Idézetből történet

Volt egykor, valahol a világon, egy apró zalai faluban egy idős bácsi, akinek mindene megvolt. Olyan dolgok voltak a birtokában, amiről a falusiak még csak álmodni sem mertek. Gyönyörű, többszintes házban lakott, garázsában a legdrágább autók álltak, bankszámláján milliós összegek szerepeltek. Bármit, bárhol, bármikor megkaphatott, élete irigylésre méltónak tűnt. Ebben a faluban, de messze ettől a szép háztól, éltek nagyon szegény családok is, akiknek gyakran még egy falatnyi kenyér sem jutott. Ők napról napra, keservesen küzdöttek a megélhetésért, a fennmaradásért, mindennapjaik éles ellentétben álltak a gazdag bácsiéval. Volt azonban valami, ami nekik megvolt, a gazdag úrnak azonban nem. Pénzben nem mérhető dolog, mégis értékesebb bárminél. A szegény családokban együtt él több generációs, nagyszülők, szülők és unokák, a gazdag bácsi viszont egyedül élt. Senki nem látogatta őt, nem volt körülötte sem család, sem barátok. Az egész életét arra áldozta fel, hogy a pénz után futott, nem szakított időt arra, hogy a családalapítással foglalkozzon, nem érdekelték a baráti kapcsolatok sem. Számára csak az volt fontos, ami pénzben mérhető. A szegény családok ugyan máról holnapra éltek, de ismerték a legszebb szót, érzést, ami minden bajra megoldás volt. Ez a szó pedig a szeretet. Ott álltak egymás mellett, támogatták, biztatták egymást ezekben a nehéz időkben, és tudták, ha mást nem is, de ezt az életszemléletet tovább fogják adni gyermekeiknek, unokáiknak. Azt a felfogást, hogy a szeretet, az összetartozás mindennél fontosabb, hiszen „A legnagyobb birodalom sem ér egy fabatkát sem, ha nincs kire hagyni.”

Lámfalussy iskola diákjai