képek




Fazekas József Általános Iskola
Január – Célok kitűzése
Az órát prof. dr.Bagdy Emőke relaxációs gyakorlatával kezdtük. Megbeszéltük előtte, hogy mi a célja a relaxációnak, mit szeretnénk elérni vele (lecsendesedés, koncentráció, figyelem összpontosítása a témára, ráhangolódás).
Következő feladatunk egy útkereső rejtvény volt, három különböző szintű feladattal.
Csoportokban dolgoztunk:
1. csoport: túl egyszerű
2. csoport: reális, életkoruknak megfelelő
3. csoport: túl nehéz feladat.
A feladat megoldása után megbeszéltük, hogy milyen érzés volt az adott csoportban dolgozni. Az 1. csoport tagjai nem élvezték a feladatot, mert túl egyszerű volt, nem jelentett kihívást. A 3. csoport tagjai szintén nem élvezték, mert túl nehéz volt a feladat, nem jelentett sikerélményt nekik. A 2. csoport tagjai jól érezték magukat feladatvégzés közben, hiszen a feladat gondolkodtató volt, de meg tudták oldani, sikerélményhez juttatta őket.
A feladatból azt a következtetést vontuk le, hogy érdemes reális, elérhető célokat kitűzni (a túl könnyű cél nem jelent kihívást, a túl nehéz nem okoz sikerélményt).
Az óra folytatásában kitűzték a gyerekek a jövőjükre vonatkozó reális, elérhető céljaikat, majd erről készítettek egy plakátot.
Az órát híres emberek idézeteivel színesítettük, elolvastuk és megbeszéltük, hogy hogyan vélekednek ezek a hírességek a célokról




Az óra rövid bevezetése után az \”Az öreg halász és a nagyravágyó felesége\” című mesét hallgatták meg a gyerekek, ahol rendhagyó módon nekik kellett a mese után kitalálni, mi is lehet a mai óránk témája. Ügyesen és gyorsan jöttek rá arra, hogy a célok – tervek – vágyak – befektett energia milyen módon kapcsolódik egymáshoz.
Miközben halkan hallgattuk a hónap dalát, a gyerekek is kívánságokon gondokodtak és a munkafüzetben található halak segítségével ők is terveztek, kívántak. Ezekből a kívánságokból plakátot fogunk a következő órán készíteni, ami majd kikerül az osztály falára is.
Néhány példa a gyerekektől: \”Gyógyuljon meg anyukám!\”; \”Szeretnék egy lovat!\”; \”Rendőr szeretnék lenni!\”; \”Legyen egy hörcsögöm!\”; \”Kamionvezető legyek!\”; \”Emma legyen a feleségem!\”….stb.
Elérkezett a január és mi kitűztük céljainkat. Úgy gondoltam először, hogy kiscsoportosaimmal ezt a témát nehezebben fogom feldolgozni, de pozitívan csalódtam. A beszélgető kör alkalmával remek kis célokat fogalmaztak meg három éveseim is, amin nagyon meglepődtem. Például: G. célja: Ne egye le a ruháját ebéd közben, ezért befordítja a kanalat a szájához, bekapja (nem szürcsöl, mint Mazsola!) és oda hajol. 😀
A hónap dala nagy sikert aratott a csoportban. Napközben is kérték, és táncoltak rá. 🙂
A Boldogságóra könyvből az „Óvó néni játékát” játszottam el a gyerekeknek, hiszen mackó-hetünk volt. A gyerekek nagyon élvezték és végig együtt működőek voltak. Számomra hihetetlen volt mennyire segítőkészek. Nagy hatása volt a játéknak, utána sokáig térképeket rajzoltak a gyerekek, hogy elérjék a kitűzött célt.
Boldogan várjuk a következő témát! 🙂