjék az aznapi feszültséget és az órán ki tudjanak bontakozni, inkább a jóra koncentrálva. Beszélgetést kezdeményeztem, hogy számukra mit jelent önmagukat szeretni, mi az ami jó dolog az életükben, önmagukban (gondoltunk itt akár külső és akár belső tulajdonságra). Megkerestük, hogy ki az AKI őket örökké szereti, feltétel nélkül. Ezek után megtanultunk közösen egy verset:

„Porszemlétem e világon
illatozó, tüskés rózsa,
én vagyok a jó barátom,
kinek hibám csupán morzsa.

Büszkén hordom szelídségem,
hogyha jó jön, nagy örömöm,
önszeretet lüktet bennem,
nevess velem, megköszönöm.”

Forrás: www.poet.hu – magyar versek

Megnéztük a Harmat Kiadó rövidfilmjeit „Az 5 szeretetnyelv sorozatból”, majd elkészítettük az osztály szeretetlevelét. Aki leírt mindent a szeretlevélre amit gondolt, színezhetett, persze ezt is az önszeretet témájában.
Az óra végén jutott egy kevés idő arra is, hogy kimenjünk az aznapi napsütéses időbe és egy szuper hangalapú drámajátékkal zártuk az órát.

„Jól érzem magam!”

2025. január
Önbizalom program
Feltétel nélküli önszeretet

A héten a Hóemberek Világnapjára készülve papírgurigából kis sapkát készítünk fonalból, azzal foglalatoskodtunk délelőtt. A módszer nem nehéz, de azért elég nagy figyelmet kíván, a bemutatás után azonban sokan meg tudták csinálni. Aliz segített a többieknek is, hogy ügyesen haladjanak. A szőnyegre leülve meghallgattuk a Szeretet-dalt, amiről beszélgettünk, majd a Szilárd manó meséjét olvastam el nekik, véletlenül tovább lapoztam, mert ez a következő téma meséje. De ez nem zavart minket, mert nagyon aranyos mese, és beszélgettünk róla, utána meg a Szeretet ölelést is kipróbáltuk. Jól esett, hogy engem is, és a dadus nénit is megölelgették.
Elmeséltem a Manóbunker mesét is, és végig beszélgettük a mese közben írt kérdéseket. Nagyon tetszett: Zsombi saját maga megajándékozására azt mondta, hogy összegyűjti a jelmezeit egy dobozban, mert azt elrakják emlékbe. Volt, aki a kincseit rakja egy dobozba. Amikor a tökéletlenségről beszéltünk, akkor olyan cukik voltak, mert nagyra nyitott szemekkel néztek rám, és mondták, hogy hát az ő anyukájuk márpedig tökéletes! Ez igazi óvodás válasz volt, és el is fogadtam tőlük, mert teljesen igazuk van, így tartsák csak a szívükben mindig a szüleiket. Már mindenki megcsinálta a hóember sapkáját, amire mondtam nekik, hogy ezt is maguknak csinálják, mert majd ha hazaviszik, díszítheti a szobájukat. Beszélgettünk még arról is, hogy vajon miért találták ki a Hóemberek Világnapját? Mert amikor építjük, örömet érzünk a szívünkben! A játszótéren kényeztettük magunkat ma az ovi udvara helyett.
S láss csodát, szerdára hóesés érkezett, siettünk is ki az udvarra, miután mindenki megfonta a hóembere sálát is, hogy csütörtökön csak rá kelljen kötni a nyakára. Az udvaron a kis mennyiségű hó miatt csak kicsike hóemberek születtek, de volt célbadobás hógolyóval, nyalóka és hóangyal készítés is. A Holle anyót meséltem el reggeli előtt, és Bella zenéjére mesepárna foglalót játszottunk. Gyakoroltunk néhány verset, dalt is a hóemberről, és hóról.
Csütörtököt tornával kezdtük, kendővel tornáztunk, ami puhaságával jól eső érzés volt a gyerekeknek, mert most a bőrükön ezt a finom érzetet érezték. Nagyon figyelmesek, ügyesek voltak, mindenki nagyon igyekezett. Egy kis mindfulness gyakorlatot is csempésztünk a gyakorlatokba, amikor az arcukra tett kendőt le kellett fújni az arcukról, és ahhoz, hogy egyáltalán megmozduljon, lassan, de erőteljesen kellett kiereszteni a levegőt. Reggeli után német oktatás volt, amit nagyon szeretnek, mert vicces, mozgalmas, táncos. Ezek után megcsináltuk a hóembereket, rizzsel töltött palackokat matricával, sapkával, sállal, szemekkel, seprűvel, vattával díszítettünk, illetve egészítettünk ki. Kicsit utána néztem a Hóemberek Világnapjának, hogy miért is ünnepeljük, és néhány érdekességet mondtam evvel kapcsolatban, például, hogy a mindig vidám, vicces figurától mindenkinek jó kedve lesz, és hogy német országban él a világ legtöbb hóemberét összegyűjtött bácsija, aki világrekorder. Elmeséltem a Varázsecset című mesét, kicsit interaktívan, hiszen már látták a mesét, és így tudtak segíteni a mesélésben. A mese után megcsináltuk a mindfullness gyakorlatot a könyvből, amikor plüsst tettünk a mellkasunkra, és lélegzetvételünket figyeltük. A tanulsága az volt, hogy lélegzésünket mi irányítjuk, és ha lassan vesszük a levegőt nyugodtabbak, és higgadtabbak vagyunk.
Pénteken újabb hóembert készítettünk festéssel, ragasztással, papírtányérból, vattakoronggal, közben volt alkalmunk énekelni, verselni a hóemberről. Játékpakolás után pedig játszottunk egy kicsit. Szánkósat játszottunk, úgy, hogy a mesepárnára ketten ültek rá egymásnak háttal, és a hátsó az első gyermeket a hóna alatt át kellett ölelnie. Imitáltunk egy kicsit a szánkózást, hol lassítottunk, hol gyorsítottunk. Aztán a hátsó gyerek belesúgta az előtte ülőnek, hogy miért szeret vele játszani, miért szereti őt. Azután cseréltek, azután mindenki mindenkivel cserélt. Miután jól estek a dicsérő szavak amiket hallottak, hallottunk, mert sokan elmondták hangosan is mit mondtak, akkor a mesepárnát a hasuk közé fogva, egymást átölelve kellett vinni az ablakig, és vissza. Majd egy kis masszírozás következett, mesepárnára a páros egyik tagja lehasalt, kapott szeretet masszírozást, majd csere. Zenére táncoltunk, amikor lekapcsoltam, akkor mesepárnára kellett állni, barátok egy párnára, úgy lehetett, hogy minél többen ráférjenek, ehhez persze meg kellett ölelniük egymást. Annyira belemerültek ebbe a szeretet adásba, hogy hozzám is odaszaladtak, és megölelgettek. A mai mese Az állatok nyelvén tudó juhász volt. A végén
kiemeltem a kitartást, mint erényt, ami nagyon jó erősségnek számít.

Miért vagyok szerethető?

A Feltétel nélküli önszeretet foglalkozáson először kitöltettem velük egy mondatbefejezési feladatot arról, hogy miért szerethetőek, s ez után már nem feladatokat adtam, hanem csak beszélgettünk. A témákat az Önbizalom program könyvből merítettem.
Először azt kérdeztem, hogy miben hisznek, és ez a hitük, miben segíti őket. Sokan hisznek Istenben, ami többségüknek segít valóban, de volt köztük, aki formálisnak érzi a hitét, ezért nem is jelent támaszt a számára. Többen önmagukban hisznek, és ez erőt ad nekik.
Majd arról érdeklődtem, hogy az elmúlt hónapokban milyen pozitív visszajelzést kaptak másoktól, aminek örültek. Volt akinek a barátja mondta, hogy több van benne, mint amit kihoz magából, megerősítettem, hogy így látom, én is. Volt olyan, akinek a latin tanára, aki már két hónapja csak őt felelteti minden órán jegybeírás nélkül, megdicsérte, hogy jól tanul. Volt, akit a testvére dicsért meg a félévi tanulmányi eredményéért. Valóban ez a kislány sokat javított, ezt mondtam is neki. Így sem éri el 4-est, sem az átlaga, de SNI-s, és – bár fáj neki, hogy a testvérei (3 testvére van) mind kitűnőek, ő pedig nem éri el ezt –, de kihozza magából a legtöbbet.
Ez után arra voltam kíváncsi, hogy milyen magasra teszik a lécet önmagaguk számára? Van, aki azt válaszolta, ő inkább alacsonyra teszi, vagy arra a szintre, ahol úgy érzi, jelenleg van, mert így biztosan meg tudja ugorni. Van, aki talán túl magasra, mert ha sikerül akkor jó, ha nem akkor meg tudja, hogy azért nem, mert túl magasra tette, de tudja, hogy majd el fogja később érni a célt, csak még nincs kész rá. Végül megbeszéltük, hogy épp csak egy kicsit feljebb célszerű tenni a lécet, mint amit megszoktunk, hogy kihívást jelentsen, de túlterheltséget, kudarcot ne.
Beszélgettünk még arról is, hogy ki miben sikeres. Van, aki azt érzi sikernek, hogy egy rá pikkelő tanárral túlélte az elmúlt tanévet. Van, aki azt, hogy egy tanár megdicsérte, hogy jól rajzol. Van, aki a zongoratudására büszke.
Következő témánk az volt, hogy ki miért tudná magát még jobban szeretni. Itt jöttek az önnön hibákkal való szembenézések. Ha szorgalmasabb lenne, ha jobban tudna koncentrálni, ha sikeresebb lenne a szerelemben. Ha jobban tudna jó lenni másokhoz.
Majd arra a kérdésre, hogy milyen kedves szavakat szeretnének hallani magukról minden nap. Olyan válaszokat kaptam, hogy ha megköszönnék azt, hogy sokat szerepel órán, és így a többiek megússzák a szereplést. Hasonlóan a többiek is a köszönetet, a hálát hiányolták bizonyos emberektől körülöttük.
Az utolsó kérdésre már nem is jutott idő. Jól elbeszélgettünk ezekről, mert reagáltam arra, amit mondtak, illetve nekik is eszükbe jutottak történetek a másik válasza alapján. s így most ilyen lazább formában foglalkoztunk a témával.

3700 Kazincbarcikai Összevont Óvodák Nefelejcs Tagóvodája

Az Óvodában fontos, hogy a gyermekek elfogadják saját magukat olyannak amilyenek valójában és merjék megmutatni a „világnak”!
A gyerekekben rejlő képességek, tehetségek csak úgy tudnak felszínre törni, ha mi felnőttek lehetőséget adunk és biztosítunk a számukra.
A játékokon keresztül, komplex módon valósítjuk meg nap mint nap az óvodában.

1 2 3
‹