A tanév utolsó boldogságórájának a témája a „Fenntartható boldogság” volt. A kolléganőmmel úgy döntöttünk, hogy ismét összevonjuk a két 11A-s németes csoportot, és egy közös boldogságórával zárjuk a tanévet.
Az órára bevittük a Pozitivity társasjátékot, amit kisebb csoportokban kipróbálhattak a diákok. Nagyon elnyerte a tetszésüket, igazán jókedvre derültek a feladatok megoldása közben.
Ez alkalommal magyarul játszották, de a kolléganőmmel már azon gondolkodunk, hogy elkészítjük a német nyelvű változatát, akár a tanulók bevonásával közösen.
A tanulók visszajelzései alapján elmondhatjuk, hogy a diákok nagyon élvezték a tanév 10 boldogságóráját. Különösen tetszettek nekik a kreatív feladatok, ahol rajzolhattak, színezhettek, illetve valamit közösen alkothattak. Jó volt kiszakadniuk 1-1 óra erejéig a dolgos hétköznapokból.
Arra biztatjuk a kollégákat, hogy minél többen csatlakozzanak a programhoz. Segítsük hozzá a gyerekeket ahhoz, hogy mindig pozitívan gondolkodjanak, és ezáltal boldogabb felnőttekké váljanak.
Boldogságóra Alapprogram
10. foglalkozás: Most is lesz folytatás!
Cél: A foglalkozás célja az, hogy a gyermekek folytassák a programot. Pozitív gondolkodással éljenek, keressék meg mindenben a pozitív érzelmeket. Mindennek van jó oldala is. Vegyék észre, milyen fontosak a társas kapcsolatok, legyenek empatikusak, segítsenek egymásnak. Váljon szokássá a pozitív gondolkodás.
Korcsoport: 4-6 éves óvodáskorú gyermekek
Foglalkozás menete:
Ráhangolódás a foglalkozásra: A gyermekekkel „A napüdvözletet” mozogtuk le a jógából. A gyerekek nagy örömmel végezték a feladatot, szívesen ismételték meg többször is.
Motiválás: A gyermekekkel eljátszottuk a szeretetfolyosót. Két csoportot alkottunk, akik két oszlopban álltak. Mindenki oda állhatott, ahová szeretett volna. Mindenki végig ment a folyosón. Jó volt hallani, milyen kedves tulajdonságokat mondanak egymásnak. Jól esett mindenkinek ez a játék.
Körbeadtuk a kiváncsiság gömböt. Nagyon jó játék volt.
Barátságfa: Közösen formáztuk meg a fákat. Mindenki azzal, akivel akarta.
Boldogságb táncot jártunk! Mindenki elengedte magát, és táncolhatott, ahogy és akivel szeretett volna.
Nagy öleléssel fejeztük ki a szeretetünket egymás iránt!
Megtartottuk az Évzárót, ballagást, majd megbeszéltük, hogy szeretnénk folytatni a Boldogságóra programot a következő évben is. Mindenki szivecskét mutatott a kezeivel, aki szereti ezt a programot.
Október az optimizmus gyakorlásának hónapja a Boldogságóra programban. Önbizalomerősítő mozgással, nyújtómozgás gyakorlattal kezdtük az órát, majd elénekeltük a hónap dalát.
Október 30-án megrendezésre került iskolánkban az állatok világnapja. Az Oroszlányi Ebrendészeti Telepen dolgozók jöttek el hozzánk. A látogatás előtti boldogságórán párban állva osztottuk meg egymással az állattartással kapcsolatos gondolatainkat, nehézségeinket, majd ezeket feloldó lehetőségeket kerestünk. A gyerekek remekül meg tudták fogalmazni ehhez kapcsolódóan, hogy mi a különbség az optimista és a pesszimista ember között. Kérésemre összegyűjtötték azokat a gondolatokat, érzéseket, melyekre optimizmusukat építhetik. Kértem, hogy otthon készítsenek pesszimista-optimista szemüveget a kutyatartásra vonatkozóan.
Ezután a Keresd meg a 4 bölcs, optimista mondatot a színek alapján! – feladat következett. A gyerekek párban dolgoztak, egy megkezdett mondatot kellett befejezniük optimistán és pesszimistán. Ezután megbeszéltük együtt, ki milyen befejezést talált. Az órát meditációval zártuk.
Fenntartható boldogság – záró boldogságóra
A fenntartható boldogság témáját a könyvben található mesével vezettem be (Bezzeg Andrea-Boldog erdő-Kerek erdő). Elmondtam a gyerekeknek, hogy a történet főszereplője Dóri és Peti lesz, akik különleges kalandra indulnak. A mese meghallgatása után kérdésekkel segítettem a gyerekeket abban, hogy jobban elmélyüljenek a történet tanulságaiban: Mi tette boldoggá a szereplőket? Mi segítette őket, amikor nehézségekkel találkoztak?
Ezután közösen visszaidéztük a korábban megélt boldogságórák legemlékezetesebb pillanatait. Felelevenítettük, milyen témákról beszélgettünk (pl. hála, jócselekedetek, barátság, apró örömök), és mindenki elmondhatta, hogy számára melyik volt a legkedvesebb, legörömtelibb óra.
A visszatekintés után eljátszottuk a „Szeretetfolyosó” nevű játékot, amely során minden gyermek szeretetteljes szavakat kapott a társaitól. Ezután arra kértem őket, hogy képzeljék el a saját „Boldogságvárukat” – egy varázslatos helyet, ahol mindig jól érzik magukat, ahol öröm, szeretet és biztonság várja őket. Ezt követően egy közös „ölelő kör” játékban üdvözöltük egymást képzeletbeli boldogságvárunkban, erősítve az összetartozás érzését.
Ezután ünnepélyesen átadtam számukra az „Oklevelet a Boldogságvárba való megérkezésért”, elismerve ezzel a részvételüket, nyitottságukat és együttműködésüket.
Zárásképpen arra kértem a gyerekeket, hogy rajzolják le: mi volt számukra a legszebb, legörömtelibb pillanat az óvodában, ami igazán boldoggá tette őket. A rajzokat mindenki bemutatta a többieknek.
Ez a záró alkalom nemcsak egy emlékezetes összegzése volt a boldogságprogramnak, hanem megerősítette bennük azt is, hogy a boldogság forrásai gyakran bennünk rejlenek – és bármikor újra előhívhatók, ha figyelmet, szeretetet és hálát adunk egymásnak és magunknak.
Jócselekedeteinket vettük számba, és megbeszéltük, hogy miben tudjuk ezeket kifejezni mások számára is. Akár csoporton belül egymás felé történő megnyilvánulásaink:
– Odaadtam a barátomnak az egyik játékomat;
– Töltöttem a mellettem ülő kiscsoportosnak vizet uzsonna alatt, mert mondta, hogy szomjas;
vagy otthoni megnyilváulások:
. Segítettem anyának megteríteni az asztalt;
– Elpakoltam a szobámban a játékaimat, amiért apa megdícsért.
Közösen készítettünk ajándékot a szülőknek Karácsony alkalmából.
Karácsonykor a feldíszített fa alatt is számba vettük mindezeket, és hálásak voltunk a Jézuskának azért, hogy mindezeket ő is látta, és meglepett minket olyan ajándékkal a fa alatt, amiket hazavihettünk, és olyanokkal is, amelyekkel a csoportban játszhatunk ezután közösen.
Nagyon sok beszélgetés volt ezen a foglalkozáson, fényképezni szinte el is felejtettem olyan jót beszélgettünk. Meghallgattuk a Hoponopo dalt, innentől a varázsszavakat használtuk egész foglalkozáson és azok köré építettem azt. Úgy gondolom egy mély és tartalmas, elgondolkodtató boldogságórán vagyunk túl.
Csoportunk szokás-, szabályrendszerének alkalmazása a témához kiemelt szerepet kapott: kézfogás sorakozásoknál, kör alakítás és kézfogás körjátékoknál, segítségnyújtás egymásnak munkavégzés jellegű tevékenységek során.
Foglalkozásaink alkalmával örömmel vettek részt a gyermekek a felkínált feladatokban, szívesen tevékenykedtek közösen kis társaikkal.
A testmozgás öröme – Oviolimpia
A testmozgással kapcsolatos tevékenységet a könyvben ajánlott mese feldolgozásával indítottam. A mese során a gyerekek megismerkedhettek a mozgás fontosságával játékos és élményszerű módon. A mese után közösen beszélgettünk a történtekről, majd kérdésekkel irányítottam a figyelmüket arra, hogy miért jó mozogni, mit éreztek a mese szereplői, amikor sportoltak, és ők maguk mit szeretnek legjobban mozogni.
Ezután eljátszottuk egyik kedvenc mozgásos játékukat, a Ropi, gombóc palacsinta játékot, hogy megérezzék a mozgás örömét.
A játék után a beszélgetést áttereltem arra, hogy az óvodában is milyen fontos a mindennapi mozgás. Megbeszéltük, hogy a mozgás segít egészségesnek, erősnek és vidámnak maradni, ráadásul segít levezetni a feszültséget és örömöt is ad. A gyerekekkel együtt gyűjtöttünk ötleteket: mitől lesz egészséges az életünk? A gyerekek elmondták, hogy fontos a sok mozgás, a friss levegő, a zöldség-gyümölcs, a pihenés, és az is, hogy sokat nevessünk, játsszunk.
Oviolimpia – élményszerű mozgásos nap
A beszélgetés után nagy lelkesedéssel jelentettem be, hogy idén is megrendezzük az Oviolimpiát, amelyen a mi csoportunk is részt vesz. Elmagyaráztam, hogy a versenyzés során nem az a legfontosabb, ki a leggyorsabb vagy legerősebb, hanem hogy együtt csináljuk végig, próbálkozzunk, és örömmel vegyünk részt a mozgásban. Aki végigcsinálja az öt versenyszámot, egy különleges érmet kap majd jutalmul!
A felkészülés részeként megtanultuk a saját csapat indulónkat.
Versenyszámok:
1. Szlalomfutás – kikerülve a bójákat, futással.
2. Egyensúlyozás bosu labdákon – végigsétálás leesés nélkül
3. Labdagurítás szlalomozással
4. Ugróiskola – mozgásos feladat
5. Kötélhúzás – közös erőpróba, csapatszellem fejlesztése
Az olimpia megnyitóját zászlólengetéssel és az indulónk közös elmondásával indítottuk. A gyerekek izgatottan vettek részt a mozgásos feladatokban, és nagy örömmel buzdították egymást. A versenyszámok végén minden gyermek a nyakába kapta az ovis érmet, amely nemcsak a teljesítményüket, hanem a lelkes részvételüket is elismerte.
Ez a nap nemcsak mozgásfejlesztésről szólt, hanem együttműködésről, kitartásról, és az apró sikerek örömének megéléséről is. A gyerekek büszkék voltak magukra – és egymásra is.
9. foglalkozás: Örökmozgók!
Cél: A foglalkozás célja az, hogy a gyermekek kedvet kapjanak a rendszeres mozgáshoz. Ismerjenek meg többféle mozgásformát, hogy lássák mennyi lehetőségük van a mozgásra. Tapasztalják meg, hogy a mozgás örömet okoz, és ez által egészségesebbek lesznek.
Korcsoport: 4-6 éves óvodáskorú gyermekek
Időkeret: 25-30 perc, az alkotás több időt is igénybe vehet.
Foglalkozás menete:
Ráhangolódás a foglalkozásra: A gyermekekkel Madarak és fák napja alkalmából kirándulásra mentünk a madártani ösvényre. Végig haladtunk az ösvényen, közben hídon mentünk át, fák alatt bújkáltunk, és köveken lépkedtünk végig. Közben természetesen új ismereteket szereztünk a madarakről. Pillangókat kergettünk, hangyákat kerestünk.
A gyermekekkel elénekeljük az „Előre jobb kezedet, utána hátra!” éneket, miközben elvégezzük az énekben lévő mozdulatokat.
Sokféle mozgásformát kipróbáltunk: Jógáztunk, ugráltunk, karikás ugró játékok, volt egyensúlyozás gumikon, házfoglaló játék babzsákokkal, mászókázás, és elmentünk egy szuper játszótérre kirándulni!
Akadálypályát hoztunk létre a csoportszobába!: A gyermekekkel a csoportszobában székekből hoztunk létre akadálypályát, melyet bekötött szemmel kellett teljesíteni az egyik gyermeknek, úgy, hogy a társa hátulról vezette át a székek között.
Sportos mozgásokat utánoztak a gyermekek tükörjátékkal. Nagyon szerették ezt a feladatot a gyermekek.
Bozsik focitornán is részt vettünk ebben a hónapban.
Székfoglaló játék: A gyermekek zenére mozogtak, amikor megállt a zene, le kellett ülni egy székre. Akinek nem jutott, az kiesett a játékból. Többször is eljátszottuk, annyira tetszett a gyerekeknek.
Ugróiskoláztunk: Az udvaron ugróiskoláztunk! Nagyon jó volt! Ez a hónap tele volt mozgásos élményekkel.
A gyermekeket segítettük abban, hogy meglássák, nincs olyan kihívás, amelyben egy kis kitartással nem lehet helytállni. Közös tevékenykedés, avagy hogyan lesz a tökből töklámpás (pl.: közös tökfaragás ).A mindennapi óvodai lét velejárói is a problémahelyzetek, melyek váratlanul lépnek, fel, és megoldásra várnak (pl.: étkezés közben kiborul a víz, vagy leesik az evőeszköz, játék során a játékospolc alá gurul a kisautó).