Boldogságóra Alapprogram
A kisbaconi Benedek Elek Elemi Iskola Előkészítő-IV. összevont osztályával az elmúlt héten, az első Boldogságóránkon Hálatablót készítettünk. Sok beszélgetés, véleményformálás, játék után Bagdi Bella-dallal, meghitt hangulatban zártuk az órát.
Kondorosi Petőfi István Általános Iskola, AMI és Kollégium
Hála tabló a készítőkkel!
Visontai Szent-Györgyi Albert Általános Iskola
Ebben a hónapban minden héten foglalkoztunk a hálával a hetedikeseimmel. Év elején nagyon örültek, hogy újra lesznek boldogságóráik. Egyikük egy saját maga által gyűjtött pozitív idézetekből készített és mutatott be egy diavetítést. Azon a napon nem volt hangja, és az osztály tagjai felváltva olvasták helyette a magvas gondolatokat. Valamennyien kaptak egy kis füzetet, amelybe hetente beleírják, hogy miért hálásak. Megegyeztünk, hogy csak karácsonyra viszik haza. Sok ötletük volt, hogy mit töltsünk fel, végül egy tablót csináltunk. A képen nem látszik annyira (holnap még megpróbálok éles képet készíteni), de a faliújságunkat díszítettük ki az általuk keresett, vagy megfogalmazott hálával kapcsolatos idézetekkel és a szintén általuk színezett mandalákkal.
Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Ebben a tanévben kezdtem a 2.osztályos tanulóimmal a boldogságóra bevezetését.Az órarendben ciklusonként 1 órát tartok.A gyerekek nagyon várják ezt és van aki humor órának nevezte el.Első alkalommal kissé nehezen fogalmazták meg a hála jelentését,mert erről kevés szó esik manapság.Kíváncsi voltam,hogy a gyerekek ki vagy kik iránt éreznek ilyen érzéseket.Legtöbben osztálytársukat nevezték meg pl. mert jó barátom,mindig kedves hozzám,segít nekem,ha megkérem,játszik velem.Volt aki anyukájának volt hálás,hogy megszületett.A következő órán készítettük el a tablónkat.Mindenki azt rajzolta le,hogy kinek hálás és a munka végén megbeszéltük,hogy miért .Bagdi Bella dalai nem ismeretlenek számukra,mert első osztályban minden reggel a Hoo’ponopono c. dallal kezdtük a napot.Megnyugtató és örömteli hangulatot teremt a gyerekek számára.
A kézdivásárhelyi Petőfi Sándor Gimnázium IV. A osztálya is bekapcsolódott idéntől a Boldogságóra programba. Elkészült a Hála-falunk, amely azt is jelképezi, hogy: „Együtt vagyunk, szeretjük egymást” s ezért hálásak vagyunk magunknak és egymásnak. Koszti Ildikó tanítónő