A Villányi Általános Iskola és AMI 1. osztályos tanulói a boldogságóra elején a testmozgás és az egészséges életmód kapcsolatáról beszélgettek. Meghallgatták a hónap dalát és megbeszélték az olvasott mese tanulságát. Megoldották a keresztrejtvényt, és kitöltötték a sportág választó táblázatot.Az óra második felében az iskola udvarán ügyességi játékokat játszottak.
Boldogságóra Alapprogram
Kis-forrás Német Nemzetiségi Általános Iskola
„Érzések hőmérője”
Cél: Segíteni a gyerekeknek azonosítani és megnevezni az érzéseiket.
Megvalósítás: Készítettünk egy „érzés-hőmérőt” , amin különböző érzelmek vannak feltüntetve (pl. öröm, szomorúság, harag, félelem, csalódottság, nyugalom). Megbeszéltük, hogy melyik érzés milyen színnel vagy hőmérséklettel társítható. Amikor egy gyerek rosszul érzi magát, rámutathat az érzésre, vagy megmondhatja, milyen szinten van az „érzés-hőmérőjén”. Ez az első lépés a megküzdésben: tudni, mit érzek.
Az elkészült skálák közül aztán az lett a legnépszerűbb, ahol a hőmérő „leghidegebb” pontján a sírás, a másik végpontján az öröm, boldogság volt jelölve.
Amikor már jól felismertük magunkon és másokon az érzéseinket, akkor továbbléptünk.
„Problémamegoldó lépések”-et gyakoroltunk.
Cél: Egyszerűsített lépések tanítása a problémák megoldására.
Megvalósítás: Készítettünk egy táblaképet
* Mi a probléma? (Nevezd meg az érzést/helyzetet.)
* Mit tehetnék? (Gyűjtsetek ötleteket – akár „bolondosakat” is.)
* Melyik a legjobb megoldás? (Válasszátok ki azt, ami a leginkább segíthet.)
* Tegyem meg! (Cselekedjetek!)
Gyakoroltuk a sort néhány apró, mindennapi problémákon keresztül, például: „Elfogyott a ceruzám”, „Nem értem a feladatot”, „Valaki csúfol”.
Végül következtek a relaxációs és légzőgyakorlatok:
Cél: Megtanítani a gyerekeknek a testtudatosságot és az önszabályozást.
Megvalósítás: Megtanultunk néhány rövid, egyszerű légzőgyakorlatokat (pl. „virág szagol” – lassú belégzés orron át, „gyertya elfúj” – lassú kilégzés szájon át), illetve mini relaxációs gyakorlatokat (pl. „megfeszít-ellazít” izmok). Ezeket beépítettük az óra elejébe vagy végébe, vagy ha valaki éppen feszült.
Zakladna Skola s VJM Alapiskola Fülekpüspöki
A mi varázstávcsövünk mindenkiben meglátja a jót és igy szebbé válik a világ.
Az idei évben is nagy örömmel rendeztük meg az iskolai sportnapot. Először az 1-2. osztályosok, később a 3-4. osztályosok mutathatták meg képességeiket a nyolc állomásnál.
Kis-forrás Német Nemzetiségi Általános Iskola
„Hála üvege”
Kihelyeztünk egy üveget a teremben.
Minden nap tehettek bele cetliket a gyerekek, amiken leírták, hogy aznap milyen apró jócselekedetet tettek, vagy éppen ők kinek voltak hálásak valamiért.
Időről időre felolvastuk a cetliket, és megbeszéltük az érzéseinket. Ez segített észrevenni a mindennapi, apró jótetteket.
Eljátszottunk különböző szituációkat, ahol szükség van a segítségre vagy a kedvességre. Például:
– Valaki elesik a folyosón.
– Egy új gyerek érkezik az osztályba.
– Valaki elfelejti a tízóraiját.
Ezekben a játékokban különösen odafigyeltünk nem csak a helyes magatartásra, a segítségadásra, hanem a köszönetre is. Megbeszéltük, hogy hogyan tudunk úgy hálásak lenni, hogy az ne legyen túlzó, de őszintén, szívből jöjjön.
A Boldogságóra foglalkozáson A fenntartható boldogság témakörét folytatjuk. Miután Dóra baba köszönti a gyerekeket eljátsszuk a seprűtánc nevű játékot. Meghallgatjuk a témakörhöz tartozó zenét is, és végül kiszínezzük a saját jelüket, amit felrakunk az utolsó lépcsőfokra.
Ezen Boldogságóra fő jelszava a Hopp! volt. A foglalkozás bármely részében, amikor ezt a szót kimondtam, ugrott minden gyermek egyet. Nagyon élvezték a foglalkozást, viszont el is fáradtak, mert sokt mozogtunk ténylegesen. A képeken látható vidámság, a jókedv pedig a sok-sok mozgásból fakad, mint a meséből is megtudtuk.
Fábiánsebestyéni Arany János Óvoda, Közművelődési Intézmény és Könyvtár
Mozgásos játékokkal kezdtünk.
Környezetvédelmi világnap alkalmával virágokat ültettünk balkonládába. A környezet szépítésével esztétikai érzékük s fejlődött.
Kíváncsi kezek – szenzomotoros, kézműves gyakorlat. Különböző anyagokat lehetett megtapintani. Mindenki elmondhatta, hogy milyen érzést vált ki benne a tapintás során. Az anyagokat párosítani is lehetett, először látva, tapintva, majd nem látva, tapintva. A másik feladat a szaglás fejlesztése volt. Különböző fűszernövényeket ismerhettek meg, tapintás, szaglás, látás során. Itt is megbeszéltük a kiváltott érzéseket. Befejezésként színezővel zártunk.
Zenét hallgattunk.
A témák lezárásaként a fenntartható boldogságról volt szó június hónapjában. Számunkra ez a terület összefoglalása az eddigieknek ahol az összes kapcsolódásával érhetjük el a teljes belső harmóniát. A fenntartható boldogság elérése a belsőnk és a külső környezet pozitív visszajelzéseitől töltekezik, ismerve erősségeinket, meglátva magunk körül a pozitív dolgokat, embereket és harmóniában élve a természettel. Környezetünk változtatásával nyílik csere lehetőség a személyiségfejlődés elősegítése után. Játékaink: – Szeretetfolyosó
-Örömölelés
– Életmentő akadálypálya
A fizikai erőnlét fontos része az egészséges életmód kialakításának már az óvodás korosztály körében is. A „Lusta király” mese cselekményén keresztül a gyerekek megismerkedhettek a főszereplő életével, a problémákkal, amivel szembe kellett, néznie. A király az utazása során észrevétlenül egyre erősebb, edzettebb lett és útja végén már nem szorult rá senki segítségére. A játékok közül a „Tükörjáték” és az „Akadálypálya” tetszett nekik legjobban. A jövőben fontos feladatnak tartom a csatlakozást a Kihívás napjához, melynek keretében az Óvoda udvarán Boldogság-futáson, Boldogság-zumbán és Boldogság-táncon vehetnek részt gyermekeink.