Míg elkészült az almasaláta, öröm volt a gyermekek számára az almaforma mozaikolása almahéjból.
Boldogságóra Alapprogram
ZSZC Lámfalussy Sándor Szakképző Iskolája
Az adventi készülődés során igyekeztünk minél több jócselekedetet megvalósítani. Azt találtuk ki a gyerekekkel, hogy a városban működő családsegítő szolgálatnak ruhákat gyűjtünk. Az adományozás, mások megsegítése mindig is fontos volt számunkra, már kilencedik osztályban is küldtünk adományt egy rászoruló családnak. Két nagy doboz ruhát pakoltunk össze és egy nagy plüssmackót is hoztak meglepetésként, ezeket közösen elvittük a családsegítőknek. Örömmel fogadták az adományt, köszönjük szépen az iskolai gyermekvédelmi felelősnek, aki segített a kapcsolatfelvételben. Reméljük, hogy sikerül örömet szereznünk néhány családnak. A fénykép az osztályról készült, akik az adományozás segítői voltak. Boldog karácsonyt Mindenkinek!
Orosháza Városi Önkormányzat napköziotthonos Óvodája Ifjúság utcai Telephely
Egész hónapban nagyon sokat beszélgettünk egymás segítéséről és gyakoroltuk is ezt a mindennapokban is. Tudatosan figyeltünk minden apró rezzenésre és megdicsértünk minden apró jó cselekedet. Az ünnepek közeledtével úgy gondoltuk, hogy segédanyagban ajánlott ötletek közül az angyalkát valósítjuk meg. Mi papírpohárból, hungarocell golyóból és tortapapírból barkácsoltunk angyalkákat. Minden kisgyermek a szülei segítségével, velük közösen festett, rajzolt, ragasztott. A mellékelt képek mutatják, hogy mindannyian nagyon jól érezték magukat.
Encsi Csoda- Vár Óvoda és Bölcsőde
Segítettünk a dajka néninek, hogy az ünnepre szép legyen a játékospolc, és a gyerekeknek megtalálni a lufikat
Encsi Csoda- Vár Óvoda és Bölcsőde
Segítettünk a dajka néninek, hogy az ünnepre szép legyen a játékospolc, és a gyerekeknek megtalálni a lufikat
Sennyey Elza Általános Iskola Mándok
A gyerekekkel megnéztük először a fotót,melyen megbeszéltük, hogy milyen jó cselekedetet végez a hölgy.Majd összegyűjtöttük, hogy Ők milyen jó cselekedeteket végezhetnek otthon a családjukban az iskolában a tanáraikkal szemben. Végül elkészítettük az Adventi Jó cselekedet kalendáriumot.