A májusi boldogságóra témája a testmozgás és az egészséges életmód gyakorlása. Ennek jegyében az iskolánk alsó és felső tagozata reggeli közös táncolással kezdett, hogy közösen égessük a kalóriát és a zsírt. Ezáltal felhívtuk a gyerekek figyelmét az elhízás veszélyeire, és a helyes táplálkozási szokások betartására. A jó hangulathoz és a dinamikus mozgáshoz a gyerekek nagy slágerét választottuk.
Boldogságóra Alapprogram
A napot a közeli, árnyas ősfás parkban töltöttük a Süni csoporttal, ahol a természet közelségét és az élet apró örömeit állítottuk a foglalkozás középpontjába. A gyerekekkel énekeltünk, piknikeztünk, miközben madárcsicsergést hallgattunk, figyeltük a fák mozgását, a természet hangjait és illatait. A közös élmények során kiemelt szerepet kapott a lelassulás, az érzékelés és a jelen pillanat megélése.
Szabad mozgásra is lehetőség nyílt: futkároztunk, fára másztunk és különböző természetes akadályokon keresztül ügyeskedtünk. A gyerekek nagy örömmel fedezték fel a környezet apró csodáit – egy hangyaboly, egy különleges falevél vagy éppen egy pillangó is izgalmas megfigyelési ponttá vált. A foglalkozás során beszélgettünk arról is, hogy milyen sok örömöt adhatnak a természet egyszerű ajándékai, és hogy a boldogság sokszor épp ezekben a hétköznapi pillanatokban rejlik. A napot feltöltődve, nyugodtan és vidáman zártuk.
A mai Boldogságóra foglalkozásunkat különleges, állatasszisztált keretek között valósítottuk meg, két terápiás kutya részvételével. A program középpontjában egy játékos, mesébe illő történet állt: egy plüss gólya „mentése”. Az óvodás gyermekek egy izgalmas akadálypályán haladtak végig, amely Muffik elemekből, hullahopp karikákból és hidrogyöngyökkel teli állomásokból állt. A történet szerint a gólyát az egyik kutyus „elcsente”, és a gyerekek feladata az volt, hogy a másik kutya segítségével visszajuttassák a fészekbe.
A foglalkozás során a gyerekek sokat mozogtak, miközben fejlődött egyensúlyérzékük, finommotorikájuk, valamint szenzoros érzékelésük is. A kutyákkal való együttműködés különösen motiváló volt számukra, és játékos formában érzékenyítettük őket az állatok iránti felelősségre, az empátiára és a segítségnyújtás fontosságára. A program tematikájával kapcsolódtunk a Madarak és fák napjához is: a foglalkozás során a gyerekek különböző érdekes információkat tanultak a gólyákról, például élőhelyükről, táplálkozásukról és vándorlási szokásaikról. Így a nap nemcsak érzelmi és mozgásos élményekben, hanem ismeretszerzésben is gazdag volt.
Ez a témakör nem volt könnyű a gyerekek szemszögéből, megértetni velük, hogy a megbocsátással magunknak teszünk jót.
Nagyon sokat beszélgettünk, ez egy igazi „kibeszélős hónap” volt. A beszélgetőkörök alkalmával többen elmondták, mikor bántódtak meg, kerültek olyan helyzetbe, ami számukra nagyon nehéz volt. Elmesélték, hogy kinek osztották meg ezt, és milyen tanácsot kaptak.
Tudatosítottam bennük, hogy mindenkivel előfordul, hogy megbánt másokat és nem volt benne semmi szándékosság. Lehetőséget kaptak, hogy ha osztálytársaikat bántották meg, most kérjenek tőle bocsánatot és egy öleléssel „pecsételjék” ezt meg.
Kowalsky meg a Vega Sajnálom bocsáss meg dalát nagyon szívesen énekelték.
Talán akkor értették meg a megbocsátás magunkra gyakorolt jótékony hatását, amikor egy hátizsákot teleraktunk könyvekkel, ami a haragot, a bosszúságot, a neheztelést jelképezte és ezzel kellett sétálniuk, magukkal cipelve a sérelmek által okozott érzést. Egy idő után levették a hátizsákot a hátukról, és a megkönnyebbültség érzését élhették át. Bízom benne, hogy ez az érzés megmarad bennük.
Hangulati bevezetés: Játék: Gyümölcssaláta c. közös játék
Motiváció: „Egy igazi barát megbocsát!” Mit jelent számotokra ez a gondolat?
Beszélgető kör: Hogyan tudjuk kezelni, ha valaki megbántott bennünket? Volt-e olyan élményetek, amikor megbocsátottatok valakinek? Milyen érzések voltak bennetek? A boldogság egyik legfontosabb forrása a megbocsátás.
A megbocsátás jele c. történet feldolgozása röviden.
A beszélgetést segítő kérdések:
Mi a tanulsága a történetnek? Hogyan érezhetjük magunkat, amikor megbocsátunk, vagy mi kérünk mástól bocsánatot? Milyen előnyökkel járhat a megbocsátás annak, aki megbocsát? (fejleszti a személyiséget, leteszi a sérelmet, lemond a haragról)
Kívánj jót azoknak, akik megbántottak!
Kívánom, hogy biztonságban légy!
Kívánom, hogy egészséges légy!
Kívánom, hogy boldog légy!
Kívánom, hogy könnyen élj!
Közös feladat: Bocsánatkérő pillangók készítése, pillangóreptetés
Készítsük el a megbocsátás pillangóit! Gondoljatok egy helyzetre a közelmúltból és amikor valakire valamiért mérgesek lettetek, vagy megbántott valaki benneteket. A pillangóra írjátok rá érzéseiteket, gondolataitokat, vagy színekkel mutassátok meg!
Gondolatban reptessétek fel a pillangótokat, hadd repüljenek! Engedjétek el a sérelmeiteket, bocsássatok meg!
A munkálkodás közben meghallgattuk a hónap dalát.
Hangulati lezárás:
Hogyan éreztétek magatokat, amikor elkészültek a megbocsátás pillangói?
A pillangókat reptessük fel!
„Abban a pillanatban, amikor valaki figyelmet szentel valaminek- legyen az akár egy fűszál-, a dolog maga rejtélyes, bámulatos, leírhatatlanul pompás világgá változik.” (Henry Mille)
A március hónapban a víz világnapját is ünnepeljük. A gyerekekkel beszélgettünk röviden a víz fontosságáról, a tudatos vízhasználatról és természetes vizeink megóvásáról.
Arról, hogy óvjuk a vizet, mert minden vízcsepp érték, az éltető erőnk.
A boldogságóra témája márciusban: Az apró örömök élvezete
A gyerekekkel arról beszélgettünk, milyen érzés, amikor öröm ér bennünket?
Az örömök fokozzák boldogságunkat, lelki békénket. Az öröm lehet apró, vagy nagy. Ki, hogyan éli meg a ért örömeit. A téma elmélyítéséhez elolvastuk és feldolgoztuk:
Az öröm forrása c. történetet.
A beszélgetést segítő kérdések:
Mire gondolhatott a kislány, amikor megérkezett a mamájához?
A nagymama észrevehetett-e valamilyen szokatlan dolgot a kislány viselkedésében?
Milyennek ismertétek meg Édát? Mely tulajdonságai vannak meg bennetek is?
Melyik a mese legkedvesebb mondata számotokra és miért?
Csapatjáték: Add tovább a labdát!
Közös feladat:
Apró örömeiteket vízcseppek formájában kifejezhetitek!
A közös munkálkodás közben meghallgattuk Bagdi Bellától a hónap dalát.
A téma hangulati lezárása: az elkészült alkotások felkerültek a boldogságóra falunkra. A gyerekek elmondhatták, hogyan alkották meg a vízcseppeket. Illetve kinek ,miért tetszik az alkotása, vagy társa alkotása.
Edit néni és a kis Némethesek bizakodó csapata
„Boldognak nevezzük azokat az embereket, akik az életük során megtanulták elviselni az élettel járó nehézségeket, így ezek nem tudják őket maguk alá gyűrni.” (Juvenalis)
A téma kibontásához elolvastuk és feldolgoztuk:
A szamuráj szerencséje c. történetet. c.mesét.
A beszélgetést segítő kérdések:
Milyen volt a szamuráj a mese elején? Hová ment és mit tett bánatában?
Valóban szerencsésen indult a kalandja?
Hogyan reagált a Szamuráj a változásokra?
Kik segítettek rajta és ő kiknek nyújtott segítséget?
Mi lett a megküzdésének a jutalma?
Ti mikor cselekedtetek volna másként és miért?
Fel tudtok idézni olyan eseményt, amikor valami nem úgy alakult, ahogyan elterveztétek? (Kihívás elé állított benneteket.)
Hogyan tudunk úrrá lenni a nehézségeinken? Mit tehetünk?
Beszélgettünk arról, hogy a farsangi rendezvénysorán az is a célunk, hogy vágyainkat ki tudjuk fejezni. Vannak, akik ilyenkor beöltöznek erős harcosnak, hogy átéljék, megküzdjenek nehézségeikkel. Jobb szellemi, fizikai erőnlétünkért való küzdés, vagy olyan személyekért, akikkel életünk során elköteleződünk. Milyenek a szamurájok, japán harcosok?
Sok válasz született: erős, bátor, okos, éles eszű
Játék: kakasviadal-megküzdés
Feladat:
Én vagyok a saját hősöm! Szamuráj páncél
Hogyan nézne kis a ti Szamuráj Énetek? Milyen lenne a ruhátok? Milyen erősségetek van szamuráj harcosként? Rajzoljátok le? Készítsétek el! A közös munkálkodás közben meghallgattuk Bagdi Bellától a hónap dalát.
A téma hangulati lezárása:
Végezetül, aki szerette volna, bemutathatta az ő szamuráj harcosát, hogyan néz ki.
Edit néni és a kis Némethesek csoportja
„A dolgok nem kívül kezdődnek, hanem belül, és nem alul, hanem felül és nem a láthatóban, hanem a láthatatlanban.” (Hamvas Béla)
A 2025. január az újév, újévi célok jegyében zajlottak. A célok jelentik az első lépést a jövő tervezése felé, és alapvető szerepet játszanak a készségek fejlesztésében az élet különböző területein. Közös beszélgettünk arról, hogy 2025-ös évbe léptünk.
A célok kitűzése és elérése téma kibontásához elolvastuk a Varázsecset c. mesét.
A beszélgetést segítő kérdések:
Milyennek képzelitek Ma Liangot?
Mi volt Ma Liang álma?
Mit tett meg az álmai megvalósítása érdekében?
Mely tulajdonságai, képességei segítették ebben?
Mennyi idő telhetett el a mesében és ez idő alatt módosult-e a kitűzött célja?
Kitől és milyen tulajdonságaiért kaphatta a Varázsecsetet?
Milyen nehézségeken ment át és milyen akadályokat győzött le, hogy valóra váltsa álmát?
A gyerekkel beszélgettünk céljaikról, terveikről. Az újév kapcsán készítettünk újévi szerencse patkókat, lóheréket.
A célok kitűzésénél néhány szempontot emeltünk ki:
pl.
-iskolával, tanulással kapcsolatos célok
-egészséggel kapcsolatos célok
-sporttal, hobbival kapcsolatos célok
-családdal, barátokkal kapcsolatos célok
4. Játék: Add körbe a Varázsecsetet!
Ha lenne nálatok is egy ilyen varázsecset, mit festenétek vele?
Milyen célokat tűzöl ki a varázsecseted segítségével? Írjátok, rajzoljátok meg a saját meséteket Varázsecset címmel!
A közös munkálkodás közben meghallgattuk Bagdi Bella csodálatos dalát:
Van nekem egy álmom
Végezetül az elkészült csodás munkákat felraktuk a faliújságunkra.
Edit néni és a kis Némethesek csapata
A testmozgás, egészséges életmódot választottam májusi témaként, mert az English Plus tankönyvünkben a ‘School/Physical activity’ a jelenlegi anyagunk.
Bemelegítő feladatként szókincsbővítést végeztünk : https://www.cambridgeenglish.org/
, aztán az ‘Én és a mozgás’ feladatot próbáltuk ki. Ezt a fajta, mozgásos feladatot szeretem használni, hogy néha felálljanak a padból a gyerekek.
Következő órára mindenki kutatást végzett a kedvenc sportolójáról és ez alapján kitötltöttek egy adatlapot, amelybe beleírtam a javasolt kérdéseket is.
‘Gallery walk’ formájában mindenki elolvashatta a többiek adatlapját és azokról le kellett írni, hogy mit tanulhatunk ezektől a sikeres sportolóktól.
Ezenkívül kipróbáltuk még az ‘Active circle’ című feladatot, amikor kártyák alapján kell bizonyos mozdulatokat, mozgásokat végezniük. Ezt a játékot egy Mindfulness Erasmus képzésen vettem a Smart Teachers Play More szervezettől.
https://www.smartteachersplaymore.com/