A novemberi témához illően (illetve a gyermekek óvodai viselkedésének megfigyelése és adventi hangolódás jegyében) a csoportunkban nyílt napot tartottunk, ahol egy másik csoportba járó gyermek kedves anyukájának önzetlen felajánlásaként különböző kézműves dolgokat (hógömb, karácsonyi gipszfigura és gyertyatartó festés, minikarácsonyfa-díszítés) barkácsolhattak a gyerekek és szüleik. A szívmelengető gesztusért és az abból kerekedő kreatív időtöltésért, ezáltal a szülők-gyermekek-csoportban dolgozók közt formálódó kapcsolatokért nagyon hálásak lehetünk!
Márton-naphoz kapcsolódóan szintén közös programra invitáltuk a családokat: az ovisokkal tanult libás versek, dalosjátékok bemutatása után különböző „libás-magvas” ügyességi feladatokat próbálhattak ki a gyerekek, majd szürkületkor lámpás-fáklyás felvonulásra indultunk az óvoda környékén, hogy a jószívű Szent Márton emlékére „körbe vigyük” a szeretet lángját.
Valamint a társas kapcsolatok alakulását, csoportkohéziót erősítette a moziünnep alkalmából megszervezett mozizáson való részvételünk is, mely kapcsán elsétáltunk a közelben található helyi művelődési házba, hogy megtekintsük a Lengemesék című vetítést.
Boldogságóra Alapprogram
Október első napjaiban vidám szmájlikból álló mosolygós füzérrel illetve az állatok világnapjához is kapcsolódóan mosolygós állatok képeivel dekoráltuk intézményünk bejáratát, mert a mosoly világnapja alkalmából idén is csatlakoztunk a „Mosolygós Magyarokért Mozgalom” kezdeményezéséhez: mosolygós üzenetekkel ellátott kártyával ajándékoztuk meg intézményünk minden tagját, valamint a délelőtt folyamán tett sétánk során is osztogattunk belőlük azoknak, akikkel összetalálkoztunk.
Az ölelés világnapján pedig kiemelt figyelmet fordítottunk az ölelés gyakorlására.
Csoportunkban több olyan szokást is kialakítottunk, ami jó példa a hála gyakorlására:
– gyümölcsevés előtt mindig megkérdezzük, hogy aznap ki hozott gyümölcsöt és a többiekkel együtt megköszönjük neki („Köszönjük szépen x.y., hogy hoztál nekünk gyümölcsöt!”, ha többen is hoztak, akkor: „Köszönjük szépen, hogy hoztatok nekünk gyümölcsöt!”), „jutalomból” pedig aznap az adott gyermek(ek) kíván(nak) jó étvágyat az elfogyasztáshoz
– minden mesélést követően a gyerekek közösen megköszönik a mesét („Köszönjük szépen a mesét x.y. néni!”)
– mozgásfoglalkozások után minden gyermektől meg szoktam kérdezni, hogy melyik gyakorlat tetszett neki(k) a legjobban
Az új kispajtások kedvéért gyakoroltuk a tavaly megtanult Boldogságmondókát és elmeséltem a Maci bajban van című történetet, mely után beszélgettünk a háláról és igyekeztem mindenkit arra biztatni, hogy próbáljon megfogalmazni legalább egy dolgot, hogy miért hálás, amiben a nagyok már elég ügyesek is voltak. Zárásképp meghallgattuk a hónap zenéjét (Szép nap, ölelj most át engem…), melyet a régi ovisok már egyből énekeltek, az új kispajtások még csak figyelmesen hallgattak és próbálták utánozni a hozzá kapcsolt mozgásunkat.
A májusi téma, a testmozgás egész hónapban fontos szerepet kapott az osztályunkban. Minden lehetőséget kihasználtunk a sportok megismerésére. Részt vettünk az iskolai és a városi kihívás napi programokon. A délutáni szabadidőt gyakran az iskola melletti játszótéren töltöttük. Boldogságórán feldolgoztuk Szepesi Zsuzsanna: Az erdő hálája című meséjét.
Boldogságóra program
„Testmozgás” tevékenységterv
Tevékenység támája: a mozgás és az egészséges életmód fontosságának játékos, élményszerű feldolgozása.
Tevékenység ideje: 2026. Május
Tevékenység helyszíne: EBÓI Ney Ferenc Tagóvodája
Tevékenység célja: A gyermekek mozgás iránti pozitív attitűdjének alakítása, az egészséges életmód alapjainak megerősítése, valamint a testi–lelki jóllét megtapasztalása játékos tevékenységeken keresztül.
Fejlesztési területek:
• Mozgásfejlesztés: nagymozgások, koordináció, egyensúlyérzék fejlesztése.
• Érzelmi nevelés: pozitív énkép, örömélmény, feszültségoldás.
• Szociális készségek: együttműködés, szabálykövetés, egymásra figyelés.
• Anyanyelvi fejlesztés: szókincsbővítés, véleményalkotás.
• Kognitív fejlesztés: egészséges életmódhoz kapcsolódó ismeretek bővítése.
Tevékenység előkészítés, eszközök:
• Csoportszoba, eszközök előkészítése.
• Boldogságóra könyv.
• IKT eszköz.
• Tornaeszközök: pad, zsámoly, karika, tölcsér, alagút.
Tevékenység menete
1. Ráhangolódás, bevezetés:
• Relaxációs gyakorlat mozgással: „ Hintaszék”; „Malomkörzés”
• Bagdi Bella: Jól érzem magam dal meghallgatása, mozgással kísérése. GYEREKDAL- Bagdi Bella: Jól érzem magam boogie (Official Audio) 2026. Április
2. Témafeldolgozás mesével – Élményszerű tanulás
Mese:
„A lusta király” – Bagdi Bella, PROF. Dr. Bagdy Emőke, Tabajdi Éva: Boldogságóra kézikönyv pedagógusoknak és szülőknek. Mental Focus Kiadó. Budapest, 2017 – 2023. augusztus (2. kiadás), 175 – 176. old.
Mese utáni kérdés feltevés:
• Mit szeretsz mozogni? Mi a kedvenc mozgásformád?
• Sorolj fel egészséges dolgokat!
• Mi az, ami árthat az egészségünknek?
• Ha lenne egy játszótér, amit te rendeznél be, milyen mozgásos játékok lennének benne?
• Mi jut eszedbe a sportról?
3. Mozgásos játék:
• „Tűz, víz, repülő”
• „Lufi a magasban”
• Szabad mozgás, előre összeállított pályán.
Zárókör:
• Ölelőkör
• Játék a smiley- kal – Hogy érzed most magad?
FELHASZNÁLT FORRÁS:
Bagdi Bella, PROF. Dr. Bagdy Emőke, Tabajdi Éva: Boldogságóra kézikönyv pedagógusoknak és szülőknek. Mental Focus Kiadó. Budapest, 2017 – 2023. augusztus (2. kiadás), 187. – 203. old.
Bagdi Bella: Jól érzem magam dal. GYEREKDAL- Bagdi Bella: Jól érzem magam boogie (Official Audio) 2026. Április
Boldogságóra program
„Fenntartható boldogság”” tevékenységterv
Tevékenység támája: a kedvesség, az együttműködés, a segítségnyújtás és a természet szeretetének örömének megtapasztalása.
Tevékenység ideje: 2026. Június
Tevékenység helyszíne: EBÓI Ney Ferenc Tagóvodája
Tevékenység célja: a gyermekek tapasztalják meg, hogy a tartós boldogság a szeretetteljes kapcsolatokból, a segítőkészségből, a hála gyakorlásából és a természettel való harmonikus együttélésből fakad.
Fejlesztési területek:
• Pozitív érzelmek felismerése és kifejezése. Önbizalom, pozitív énkép fejlesztése.
• Szociális készségek: empátia, együttműködés és s egítőkészség.
• Közösségi élménye és társaskapcslatok gazdagítása.
• Környezettudatos szemlélet megalapozása.
Tevékenység előkészítés, eszközök:
• Csoportszoba, eszközök előkészítése.
• Boldogságóra könyv.
• IKT eszköz.
• Színes gyöngyök, madzag, csomagolópapír, krepp- papír, ragszató, ceruza.
Tevékenység menete
1. Ráhangolódás, bevezetés:
• Relaxációs gyakorlat mozgással: „Napimádás”. Szeretetfoyosó.
2. Témafeldolgozás mesével – Élményszerű tanulás
Mese:
„Boldog erdő – Kerekerdő” – Bagdi Bella, PROF. Dr. Bagdy Emőke, Tabajdi Éva: Boldogságóra kézikönyv pedagógusoknak és szülőknek. Mental Focus Kiadó. Budapest, 2017 – 2023. augusztus (2. kiadás), 211 – 216. old.
Mese utáni kérdés feltevés:
• Kerekerdő melyik részén lennétek és miért?
• Melyik színű gyöngyöknek örültél volna a legjoban?
• Mit tennél még az erdőben? Hova érkeznek a gyermekek?
3. Mozgásos játék:
• „Seprűtánc”
• „Bízz bennem!”
4. Kreatív tevékenység:
• Gyöngyfűzés,
• Boldogságvár készítése, homkból, dobozokból, papírból.
Zárókör:
• Öleléslánc
• Játék a smiley- kal – Hogy érzed most magad?
FELHASZNÁLT FORRÁS:
Bagdi Bella, PROF. Dr. Bagdy Emőke, Tabajdi Éva: Boldogságóra kézikönyv pedagógusoknak és szülőknek. Mental Focus Kiadó. Budapest, 2017 – 2023. augusztus (2. kiadás), 205. – 221. old.
A megbocsátás témáját az udvari tevékenység során mutattuk be a csoportnak. Boldog Dóra és Breki bábok segítségével egy rövid kis jelenetben mutattuk be, milyen megoldásokkal bocsáthatunk meg egymásnak, hogyan rendezhetjük békésen kisebb összezörrenéseinket.
A bábjáték után vízzel kapcsolatos játékokat játszottak a gyerekek, megfigyelés azt, hogy a nyári, tikkasztó hőségben milyen pillanatok alatt elolvad a jég, éppen így illan el a harag és a bánat is.
A Boldogságóra keretében a testmozgás és az egészséges életmód fontosságával foglalkoztunk. A téma feldolgozását egy különleges programmal tettük élményszerűvé: a tanulók a CyberJump trambulinparkban tölthettek el egy aktív délelőttöt. A gyermekek nagy örömmel vettek részt a különböző mozgásos tevékenységekben, amelyek során lehetőségük nyílt ugrálni, futni, egyensúlyozni és játékos formában fejleszteni mozgáskoordinációjukat.
A program célja az volt, hogy a tanulók saját élményeken keresztül tapasztalják meg a rendszeres testmozgás pozitív hatásait. A mozgás nemcsak a fizikai egészség megőrzésében játszik fontos szerepet, hanem hozzájárul a lelki egyensúly kialakításához is. A gyerekek megtapasztalhatták, hogy a sport és az aktív kikapcsolódás segít a feszültség oldásában, javítja a hangulatot, növeli az energiaszintet, valamint erősíti az önbizalmat.
A közös program során különösen fontos szerepet kapott az együttműködés és az egymásra való odafigyelés. A tanulók bátorították társaikat, együtt örültek a sikeres próbálkozásoknak, és megtanulták, hogy a mozgás öröme nem a versengésben, hanem a közös élményekben is megmutatkozik. A játékos feladatok fejlesztették a kitartást, a koordinációt és a szabálykövetést, miközben a gyerekek önfeledten szórakozhattak.
A program végén közösen beszélgettünk arról, hogyan hatott rájuk a mozgás, milyen érzéseket éltek át a foglalkozás során, valamint arról is, hogy a mindennapokban milyen formában tudják beépíteni életükbe a rendszeres testmozgást. A tanulók egyetértettek abban, hogy a mozgás örömet szerez, feltölt energiával, és hozzájárul ahhoz, hogy kiegyensúlyozottabbnak és boldogabbnak érezzék magukat. A CyberJumpban eltöltött idő így nemcsak kellemes kikapcsolódást jelentett számukra, hanem értékes tapasztalatokat is nyújtott a testmozgás és a jóllét kapcsolatáról.
A tevékenységet Bagdi Bella: Ha boldog vagy…c. dalával indítottam, amit körben állva elmutogattunk. Ezután két sorban szembe álltak a gyerekek, és mindenki egyenként végig mehetett a „szeretetfolyosón”.
A témához kapcsolódó mesének A sziget című mesét választottam, amit a gyerekek érdeklődéssel hallgattak. Ezután egy előre megrajzolt, szigetet ábrázoló plakátot színeztek ki a gyerekek közösen. A plakátot az általuk hajtogatott hajókkal díszítettük.
A tevékenység második részében egy „ölelős” játékot játszottunk, a gyerekek zenére futkároztak körbe, amikor megállt a zene, valakit meg kellett ölelni.
A tevékenység zárásaként felragasztottuk a téma szimbólumát a boldogság várának képére.
Gyulai Gaál Miklós Általános Iskola AMI
Elsőként az optimista szó jelentését beszéltük meg, és vele együtt az ellentétes jelentésű pesszimista kifejezést is. Segítségül az Agymenők c mesefilmet néztük meg az óra előtt. Majd szituációs gyakorlatokat játszottunk, amikből megpróbáltuk a pozitívumokat erősíteni amellett, hogy az esetleges negatívumot kiszűrtük, megbeszéltük, majd „félretettük”.