Eljátszottuk a „Megbocsátok? Nem bocsátok?” játékot. A gyerekek nagyon élvezték. Érdekes volt megismerni véleményeiket a megbocsátásról. Végül közösen arra jutottunk, hogy a megbocsátás felszabadít.
Boldogságóra Alapprogram
Decemberben a fő mottónk a “Jobb adni mint kapni” mondat. A szeretet ünnepén a gyermekekben tudatosult, hogy nem az a lényeg, hogy mit kapsz hanem, hogy te mit adhatsz. Megbeszéltük, hogy a mindennapokban mi a jó cselekedet. Mit cselekedhetünk otthon. Játék gyanánt mindenki készített egy szívet. Ezeket a szíveket a beszélgető kör alkalmával elővettük és aki aznap valami jót cselekedett otthon vagy az óvodában az felnyújtotta a szívét és elmondhatta, hogy mi volt az a jóság és hogy ő benne ez a cselekedet milyen érzéseket keltett.
Ebben a hónapban a barátsággal foglalkoztunk. Meghallgattuk a Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek dalt. A gyermekek kagylókat adhattak a barátjuknak és elmondhatták, hogy miért ilyen jó barátok. Ezeket a kagylókat hazavihették emlékbe. Építettük a csoport kapcsolatot a pókháló játékkal. A kezdő mondatuk “Azért szeretlek téged mert…”.
Októberben az optimizmusról beszéltünk. Megismerkedtek a gyermekek a Tódi törpe varázsszemüvege mesével és mondókájával. Ezt a varázsszemüveget elkészítettük és a gyermekek hazavihették.
Közösen megfestettük az „Értékeim fáját” a csoportszoba ablakára. Megbeszéltük a fa ágainak jelentését. Ezekre az ágakra az apróbb sikerek/ pozitív tulajdonságok jelei kerültek fel. Pl a “megtudom csinálni” ágra azoknak a gyermekek a jelei kerültek fel akik eltudták mondani, hogy mi az amit ők megtudnak csinálni ( cipőkötés, asztalterítés, felöltözés stb.)
A boldogság várunk első fokánál megismerkedtünk a hála fogalmával. Közösen énekeltünk és mondókáztunk. A gyermekek megfogalmazhatták, hogy miért hálásak a “Hálaszív” készítésekor a beszélgető kör során.
Februárban a Boldogságórák témája a megküzdési stratégiák voltak. Kiemelten foglalkoztunk a lámpaláz leküzdésével, mivel a közelgő nyelvi farsangi előadás sok tanuló számára éppen aktuális kihívást jelentett. Közösen megbeszéltük:
– Mit is jelent a lámpaláz?
– Kinek volt már hasonló élménye?
– Milyen testi és lelki tünetek kísérhetik?
– Hogyan lehet ezeket felismerni és hatékonyan kezelni?
A gyerekek tapasztalatokat osztottak meg, és közösen gyűjtöttünk módszereket, amelyek segíthetnek nyugodtabban, magabiztosabban kiállni mások elé.
Februárban a szeretet és összetartozás is fontos szerepet kapott. A diákönkormányzat nagyköveteivel Valentin-nap alkalmából Szeretetdobozt készítettünk, amelybe az iskolába járó gyerekek névvel vagy név nélkül üzeneteket küldhettek azoknak, akiket szeretnek vagy kedvelnek. A doboznak nagy sikere volt – több mint egy hétig díszítette az iskola előterét, és a gyerekek izgatottan várták, hogy megkapják a számukra írt kedves üzeneteket. Az iskolai farsangon néhány üzenetet fel is olvastunk, majd mindenki megkapta a neki szóló sorokat.
Márciusban, a tavasz első napsugaraival együtt, mi is igyekeztünk tudatosan észrevenni a természet apró csodáit, és megtalálni az örömöt a mindennapokban. A Boldogságórák keretében a gyerekek elkészítették a Napraforgós feladatot: lerajzoltak egy napraforgót, majd a szirmaira felírták, hogy mi minden okoz számukra boldogságot a hétköznapok során.
Emellett nagy lelkesedéssel készültünk a Boldogság Világnapjára is. Az eseménynek nagy sikere volt az iskolában, pár szülő és kolléga is kifejezte köszönetét a szervezésért, ami külön öröm számunkra.
Március 20-án a Boldogság Világnapját számos szívmelengető aktivitással ünnepeltünk meg. 💛
📌 Boldogságpontjainkon a diáknyagykövetek és a boldogságórás diákok segítségével különféle feladatokkal vártuk a diákokat, amelyek a pozitív gondolkodást és a jó cselekedeteket erősítették. Emellett a boldogságórás negyedikesek elrejtett pozitív üzenetekkel lepték meg az iskola tanulóit – sokan nagy örömmel és meglepetéssel találtak rájuk!
📌 Az alsó tagozatosok padjába is bíztató üzenetek kerültek, hogy mindenki egy kis kedvességgel indíthassa a napját. A szülőket reggel útravaló pozitív gondolatokkal vártuk az iskola bejáratánál, amelyeket magukkal vihettek.
🔹 A tanítási órákra is becsempésztünk egy kis boldogságot játékos feladatokkal, hogy még színesebb legyen ez a nap.
🤗 Az Öleléspont volt a nap legnagyobb sikere! Sok diák és tanár is örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez, terjesztve a szeretet és a jókedv hullámait az iskolában.
🏞️ Az iskolával szemben lévő játszótéren is elrejtettünk motiváló üzeneteket, hogy a környéken járók is találkozhassanak a boldogság apró jeleivel. Emellett az ottani szülők számára letéphető útravalókat is kihelyeztünk, hogy a nap folyamán bármikor meríthessenek belőlük egy kis inspirációt.
A szívderengető napot egy szív alakú csoportképpel zártuk. 💖
Az óra elején a szokásos ráhangolódás után röviden átismételtük a korábban tanultakat: mit is jelent megbocsátani, miért nehéz néha, és hogyan segít a megbocsátás abban, hogy mi magunk is könnyebbé váljunk, lelkileg felszabaduljunk.
Ezután kimentünk az udvarra, ahol egy „Megbocsátok? Nem bocsátok?” elnevezésű játékos, de gondolatébresztő feladatot végeztünk el. Három helyszínt jelöltünk ki, mindegyikhez külön jelentés tartozott. A tanulók az állítások felolvasása után odafutottak ahhoz a helyhez, amelyik az ő válaszukat tükrözte. A feladat során fontos volt, hogy mindenki őszintén reagáljon, ugyanakkor elgondolkodjon a saját érzésein is.
Az órát rövid meditációval zártuk.
A havi témánkat a Nógrádi Tavaszi Pedagógiai Napok programsorozat keretén belül bemutathattuk. A megbocsátás gyakorlása témakör előtt a megszokott relaxációs gyakorlatokkal kezdtük a közös tevékenykedést a gyermekekkel. Jól megmozgatva izmainkat, bemelegítettünk a közös tánchoz, énekléshez Bagdi Bella : Ho’oponopono című dalára. Beszélgető kör keretén belül téma azonosítását segítő ismeretbővítő és mélyítő eszközként „Ha valakit megbántottál…” vers segítségével részletesebben elmélyültünk kivel történt a napokban valamilyen sérelem, hogy bocsátottak meg neki, vagy hogyan kértek ők bocsánatot, ha esetlegesen sérelmet okoztak egy társuknak. Bábelőadással kísért mese fordulatos eseményei segítettek azt az érzést beaznosítani, milyen ha valakit nem szándékosan vagy szándékkal megbántunk. Varázsszőnyegünk elrepített Hawaii szigetére. Megismerkedtünk a szigetre tévedt királlyal és alatvalóival, és a helyi lakosok szokásaival. Meg tudtuk mit jelent a Ho’oponopono – hibázni lehet és a hibákat ki tudjuk javítani csak használjuk az 5 varázsszót: sajnálom, kérlek, bocsáss meg, köszönöm, szeretlek. A téma jelével is megismerkedtünk és ki is színezhették azt gyermekek. Bevontuk az óvodánkat megbocsátásnapot tartva. Az el nem maradható közös ének és tánccal zártuk a csodás napot.
Szófelhők készültek a környezetvédelemmel és a megbocsátás témához kapcsolódóan.