Az optimizmus teszt kitöltése és megbeszélése után ilyen vidám hangulatba került az osztály.
SZSZC Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnáziuma, Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Az optimizmus teszt kitöltése és megbeszélése után ilyen vidám hangulatba került az osztály.
Szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola
A színezőnek, mely képzeletbeli városokat ábrázolt, csak a Gyerekek saját Optimista Szemüveg lencséjét szabadott színezni.
Így mutattuk meg, mennyivel másabb, ha valóban és átvitt értelemben is színesben látjuk a világot.
Az optimizmus gyakorlása
Meghallgattuk az optimista dalt,verset.
Beszélgettünk a szó jelentéséről. Összehasonlítottuk az optimizmus és a pesszimizmus kifejezéseket.
Rajzot készítettünk. Elkészítettük közösen az \\\”optimista falunkat\\\”
Meghallgattuk Aranyosi Ervin: Szép az élet c.versét.
Pápai Városi Óvodák Vajda Péter lakótelepi Tagóvodája
Az októberi téma, az optimizmus gyakorlása könnyen beépíthető volt mindennapjainkba, hiszen eddig is ez a szemlélet jellemezte nevelő munkánkat. Bízunk mindenki képességeiben, a pozitív megerősítést tartjuk az értékelés legfőbb eszközének.
A témakört kezdő reggeli körünkben legelőször is minden kisgyermek elmondhatta, szerinte mi az ő legjobb tulajdonsága, és egymásnak is elmondtuk, mit szeretünk a másikban a legjobban. Ezt követően megfogtuk az „igazmondó térdünket”, ami segített, hogy olyan tulajdonságunkat is megtaláljuk magunkban, ami nekünk egyáltalán nem tetszik. Ezeket a rossz tulajdonságainkat aztán mind bedobtuk a szőnyeg közepére, majd kinyitottam az ablakot, és az összeset közös erővel kifújtuk az ablakon.
A „tüdőtakarítás ” relaxáció után elmeséltem Tódi törpe varázsszemüvegének történetét, majd megbeszéltük, mi az, ami szomorúságot okozhat a gyerekeknek, hogy mit látnak szépnek a világban, mi az, amiről úgy gondolják, nehezen megy nekik, mit tehetünk azért, hogy könnyebben sikerüljön…stb.
Azért, hogy könnyebb legyen a világot szebbnek látni, tudni, hogy bármit meg tudunk tenni, elkészítettük saját varázsszemüvegünket. Nap közben többször felpróbálják a gyerekek, ilyenkor mindig elmondjuk, hogy „bármit megtudsz tenni”, „képes vagy rá”.
A hónap során kedvenc dalunk lett a „Pozitív gyerek vagyok”, gyakran énekelgetik játékidőben, és a szülők elmesélése szerint otthon is.
Kisvárda Egyesített Óvoda Tompos úti tagintézménye
Ezt a nevelési évet óriási lelkesedéssel kezdtük a kolléganőmmel, mivel mindkettőnknek több évvel ezelőtt volt kiscsoportunk. A családlátogatások során találkoztunk a leendő Tulipán csoportos picikékkel. Közülük 12-gyerek bölcsis volt, ők az első napokban közlékenyebbek és közvetlenebbek voltak.Október közepére 19 gyerekünk lett. Az óvodai élet szokásaihoz nagyon hamar sikerült alkalmazkodniuk. A csoportban egymás elfogadása, első perctől nem okozott problémát.(1. kép) Nagyon érdekes volt a számunkra is, hogy próbálnak egymásnak segíteni az öltözködésben is. Az udvaron érdekes eset történt amikor a kisebb cumis bátortalanabb kisfiú a kérésemre segített a leesett cipőjét felhúzni a csoporttársának. (2.kép) Ha valaki szomorú megöleljük egymást,hogy rögtön jobb kedvre derüljön. (3. kép)Amikor a mosdóba indultunk, no de közben megérkezett egy bánatos kis pajtás, a gyerekek maguktól elkezdték volna ölelni, no de ő csak óvónéni közeledését fogadta el. így azt javasoltam, hogy a többiek nyugodtan öleljék meg egymást, amíg én a síró kis pajtást tartottam ölembe. Hiszen ez mindenkinek jól eső, fincsi dolog.(4.kép)
A feltöltendő feladatok
1.Nagyító
A leesett, ledobott játékok mellett a szőnyegen négy kisfiú szépen épített.Az asztali konstrukciós játékok is a földre kerültek, amikor a formakereső kirakóval a másik asztalnál játszó két kislányt megdicsértünk, a másik asztalon az egyik kisfiú máris elkezdett a földről a játékot szedni.(5-6.kép)
Mezőkeresztesi Kossuth Lajos Általános Iskola
A gyerekekkel először megbeszéltük mit is jelent az optimizmus, vicces képeket néztünk, majd rajzot készítettek.
Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola
8. osztályosok üzenetei:
” Szia. Ezért nem éri meg szomorkodni. Tudod, hogy én mindig itt vagyok neked a nap 24 órájában, engem éjjel 2-kor is zargathatsz. Hidd el minden megoldódik. Találkozunk és felvidítalak, bármi történt. ”
„Nagyon sajnálom, ami a kutyusoddal történt! 🙁 Nagyon sok boldog pillanatot okozott nekünk, de sajnos már nem tud. Gondolj vissza a sok emlékre, a sok kutyasétáltatásra, a sok bulldog pillanatra, a melyet szerzett nekünk. ”
” Szia! Tudom hogy rosszul érzed magad a történtek miatt, de minden rendbe fog jönni, megígérem. Akármi fog történni én mindig melletted leszek és segítségem nyújtom. 🙂 Vannak hullámvölgyek az életben, de minden egyenesbe jön! Maradj erős és ne add fel!”