Boldogságóra Alapprogram
Bihardioszegi Altalanos Iskola
Az 5c- ben járt a Mikulas!!!
Köszönöm szépen a meghívást az osztalyfonoknonek es nektek gyerekek az eddigi boldogsagoras munkát!!!!
Puszi
Diósgyőri Nagy Lajos Király általános Iskola
A boldogító jócselekedet téma keretében az osztályomban rajzokat készítettek a gyerekek. Rajzos formába öntötték, hogy kivel, milyen jót tettek. Sok élményük volt, pl. segített egy sérült kutyának, a tanítónéninek, a szüleinek takarítani, főzni. Mindenki mesélt egy jótettéről a többieknek.
Az órát közös énekléssel zártuk.
Diósgyőri Nagy Lajos Király Ált. Iskola
Az órát relaxációval kezdtük, melyet nagyon élveznek a gyerekek. Ezután megbeszéltük kinek mit jelent a hét boldogító érv, miért jó jónak lenni.
A tanulók pozitív üzenetkártyákat készítettek, melyeket felfűztünk a fenyőfa alapra, majd mindenk megkereste a neki szóló üzenetet. A gyerekek tele izgalommal keresgélték a személyre szóló üzeneteket.
Az óra végét zenével zártuk.
Pesterzsébeti Gyermekmosoly Óvoda
A foglalkozást Schmidt Egon: Karácsony az erdőben című meséjével kezdtük. Ebben az önzetlen segítségnyújtás, ajándékozás szép példája rajzolódott ki a gyerekek előtt. A nagyobbak ennek kapcsán könnyebben meg tudták fogalmazni, hogy ők mi jót tettek mostanában, a mai napon, vagy otthon, vagy az óvodában, vagy az elkövetkezendő napokban milyen jó cselekedettel fognak kedveskedni.
Közösen építettünk egy várat, a „jó cselekedetek várát”. Ide papírszívekből kirakott úton jutottunk el. Az rakhatott le papírszívet, aki tudott mondani egy jócselekedetet, amit már megtett, vagy meg fog tenni. Mikor elkészült az út a várhoz, körbeálltuk és együtt mozogtunk Bagdi Bella „Jó emberré csak a szívemmel válhatok”c. dalára.
Mindenki kapott egy előre kivágott papírszívet, amire gyűjtheti azoknak a jelét, akivel sikerült valami jót tenni. Akinek a legtöbb jelet sikerül összegyűjteni, elnyeri a „Jószívű” címet.
Indul a verseny, mostantól nagyon jók leszünk!
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
A „Mit tehetsz?” feladatnál három csoportban kellett dolgozniuk. Meghallgattunk minden csoportot, és közösen összeállítottuk, megfogalmaztuk, hogy mivel tehetnék jobbá a körülöttük élők és ezáltal a saját maguk életét is az új évben.
A vállalásaikat egy harangot formázó képpé alakítottam, ami laminálás után felkerül a Boldogságóra faliújságra.
Gödöllői Petőfi Sándor Általános Iskola
Decemberben is többször tartottunk Boldogságórát, hisz a téma az ADVENT-i várakozáshoz nagyon jól illeszthető. Óráinkon folyamatosan hallgattuk a már ismert és a hónaphoz kapcsolódó dalokat. Elsős gyermekeim már a szünetekben, vagy rajzolgatás közben is éneklik azokat. Ebben a hónapban két feladatot is megoldottunk. (Jótettkiállítás és Mit tehetsz?)
A témát az „Adok neked valamit” játékkal vezettem be. Meghallgatták az ajánlott mesét (A kőleves), melyről hosszasan beszélgettünk. Meglepő módon a keresztrejtvényben rejtőző szó (önzetlenség) jelentését sokan ismerték. Elmesélték és lerajzolták eddigi legnagyobb jótettüket a munkafüzetben található „szíves lány” rajzba, melyet én kibővítettem „szíves fiút” ábrázolóval, hogy a legénykék még nagyobb kedvvel lássanak a munkához.
– Rajzaik felkerültek a „Jótettkiállítás” elnevezésű tablónkra a jócselekedeteket ábrázoló hét fotó mellé:
Saját padjuk takarítása
Cipősdobozba karácsonyi ajándék (iskolai szintű gyűjtés rászorulóknak)
Egymás angyalkái voltunk
Üdvözlőlap készítése a környék lakóinak
Asztaldísz és mézeskalács készítése ajándéknak
Fenyőfa készítése újrahasznosítható anyagból
A tablóra felkerült még egy kép, hisz az is jó cselekedet: az osztály egy Bábszínházat kapott karácsonyi ajándékul a szülőktől.
– A „Mit tehetsz?” feladatnál három csoportban kellett dolgozniuk. Meghallgattunk minden csoportot, és közösen összeállítottuk, megfogalmaztuk, hogy mivel tehetnék jobbá a körülöttük élők és ezáltal a saját maguk életét is az új évben:
1. Még több ölelést adok.
2. Szót fogadok.
3. Jobban viselkedek.
4. Javítok a magatartásomon.
5. Megpróbálok jobbá válni.
6. Összetartunk az osztályban.
7. Gondozom az állataimat.
8. Segítek a háztartási munkákban.
9. Mindig rendet rakok a szobámban.
10. Angyalka leszek: időnként megajándékozok, meglepek valakit.
11. Ezentúl ha sír a testvérem mindig megvigasztalom.
12. Mindig megírom a leckét.
Gárdonyi Zoltán Református Általános Iskola és AMI
„Jó cselekedet az, ami boldog mosolyt varázsol más arcára.”