Boldogságóra Alapprogram
„… Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán fontos az a szemnek láthatatlan..” (A kis herceg)
Az adventi időszakban sokat beszélgetünk a gyermekekkel a szeretetről, a háláról, az ünnepvárás kapcsán arról, hogy hogyan szerezhetünk másoknak örömet. Nem csak a tárgyak hanem a jócselekedetek is örömforrások. A gyermekekkel fenyőágakból karácsonyfát készítettünk és munkáikkal díszítettük, amit majd hazavisznek szüleiknek. Tevékenykedés közben karácsonyi dalokat énekelgettünk és beszélgettünk arról, hogy kinek, milyen jócselekedetei voltak és miket tervez a jövőben. Számunkra is öröm ha egy másik embert boldognak látunk. A tevékenykedésünk végén megcsodáltuk az elkészült „művet” ez volt a boldogító jócselekedetünk.
Boldogságóra tevékenységet egy mozgás alapú relaxációs gyakorlattal kezdtünk melynek neve: Égig érő fa vagyok, megnövök mint a nagyok. Meghallgattuk Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok című dalát, majd erre különböző mozgásokat, mozdulatokat végeztünk. Ellátogatott hozzánk Szomorú Szilárd és Boldog Blanka és velük játszottunk, melyhez két csapatot alkottunk, az egyik a vidám és a másik a szomorú. Célunk az volt, hogy vidámságot varázsoljunk a szomorú arcokra. Tódi törpe varázsszemüvege című mesét meséltem el a gyermekeknek. Ezután elmondtam Tódi törpe Szebben látó mondókáját. A gyerekekkel közösen is elmondtuk, majd mozdulatokkal kísértük a mondókát. A tevékenység végén mindenki elkészítette a saját varázsszemütegét, melyet hazavihettek szeleiknek is, hogy ők is próbálják ki.
Óvodánk jelentkezett a jótékonysági könyvgyűjtő akcióra. Kis óvoda vagyunk kis településen, ezért nagyon örültünk, hogy ennyi könyvet sikerült összegyűjtenünk. Jó érzés tudni, hogy vannak szülők és gyerekek, akik szívesen adnak azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van a mesére, különösen az év legszebb ünnepén.
Köszönjük a Libri könyvesboltnak az ajándékot amit ezért a néhány kis könyvért cserébe kaptunk!
A katica csoportban a boldogságfokozó hála témakörének feldolgozása során a mesélés és mondókázás mellett a Hála hálónkat is megszőttük. A háló szövésekor a gyermekek ahhoz a társukhoz, barátjukhoz „irányították” a fonalat, aki iránt valamiért hálát éreztek. Igyekeztek megfogalmazni, hogy mit köszönhetnek, miért tartoznak hálával a társuk iránt. A másik dolog amit készítettünk a Hála fa. Szép és izgalmas feladat volt számukra. Saját tenyerüket körberajzolva mindenki elkészítette a fa egy levelét, amelybe egy olyan dolgot rajzoltak az életükből, amiért hálásak lehetnek. A tevékenység során folyamatosan jöttek rá, mennyi mindenért is hálásak lehetünk az életben. A beszélgetések alkalmával az őszinte gyermeki gondolatok pozitív érzelmekkel töltötték meg a délelőttöt és meghitté varázsolták az együtt töltött időt.
Százhalombattai Eötvös Loránd Általános Iskola
Elhatároztuk, hogy a szünet előtt szeretnénk az osztálytársak közül megválasztani Angyalnak azt a kisgyermeket, aki a társaival a legtöbb jót teszi. Figyelmességgel, jótettekkel,szeretettel viselkedik társaival szemben.
A boldogságfüzetben rendkívüli ötleteket,gondolatokat írtak az adventről és a karácsonyról. Fantasztikus gyerekek vannak!! Örülök, hogy az osztályfőnökük lehetek.
Szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskola
Az 1.a osztály minden tanulója elkészítette az egyedi könyvjelzőjét. December 4-én délután Kecskemétre kirándultunk, hogy személyesen adjuk le az általunk elkészített könyvjelzőket, illetve a Nevelőtestület és az osztályunk által felajánlott könyveket. A Libri könyvesboltba 68-an mentünk szülők, testvérek, gyerekek és 2 tanító néni. A gyerekek nagy örömmel adták át egyesével a könyvjelzőket a hölgynek, aki nagyon kedvesen a szemükbe nézve egyesével mindenkinek megköszönte!
Szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskola
Október hónapban megismerkedtünk ezzel a fogalommal, és egy a gyerekek számára jól illusztráló mesefilmmel kapcsoltuk össze a témát, mely a Lilo és Stich volt. Elkészültek a mi tölt fel engem, mi okoz örömet babák is.
Mivel írni még nem tudunk, így az sms-t csak szóban alkottuk meg:
– Ha szomorú vagy, gyere el hozzánk az 1.a-ba, mi majd felvidítunk!
Encsi CsodaVár Óvoda és Bölcsőde 2 . számú Tagóvodaája
A gyerekek angyalkákat készítettek amit a szeretetnapi ünnepségünk végén ajándékként adnak majd át a szülőknek. A saját készítésű ajándékkal örömöt szereznek a szüleiknek.
A Pesterzsébeti Kerekerdő Óvoda évek óta segíti, támogatja az intézménybe járó rászoruló családokat, amely leginkább a decemberi hónapban teljesedik ki! Ilyenkor titkon összehozzuk az adományozkat a rászorulókkal. Ezért is döntöttümk úgy, hogy részt veszünk a Jobb Veled a világ, és a Libri könyvgyűjtő akciójában. Sok kiskönyvet. és jó könyvet sikerült a szülők bevonásával összegyűjteni, melyet aztán a Shopmark ban lévő könyvesboltban leadhattunk! Köszönjük a kezdeményezést! Remélhetőleg jövőre is lesz hasonló „Boldogító jó cselekedet!”