Ebben az időszakban a Boldogságóra témájának megfelelően a célok kitűzését, az azokhoz vezető út megtapasztalását és a sikerélmény megélését helyeztem a középpontba. A tevékenységeket tudatosan úgy terveztem, hogy a gyermekek saját élményeiken keresztül tapasztalhassák meg: egy cél eléréséhez kitartásra, figyelemre és sokszor több próbálkozásra van szükség.
A foglalkozások érzelmi ráhangolását a Boldogvár meséje segítette, amely jó alapot adott a közös beszélgetésekhez a vágyakról, célokról és az odavezető útról. A mese feldolgozását követően közösen építettük meg a saját „várunkat”, ahol a gyerekek együtt terveztek, egyeztettek és dolgoztak. A közös alkotás során megtapasztalták, hogy egy nagyobb cél csak együttműködéssel valósítható meg, a kész vár pedig mindenki számára kézzelfogható sikerélményt jelentett.
A célok elérésének folyamatát tovább erősítette az otthoni kavicsfestés, amelybe a szülőket is bevontuk. Minden gyermek hazavitt egy kavicsot, amelyet családi segítséggel festettek ki, majd visszahozták az óvodába. A gyerekek büszkén meséltek az otthoni alkotásról, ezzel is megélve, hogy egy elkezdett feladatot végig lehet vinni, és az eredménye értékes.
A Weöres Sándor Újjé-vi mese című versének meghallgatása után elkészített százlábú jól szemléltette a cél felé vezető apró lépések fontosságát. A gyerekek számára érthetővé vált, hogy minden „lépés” számít, és a haladás nem mindig egyszerre történik. Az alkotás során fejlődött a kitartásuk, figyelmük és feladattudatuk.
A Bagdi Bella dalok meghallgatása pozitív érzelmi légkört teremtett, megerősítette az önbizalmat és a „meg tudom csinálni” érzést. A dalok üzenetei jól kapcsolódtak a témához, segítették az érzelmi ráhangolódást és a belső motiváció erősödését.
A célbadobásos játékok mozgásos formában tették átélhetővé a célra irányuló figyelmet. A gyerekek megtapasztalták, hogy nem mindig sikerül elsőre, de a próbálkozás, az újrakezdés és a kitartás elvezethet a sikerhez. A játék során természetes módon jelent meg az egymás biztatása és az öröm megosztása.
A téma feldolgozása során jól be tudtam építeni a korábbi boldogságórák elemeit is: a közös élményeken keresztül erősödött az optimista szemlélet, az önbizalom és a közösséghez tartozás érzése. A gyermekek életkoruknak megfelelő szinten tapasztalták meg, hogy a célok elérése folyamat, amelyben minden apró lépésnek jelentősége van.
Célok kitűzése és elérése
A gyerekek egy képzeletbeli varázsgömbbe néztek és lerajzolták ill. leírták jövőbeli céljaikat.
A 2026-os tanévet energiával feltöltve, célokkal maguk előtt kitűzve kezdték a szorgalmas méhecskék az 5.A osztályban.
Az év első boldogságórájának a fő témája a célok kitűzése és elérése volt.
Az óévet általában mindenki újévi fogadalommal zárja. Arról beszélgettünk óránk elején, hogy ki mit fogadott meg az óév végén, mit tűzött ki célként maga elé.
Példagyakorlatként elkészítették saját Bakancslistájukat a tanulók a 2026-os évre előre tekintve. Belekerültek a bakancsba mindazok a dolgok, amiket szeretnének ebben az évben elérni, helyek ahová szeretnének eljutni, célok amiket szeretnének megvalósítani. Benne van minden ami számukra örömet, boldogságot jelent, okoz.
Ezekből az elkészült bakancslistákból készült egy kollázs és videó is, melyet feltöltve meg lehet tekinteni. Továbbá egy 2026-os naptár is, melyet kitettünk az osztályban, minden hónapban egy-egy tanuló céljait szemléltetvén.
A téma továbbgondolásaként a januári hónapra kaptak egy projekt-feladatot is a tanulók, bevonva ezzel az iskolát is.
Csoportokra osztódva riporterstábokat alakítottak ki. Feladatul azt kapták, hogy készítsenek villáminterjúkat az iskolai élet számos résztvevőjével. Interjúalanyaikként a következő résztvevőket választották: az igazgató bácsinkat, a 2 igazgatóhelyettest, tanáraik közül jó párat (alsós és felsős), a konyhás néniket, a portás nénit és számos diáktársukat.
Közösen készítettünk egy kérdőívet, annak segítségével kezdtek neki az interjúk készítésének. Ezen interjúk fő témája az, kinek milyen céljai vannak ebben a tanévben, milyen újévi fogadalmat tett az iskolával kapcsolatban.
Az interjúk készítése hatalmas erőkkel folyik, jelenleg is folyamatban van. Határideje a februári hónap eleje, első boldogságórája. Azon fognak a tanulók beszámolni az elkészült interjúk alapján a hallottakról.
Lévén iskolaújságunk és iskolarádiónk is, ezért úgy egyeztünk, a következő boldogságórán szerkesztünk egy közölhető írást, melyet valamelyik iskolai médiában megjelentetünk majd.
A szorgalmas méhecskék folyamatosan gyűjtötték az információkat egész januári hónap folyamán. Alig várják a következő órát, hogy beszámolhassanak.
Én pedig a következő beszámolómat, hogy én is megtehessem ugyanezt:)
Sikerekkel tele, boldogságos új esztendőt kívánunk mindenkinek:)
Célok kitűzése és elérése téma
• Foglalkozást kezdő relaxáció: (38-39. oldal kézikönyv)
„Az én hangom” (Kézikönyv 37. oldal)
„Hintaszék”
• Foglalkozást kezdő mondóka:
„Kicsi vagyok én, majd megnövök én,
Én leszek a legboldogabb a Föld kerekén!” (Munkafüzet 11. oldal)
• Foglalkozás dala:
„Bagdi Bella: Van nekem egy álmom”
• A téma bevezetése:
Beszélgetés a mindennapi feladatainkról, céljainkról
Célba dobás babzsákkal
• A téma feldolgozása:
• Mese:
Megtölteni a termet (ismeretlen eredetű legenda)
• Játék:
„Óvó néni játéka” (kézikönyv 126. oldal)
Célba dobó játék
• A téma lezárása:
„Téli útkereső” színező
• Foglalkozást záró éneklés:
„Bagdi Bella: Boldog vagyok”
Aki tud célokat kitűzni, könnyebben hoz jó döntéseket…
Szikszai György Református Óvoda és Általános Iskola Örömsziget Óvodája
Célokat folyamatosan nap, mint nap tűzünk magunk elé. Januárban azonban még nagyobb fókuszt helyezünk egy-egy cél kitűzésére, elérésére. A négy évesek céljai között sok minden szerepel pl: magasabb, szebb építmények alkotása, egyre apróbb puzzle kirakása, önállóság növelése öltözködésben. A varrás, fűzés, mint új technika azonban igen nagy kihívást jelentett mindenki számára. kitartással, újra kezdéssel, segítséggel megoldották.
Célok kitűzése
A mai órán valamennyien megírtuk Bakancslistánkat. Tartalmazza vágyainkat, céljainkat, amelyek segítenek álmaink elérésében.
Boldogságóra 7. osztály
Január 18. Micimackó világnapja
Ebből az alkalomból felidéztük legkedvesebb emlékeinket a mesével kapcsolatban. Melyik szereplőt szerettük és melyiket kevésbé. Összegyűjtöttük a szereplőket és az ő legfontosabb tulajdonságaikat is.
Célokat tűztek ki a gyerekek, melyeket bakancsra írtak. Év végén kiderül, mit sikerült megvalósítani!
Egy célt már ki is pipáltunk: korizni volt az osztály
Az idei év első boldogságóráját a téli szünet után, nagyon várták a gyerekek. Új év, új célok kitűzése. Az elmaradhatatlan irka-firka nevű relaxációs gyakorlattal kezdtük az órát, majd Bagdi Bella: Van nekem egy álmom című dalát elevenítettük fel és énekeltük el többször is.
Az öreg halász és a nagyravágyó felesége című mese meghallgatásával folytatódott az óra, amit Szabó Gyula előadásában hallgattak meg a gyerekek.
A mese feldolgozását és dramatizálását követően mindenki kitűzött egy reális célt magának, amit megosztott az osztálytársaival.
Az óra hátralévő részében pedig a munkafüzetben található színezőt készítették el a gyerekek, amiből kiállítást rendeztünk és kiválasztottuk a legszebben sikerült munkát.