Boldogságóra Alapprogram
Debrecen-Józsa Kerekerdő óvoda
Szorgos kis kezek gyűjtögették a könyveket.
A hozzá illő könyvjelzők szeretettel készültek az Alsójózsai Kerekerdő Óvoda Tücsök csoportjában.
Egy – egy gyermek álmát szebbé tenni, valóra váltani csodálatos dolog.
Örülünk, hogy részesei lehettünk ennek a kezdeményezésnek.
Váltsuk valóra a meséket !
A Nyíregyházi Bem József Általános Iskola 4. a osztályos tanulói a társaskapcsolatok típusait és fontosságát mutatják be a videójukban.
Ebben a hónapban is lelkesen továbbcsináltuk a programot. Nagyon tetszett nekik, hogy elkezdtük az „Ezért szeretnek engem” projektet. Itt egy fénykép köré mindenkiek leírjuk, mit szeretünk benne, és a végén, mikor már mindenki megfogalmazta a gondolatát, a kis tulajdonos is beleírja, miért is szereti saját magát. Sokan meglepődtek, mikor szembesültek azzal, hogy olyan tulajdonságokért is szeretik, amit ő nem is tudott magáról. Ezután elkészítettük a közös tablónkat. Sokkal jobban működnek együtt. A héten például egy bemutatóórám után ez volt a kolléganőm legszebb megjegyzése: „És azok a gyerekek…. ahogy együtt dolgoznak. Hálás lehetsz értük. ” 🙂
Ennél jobban nem tudtam volna megfogalmazni ennek a hónapnak a sikerét. 🙂
Gelsei Weöres Sándor Általános Iskola
Egy jó közösség összezár, odafigyel egymásra. Fogjuk egymás kezét, egymás szemébe nézve kört alkotunk.
Vigyázok Rád, vigyázz Rám!
A társas kapcsolatok ezen óráján nagyon sokféle feladatot oldottak meg az 5.b osztályos tanulók.A kezdeti ének után beszélgettünk a társas kapcsolatok sokféleségéről,és arról,hogy mit kell tennünk ahhoz,hogy kapcsolatainkban örömünket leljük.
Ez után adott képhez írtak fogalmazást,melynek lényege a közös öröm megtalálása és megélése volt.
Sok-sok önfeledt pillanatot szereztek egymásnak a csoportok a közös munkával.
Megyaszói Mészáros Lőrinc Körzeti Általános Iskola
Több alkalommal beszélgettünk arról, hogy mi a hála. Kiknek lehetünk hálásak és miért. A gyerekek megismerték a hónap aktuális meséjét és dalát. Végül mindenki elkészítette a saját hálavirágját, melyből egy tablót készítettünk, mindig emlékezzenek rá. Nagyon jól érezték magukat a tanulók