Boldogságóra Alapprogram
Villányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A Villányi Általános Iskola 7. a osztályosainak decemberi jó cselekedeteinek tablója.
Szekszárdi SzC Esterházy Miklós Szakképző Iskolája és Kollégiuma
Az elmúlt két hónap boldogító jó cselekedetei/Az emberi jóság számomra azt jelenti…
Kalász Suli Általános Iskola Budakalász
december > Boldogító jócselekedetek
A bennünket körül vevő anyagias környezetben nagyon fontos, hogy a kézzel fogható tárgyiasult figyelem helyett inkább az emberi értékekre kell több figyelmet szentelni.
Ötödikes az osztályom. Most lettek felsősök. A karácsonyra nem ajándékokkal, vagy egymás kihúzásával készülünk, hanem kedvességet és csendet ajándékozunk egymásnak folyamatosan napra nap az adventi időszakban.
November 30-án mindenkinek adtam egy A/4-es lapot az osztálynévsorral. A „feladat” címe: Szerintem ezek az ő legjobb tulajdonságai. A gyerekek 10 percet kaptak arra, hogy minden név mellé (beleértve a sajátjukat is) írjanak egy-két szót, amit jónak, megerősítendőnek tartanak a társukban.
A lapokat összeszedtem és december elseje óta minden nap kettőt végig olvasok a magyaróra utolsó öt percében. Közben természetesen meggyújtjuk a gyertyát (gyertyákat) az adventi koszorún.
Én nem árulom el, hogy ki írta a kedves szavakat, mert nem az a lényeg, hogy kitől jött az üzenet, hanem hogy tudatosítsuk egymásban, mit tartanak bennünk jónak a társaim. Amikor a felolvasásnak vége, akkor egy percig teljes csendben vagyunk. Belenézünk a gyertya fényébe, elgondolkodunk azon, amit hallottunk és hallgatjuk a tantermi óra ketyegését.
Fantasztikus élmény!
Az én aktív, folyton zsizsegő osztályom alig várja, hogy mit írtak róla. Nagyon örülnek, pedig 11 éves kiskamasztól nem lehet mély gondolatokat várni. Ilyeneket írnak: kedves, megbízható, szorgalmas, mosolygós, vicces, becsületes, segítőkész stb. Ezeket a jelzőket teljesen egyedül írták, én tudatosan nem adtam ötleteket, mert azt akartam, hogy tényleg az első gondolataikat vessék papírra.
Ezzel a felolvasással minden nap kapnak egymástól kedvességet, jó szót, megbecsülést. Nagyon nagy örömmel tölti el őket az, hogy a társaik így gondolnak rájuk és ez egymás iránti bizalommal tölti el őket. Az egy perces csendért pedig olyan hálásak, hogy engem is meglep, mennyire tetszik nekik ez a kis „kikapcsolódás”.
Úgy érzem ráéreznek arra, hogy kedves szavakat és figyelmességet is lehet ajándékozni.
A másik programunk a „Mondj le egy csokiról” volt. Megbeszéltük, hogy a Mikulástól kapott édeségükből felajánlanak egy valamit a náluk nehezebb sorsú gyerekek számára. Plakátot is készítettek és egy dobozba gyűjtötték három napig az adományokat.
Nagyon lelkesen és szívesen mondtak le az édességekről, és nagy örömmel készítették a plakátot is.
Szikszai György Református Általános Iskola
A makói Szikszais 5. osztályos Szőlőfürt csoporttal elkészítettük Jézuska kis ingét, melyen a bevágásokat akkor lehet felhajtani, amikor valamilyen jócselekedetet hajtunk végre. Célunk, hogy mire eljön a karácsony, minden kis bevágást fel tudjunk hajtani, így elmondhatjuk, hogy elkészült az ingecske a kis Jézusnak, és a karácsonyfa alá betehetjük.
A könyvben lévő mesét – Süni irigy lesz -, a csoport gyermekeinek, 3 Micimackós gyermek dramatizálta el. Ezután beszéltük meg a mese mondanivalóját, tanulságát.
A képek, az e témában készült tevékenységeket igazolják.
Pécsi Illyés Gyula Általános Iskola
Pécsi Illyés Gyula Általános Iskola 4.a osztálya